Szekeres Sándor:

Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS kislexikona...

 


   A kislexikonban három csoportba soroltuk a különböző kifejezéseket, amelyeket színek és betűtípusok segítségével lehet megkülönböztetni. Az első, a legnagyobb csoportban azok az elmélethez kapcsolódó kifejezések kerültek, amelyeknek az elmélet megváltoztatta az eddigi értelmezését illetve a téves kronológia által hozzárendelt évszámot. Megjelenése: megváltozott értelmezésű. A második csoportba azok kerültek, amelyek ismerete ajánlott az elmélet megértéséhez. Megjelenése: elmélethez kapcsolódó. A harmadik, a legkisebb csoportba pedig az elmélet által alkotott kifejezések kerültek. Megjelenése: elmélet által alkotott.

László Gyula

(Elmélethez kapcsolódó kifejezés)

László Gyula (Kőhalom, Nagy-Küküllő vármegye. 1910. március 14. – Nagyvárad, 1998. június 17.) Széchenyi-díjas magyar régész-történész, festő, képzőművész, egyetemi tanár.

Unitárius, elemi iskoláit Kőhalomban és Kolozsváron végezte 1920-ban, 1928-ban Budapesten érettségizett. A Magyar Képzőművészeti Főiskolai tanulmányait 1933-ban végezte el.

Tanárai közt olyan neves művészek voltak, mint Rudnay Gyula, Réti István, Csók István, Glatz Oszkár, Lyka Károly. Művészettörténet, néprajz, magyar, földrajz, régészet szakot hallgatott. 1935-ben a budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Egyetemi évei alatt dolgozott a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumban, valamint a Magyar Nemzeti Múzeumban gyakornokként. Később a Múzeumi Központban előadó lett, majd a Nemzeti Múzeum középkori osztályának vezetője. Tanulmányúton Londonban, Rómában, Párizsban, és Firenzében járt. 1938-ban megkapta a Harriseion-ösztöndíjat, mintegy fél évig volt lehetősége Görögországban, a görög és a bizánci művészeteket tanulmányozni. 1940–1949 között Kolozsvárott volt egyetemi tanár. Székelyföldön népdalokat tanult, fejfákat, bútorokat rajzolt, festett. Ezenkívül kortársairól mintegy 600 portrét rajzolt és festett. Megtanulta a bronz-, kő-, és faszobrászatot, valamint a terrakotta- és éremkészítést is.

Miután visszatért Budapestre, a Magyar Nemzeti Múzeumban kiállítások ügyeivel foglalkozott, 1957 és 1980 között a budapesti tudományegyetem tanára, tanszékvezetője volt. 1980-ban nyugdíjba vonult. Az 1960-as évek közepén dolgozta ki a kettős honfoglalás elméletét - amit az urbánus történetírás elutasított, de megcáfolni nem tudott - majd a szvidéri-elméletként ismertté vált eredet-elméletet.

Az 1990-es években gyakran járt Erdélyben, körutakat tett, körútjai során számos helyen tartott történelmi előadásokat, egyik 1998-as körútja alkalmából érte a halál Nagyváradon.

Neve a kettős honfoglalás elméletével lett közismertebb, mely szerint a magyarság egy része, vagy talán zöme is Árpád magyarjainak a bejövetele előtt már itt lakott a Kárpát-medencében. Vagyis két magyar történelem van. A magyar föld népéé és a nemességé. Az első az első honfoglalás fehérmagyarjaié, az onugoroké, a legyőzött, jobbágysorba került parasztnépé, a másik pedig Árpád népének, a hódítók, a harcosok rendjének, a későbbi nemesség alapjának történelme. E két történelem először 1848-ban vált eggyé. A magyar nép és az urak akkor találtak egymásra. A kettős honfoglalás ekkor kettős történelemmé tágult.

Önvallomása:A szegény ember régésze szeretnék lenni, azok életét szeretném kutatni, amik mi is voltunk.

