A kislexikonban három csoportba soroltuk a különböző kifejezéseket, amelyeket színek és betűtípusok segítségével lehet megkülönböztetni. Az első, a legnagyobb csoportban azok az elmélethez kapcsolódó kifejezések kerültek, amelyeknek az elmélet megváltoztatta az eddigi értelmezését illetve a téves kronológia által hozzárendelt évszámot. Megjelenése: megváltozott értelmezésű
. A második csoportba azok kerültek, amelyek ismerete ajánlott az elmélet megértéséhez. Megjelenése: elmélethez kapcsolódó
. A harmadik, a legkisebb csoportba pedig az elmélet által alkotott kifejezések kerültek. Megjelenése: elmélet által alkotott
.
(Megváltozott értelmezésű kifejezés, az elmélet alapszintű ismeretét igényli.)
Új értelmezés:
Az elmélet álláspontja szerint, azt a bizonyos Ptolemaiosz-i naptárreformot, i. e. 238-ban végrehajtották. Ahogyan már volt is róla szó, elrendelte, hogy az ötnapos 13. hónap ezután minden negyedik évben hatnapos legyen. Mind az egyiptomi koptok, mind az etiópok naptára mai napig így működik.
A reform bevezetését az etióp időszámítás induló évszáma bizonyítja. Az etiópok évszáma körülbelül 7 évvel kevesebb (7 év, 9 hónap és 10 nap), mint a mi jelenlegi naptárunk. A mi időszámításunk szerinti 2019-ben 2011/2012-t írnak, szeptember 12-i váltással.
A mai naptárunk, állítólag i.e. 247-ben indult, ha az etióp naptár 7 év és 9 hónappal rövidebb, mint a mai naptárunk, akkor körülbelül időszámítás előtti 239-es évnél kell találni egy eseményt a mai, téves kronológiában, ami Etiópiához és Egyiptomhoz köthető.
Van is egy esemény, ami értelmezhető egy új éra lehetséges indításaként is: III. Ptolemaiosz ekkor csatolta az etióp területek törzseit Egyiptomhoz.
Ha az eseményt 247 évvel előrehozzuk, akkor pontosan az etióp időszámítás indulópontjához jutunk, az ÚR/AD 7-8-as évszámhoz.
Az itt leírtak alapján levonhatjuk azt a következtetést, hogy az etiópok naptára a III. Ptolemaiosz által megreformált, majd számolásban újra kezdett ókori egyiptomi naptár folytatása.
Ugyanakkor, azt is, hogy téves a történészek azon megállapítása, hogy csak a római ráhatás után vezették be szökőévet, mivel nem igazán tudtak mit kezdeni az etiópok AD 7-8-as kezdőévével. Az egyiptomi naptár már akkor is így működött, sőt innét került át a julián naptárba a szökőév intézménye az egyiptomi tudós, Szoszigenész által.
A mai, elfogadott álláspont:
Az egyiptomi állam kialakulásának kezdetétől már használtak egy tapasztalati alapokon nyugvó parasztkalendáriumot, amely az évet a Nílus áradásától a következő áradásig számította. Az évet az akkori idők termelőmunkájának megfelelően három részre tagolták: az áradás (ahet), a vetés (peret) és az aratás (semu) időszakára.
Az egyes hónapoknak nem volt külön nevük, hanem az adott időszak első, második, harmadik és negyedik havának nevezték. A hónapokat három tíznapos dekádra osztották. Később, a Nílus áradásának ingadozására való tekintettel, pontosabb naptári meghatározást lehetővé tevő jelenséget kerestek. Így figyeltek fel a Szóthisz (Szíriusz csillag) heliakus (napfelkelte előtti) felkelésének időpontjára, amely sokéves tapasztalat szerint július 19-re esik, és egyidejű a Nílus áradásának leggyakoribb kezdetével. Ezután már nem a két Nílus-áradás, hanem a Szóthisz két heliakus felkelése közötti időt tekintették a 365 napos évnek.
Az egyiptomiak naptára az évet tizenkét harmincnapos hónapra osztotta. A fennmaradó öt napot, az úgynevezett „toldaléknapokat” az év végére tették, és ünnepnapoknak nyilvánították ( epagomen napok).
Mivel egy napév 1/4 nappal hosszabb az egyiptomi évnél, az egyiptomi év ún. mozgóév volt, a naptári év csak 1460 évenként egyszer esett egybe a csillagászati újévvel, a Szíriusz heliakus kelésével. Ezt a 1460 éves periódust, amely alatt a Szíriusz felkelésének napja visszatér az eredetihez, a szaknyelvben Szóthisz-korszaknak nevezik.
III. Ptolemaiosz idejében, i. e. 238-ban megpróbálták megreformálni a naptárat és minden negyedik évben beiktatni egy szökőnapot, a hagyománytisztelő egyiptomiak azonban ezt egészen a római uralom koráig nem voltak hajlandóak elfogadni.
