Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS kislexikona...

Új értelmezés:

Ami változik a konzulokkal kapcsolatban, hogy a teljes listájuk előre jön 247 évet. Valójában mikortól lehet hitelesnek tekinteni a konzuli listákat, megoszlik a történettudomány vélekedése, az elmélet pedig ehhez tartja magát. Ezért a lista minden egyes elemét, egy egyszerű matematikai művelettel előre hozza, nem vizsgálva a kronológia ebbéli hitelességét.

A vége viszont már érdekesebb. A két utolsó konzul kinevezése a mai téves kronológiában - a nyugaton a római, keleten a bizánci - időpontja más. Rómában AD 536-ban, Bizáncban AD 541-ben történt, ami a római, eponim évjegyzés megszakadásával járt.

Ezen a ponton az elmélet a consul kifejezéssel kapcsolatos új álláspontját szervesen összefonja a VIII. század végén bevezetett világérákkal, a zsidó világérával és a bizánci világérával. Így bölcsebb beemelni ide (is) őket, és együtt tárgyalni az egész fonalat. Tehát:

Az elmélet a következő kérdést veti fel, valamennyi világéra viszonylatában:

A konzuli évekre alapuló birodalmi évszámítás megszűnése után - nyugaton AD 536-ben, keleten AD 541-ben nevezték ki az utolsó konzult - miért vártak több mint 200 évet az új világérák bevezetésével?

Egy jól funkcionáló birodalom működtetéséhez ez az intézmény szinte nélkülözhetetlen.

A válasz pedig az, hogy nem vártak, csak a mai, téves kronológiában van két évszázadnyi távolság a két esemény között. Valójában rögtön, vagy még a megszüntetése előtt bevezették.

Az utolsó római konzuli év a helyes kronológiában 536+247= ÚR/AD 783-ban volt. Konstantinápolyban pedig 541+247 = ÚR/AD 788-ban. Vagyis a VIII. század végén. A világérák általános használatba vételének korában.

Valószínűsíthető, hogy csak a világéra bevezetése után szüntették meg a konzuli évjegyzést. Ez diktálná a józan ész és feltehetőleg így is történt. A mai állapotot pedig a téves időskálát felépítők hozták létre.

A konzulok szerinti évjegyzés tehát végigkisérte a római kort, egészen a világ teremtésétől számolt időszámításig és csak annak bevezetése után szűnt meg.

A mai, elfogadott álláspont:

consul (konzul)

A római köztársaság legfőbb tisztviselőinek neve. Az évenként megválasztott két consul hivatali ideje alatt a teljes polgári és katonai végrehajtó hatalom együttes gyakorlója. Idővel szakigazgatás munkájukat más választott tisztviselőkkel osztották meg, de az állami és a hadügy legfőbb irányítását megtartották

Ugyanakkor a római köztársaságban az éveket a consulok szerint jegyeztek fel, ami az eponim évjegyzés körébe tartozott. Minden évet a két consul-jának nevével azonosították. Az i. e. IV. századtól a naptárakhoz - latinul fasti - előző 30 év consulainak listáját is mellékelték, innen ered a consuli listák „fasti consulares” elnevezése. Az első listát, amely a római köztársaság megalapításának évéig tartalmazza a tisztviselőket, az i. e. III. század körül állították össze. A korábbi két évszázad adatai ezért nem tekinthetők hitelesnek. Ez alapján készültek a későbbi consuli lajstromok is. A consulok évei szerinti számítás a császárok korában is fennmaradt, amikor a consuli tisztség, tartalmát elveszítve, puszta címmé fakult. Még a IV. század korlátlan hatalmú császárai is consulok szerint keltezve adták ki rendeleteiket. Csak Justinianus szüntette meg 537-ben a consuli méltóságot.

consul suffectus (röviden: suff.)

Az ókori Róma alkalmi főtisztviselői voltak. Amennyiben az eredetileg megválasztott és beiktatott consulok - consul ordinariusok - valamelyike hivatali évében elhunyt, vagy méltatlanná vált, kineveztek helyette egy consul suffectust. A tisztség betöltése a köztársasági kor végétől változó jelleget kapott.

A második triumvirátus idejétől - BC 43–tól - szokássá vált egyszerre több, de mindig páros számú consult választani, akik váltották egymás. Augustus uralkodása alatt, előre kineveztek két consulpárt, akik fél-fél évig töltötték be a hivatalt. Ebben a formájában már nem teljesen fedi a consul suffectus eredeti jelentését, ami a consuli hivatal súlyának csökkenésével járt. A gyakori váltást az is indokolta, hogy bizonyos tisztségek betöltéséhez consuli rang kellett, de annyi consuli rangot viselt személy nem állt rendelkezésre. Így a császárkorban bevezették az a gyakorlatot, hogy a consul ordinariusok csak pár hónapig maradtak hivatalban, az év többi részében consul suffectusok viselték a címet.