 

Források:Magyar Katolikus Lexikon, Benkő Samu: Kőhalomtól Váradig, Wikipédia László Gyuláról szóló oldala, László Gyula Önéletrajz

 


Utolsó módosítás időpontja: 2019.07.18.2290 -

247 évAD (Anno Domini)albigensekanakronizmusAnonymusapokrif iratokaranyszámArménia (Örményország)arszakida időszámításArszakidákAttila halálának éveAugustus császáravarokAz 525-ös év konzuljai (Probusok)Badiny Jós FerencBC (before Christ)betlehemi csillagbizánci világérabogumilokCaesar, Juliuscensuscomputusconsuldecemviridictatordiocletiánus éraDionysius Exiguusdominiegyházszakadásegyiptomi naptárepaktaeponim évjegyzéséraetióp időszámításévévkezdetévkezdő napévszámításFlaviusFomenko, Anatolij TyimofejevicsFomenko elméleteGergely-naptárgestaGesta Hungarorum (Anonymus)Gesta Hunnorum et Hungarorum (Kézai)háromkirályokHérodotoszhét (naptári)hidzsraholdfázisholdfogyatkozásholdtöltehó, hónaphónapok neveihonfoglaláshunokhúsvéthúsvéthétfőhúsvéti vitahúsvétszámításhúsvétvasárnapidőszámításidusIllig, HeribertimperatorInce pápa, III.indikcióInter Gravissimasiszlám időszámításJakab ősevangéliumaJézusJézus-Mani párhuzamokjulián naptárkalendaekalendáriumKálti MárkkatharokKépes Krónikakettős honfoglalásKézai SimonKirály csillagakitalált középkorkopt időszámításkronológiakronológiai évjelzésekkronológiai sarokpontLászló GyulaLukács evangéliumamágusokmanicheizmusManiMárk evangélistaMáté evangéliumamesszaliánusokmezopotámiai (babiloni) naptármonumentum ancyranumnagypénteknapnapéjegyenlőségnapjelölésnapkeleti bölcseknaptárnaptárreformok (történelmi)népszámlálásniceai zsinatnonaenulladik évNyesztor-krónikaörmény időszámításpánik időszakapártusokpaulikiánusokPéter evangéliumapontifexprecesszióQuiriniusRegulusRóma alapításának érájarómai naptársötét középkorszeleukida időszámításszkítákSzoszigenészTeres ÁgostonÚrÚR időszámítása előtt (ÚR/BD)ÚR időszámítása szerint (ÚR/AD)Úr napjaVerancsics AntalvilágérákVízkeresztzsidó világéra

58 69 5 0

 

 

Összegyűjtött GONDOLATOK fórumai

Változások és újdonságok... ✍🏻 SzekeresS (24.06.10.)
Őshonos őstörténet kérdései... ✍🏻 cartwright (23.12.12.)
Pártus Jézus és egyéb furcsaságok... ✍🏻 SzekeresS (23.10.09.)
Az ELMÉLETRŐL röviden, tömören... ✍🏻 Annonym (23.10.07.)
Az eltévesztett időszámítás kérdései... ✍🏻 SzekeresS (23.10.06.)
Fogyatkozásoktól a delta-T-ig... ✍🏻 SzekeresS (23.09.25.)

 
ELÉRÉSEK
REGISZTRÁCIÓ
HONLAPTARTALOM

19294/975 | 16

Felhasználónév:

Jelszó:


 

Ma érvényes évszámok


Jelenlegi

:

2024

Etióp

:

2016

Kopt

:

1740

Iszlám

:

1445

Perzsa

:

1403

Zsidó

:

5784

Indiai

:

1946

Bizánci

:

7532

Örmény

:

1472


Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.

 

Téves évszámok


Jézus születésétől számolt (i.e.7)

TévesHelyes

2031

1784

Arszakida éra

TévesHelyes

2271

2024

Szeleukida éra

TévesHelyes

2335

2088


Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.

 

Civilizációk téves évszámai


Róma alapításától számolt évek

TévesHelyes

2777

2530

Egyiptomi Nabú-nászir-éra

TévesHelyes

2771

2524

A görög olimpiai éra

TévesHelyes

700 ol. 0 év

635 ol. 0 év


Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.

 

Fontosabb évszámok


Az újTörténelmi eseményekA régi
ÚR e. 516A görög időszámítás kezdeteBC 776
ÚR e. 252A marathoni csataBC 490
ÚR e. 242A thermopülai csataBC 480
ÚR e. 209A szalamiszi csataBC 449
ÚR e. 190A peloponnészoszi háborúBC 431
ÚR e. 75Nagy Sándor halálaBC 323
ÚR e. 65Szeleukida időszámításBC 312
ÚR/AD 1Arszakida időszámításBC 247
ÚR/AD 175Spartacus rabszolgafelkeléseBC 73
ÚR/AD 203Julius Caesar naptárreformjaBC 45
ÚR/AD 204Julius Caesar halálaBC 44
ÚR/AD 220Római császárkor kezdeteBC 27
ÚR/AD 239Augusztus népszámlálásaBC 08
ÚR/AD 247Mai időszámítás előtti 1. évBC 01
ÚR/AD 248Mai időszámítás szerinti 1. évAD 01
ÚR/AD 531Diocletianus császár ur.AD 284
ÚR/AD 572Niceai zsinatAD 325
ÚR/AD 622Hidzsra (Mohamed futása)ugyanaz
ÚR/AD 642Római Bir. kettészakadásaAD 395
ÚR/AD 700Attila halálaAD 453
ÚR/AD 723Az ókor végeAD 476
ÚR/AD 774Justinianus császár ur.AD 527
ÚR/AD 784Római időszám. megszűnéseAD 537
ÚR/AD 800Nagy Károly megkoronázásaugyanaz

 
 
A könyv címlapja

 

Unsoft.hu


Levél a webmesternek

 
  Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS és a betlehemi csillag
  www.kisbiro.hu: Közhírré tétetik!
  Szekeres Anna Fotó
  Mocsáry Évelőkertészet
  ENNEAGRAM önismereti rendszer
  Mlinkó István Általános Iskola, Eger
  Eurochess - ONLINE SAKKISKOLA
  Heves megyei sakkélet
  Meglátások
  Ősmagyar nyelvek
  Mellár Mihály: Atlantisz - hol volt, hol nem volt
  Szekeres Sándor: Munkahelyek és a népességcsökkenés
  Szekeres Sándor: Ringsted utca története röviden
  Dionysius Exiguus latin nyelvű munkái
  UNIX-időbélyeg kiszámítása
  Eurochess - ONLINE CHESS SCHOOL
  Unsoft.hu
  Egyszerű játékok a sakktáblán
  Chess Quotes
  Laws of Chess
  Chess piece names
  Sakk aranyszabályok
  PGN Specification and Implementation Guide
  PGN kódok jelentése (ENG/HUN)
  Chess Glossary
  Sakk kifejezések szótára
  Sakkfigurák nevei más nyelveken
 
 

Szekeres Sándor

Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS

és a betlehemi csillag

A könyv a múlt és a jelen sérthetetlen dogmáit kérdőjelezi meg, érzékeny pontokat érintve a társadalmi közérzeten, mind a hétköznapokra, a tudományos életre és a hit világára vonatkoztatva. Szó lesz a valódi betlehemi csillagról, a történelmi, azaz a pártus Jézusról, a valós keresztre feszítéséről és egy szörnyű végű összeesküvésről, aminek egyik következménye a téves időszámításunk és a kronológiánk sötét középkora.
Talán nem is véletlen, hogy most íródott meg a könyv. Ismét az útkeresés korában járunk. Létezésünk és hitvilágunk alapjai esnek szét, új kérdések jönnek, új válaszok kellenek.
Ezek alapjait érinti meg a könyv, új szemléletet adva az eddig érinthetetlennek gondolt tabuknak.