Az egyiptomi naptár pontosítására csak a hellenizmus idején történt kísérlet. III. Ptolemaiosz király, „a jótevő” (Euergetész) az i. e. 238-ban kiadott „canopusi” rendeletében megparancsolta, hogy „mivel a Csillag minden négy évben egy nappal előrelép… mostantól kezdve minden negyedik évben a 360 napos éven és az 5 toldaléknapi ünnepen felül egy újabb ünnepnapot kell beiktatni a Jótevő istenek tiszteletére, éspedig az 5. toldaléknap és az újév közötti napra. Tudja meg mindenki, hogy mostantól kezdve az év számításának eddigi hiányosságait kiküszöbölte Euergetész király”.
A rendeletet azonban nem hajtották végre a papság politikailag indokolt ellenállása következtében. A – végső soron – egyiptomi eredetű és egyiptomi tudós csillagász-papok által kidolgozott 3651 napos év használatát magában Egyiptomban csak a római hódítást követően vezették be. Emellett azonban megmaradt vallási célokra, sőt még kronológiai feljegyzések készítésére is a régi 365 napos év.
Forrás:Hahn István: Naptári rendszerek és időszámítás és a Pallas Nagylexikon
Utolsó módosítás időpontja: 2019.07.18. | 3700 | - |
247 év ↭ AD (Anno Domini) ↭ albigensek ↭ anakronizmus ↭ Anonymus ↭ apokrif iratok ↭ aranyszám ↭ Arménia (Örményország) ↭ arszakida időszámítás ↭ Arszakidák ↭ Attila halálának éve ↭ Augustus császár ↭ avarok ↭ Az 525-ös év konzuljai (Probusok) ↭ Badiny Jós Ferenc ↭ BC (before Christ) ↭ betlehemi csillag ↭ bizánci világéra ↭ bogumilok ↭ Caesar, Julius ↭ census ↭ computus ↭ consul ↭ decemviri ↭ dictator ↭ diocletiánus éra ↭ Dionysius Exiguus ↭ domini ↭ egyházszakadás ↭ egyiptomi naptár ↭ epakta ↭ eponim évjegyzés ↭ éra ↭ etióp időszámítás ↭ év ↭ évkezdet ↭ évkezdő nap ↭ évszámítás ↭ Flavius ↭ Fomenko, Anatolij Tyimofejevics ↭ Fomenko elmélete ↭ Gergely-naptár ↭ gesta ↭ Gesta Hungarorum (Anonymus) ↭ Gesta Hunnorum et Hungarorum (Kézai) ↭ háromkirályok ↭ Hérodotosz ↭ hét (naptári) ↭ hidzsra ↭ holdfázis ↭ holdfogyatkozás ↭ holdtölte ↭ hó, hónap ↭ hónapok nevei ↭ honfoglalás ↭ hunok ↭ húsvét ↭ húsvéthétfő ↭ húsvéti vita ↭ húsvétszámítás ↭ húsvétvasárnap ↭ időszámítás ↭ idus ↭ Illig, Heribert ↭ imperator ↭ Ince pápa, III. ↭ indikció ↭ Inter Gravissimas ↭ iszlám időszámítás ↭ Jakab ősevangéliuma ↭ Jézus ↭ Jézus-Mani párhuzamok ↭ julián naptár ↭ kalendae ↭ kalendárium ↭ Kálti Márk ↭ katharok ↭ Képes Krónika ↭ kettős honfoglalás ↭ Kézai Simon ↭ Király csillaga ↭ kitalált középkor ↭ kopt időszámítás ↭ kronológia ↭ kronológiai évjelzések ↭ kronológiai sarokpont ↭ László Gyula ↭ Lukács evangéliuma ↭ mágusok ↭ manicheizmus ↭ Mani ↭ Márk evangélista ↭ Máté evangéliuma ↭ messzaliánusok ↭ mezopotámiai (babiloni) naptár ↭ monumentum ancyranum ↭ nagypéntek ↭ nap ↭ napéjegyenlőség ↭ napjelölés ↭ napkeleti bölcsek ↭ naptár ↭ naptárreformok (történelmi) ↭ népszámlálás ↭ niceai zsinat ↭ nonae ↭ nulladik év ↭ Nyesztor-krónika ↭ örmény időszámítás ↭ pánik időszaka ↭ pártusok ↭ paulikiánusok ↭ Péter evangéliuma ↭ pontifex ↭ precesszió ↭ Quirinius ↭ Regulus ↭ Róma alapításának érája ↭ római naptár ↭ sötét középkor ↭ szeleukida időszámítás ↭ szkíták ↭ Szoszigenész ↭ Teres Ágoston ↭ Úr ↭ ÚR időszámítása előtt (ÚR/BD) ↭ ÚR időszámítása szerint (ÚR/AD) ↭ Úr napja ↭ Verancsics Antal ↭ világérák ↭ Vízkereszt ↭ zsidó világéra ↭
Összegyűjtött GONDOLATOK fórumai | |
Változások és újdonságok... | ✍🏻 SzekeresS (24.07.30.) |
Őshonos őstörténet kérdései... | ✍🏻 cartwright (23.12.12.) |
Pártus Jézus és egyéb furcsaságok... | ✍🏻 SzekeresS (23.10.09.) |
Az ELMÉLETRŐL röviden, tömören... | ✍🏻 Annonym (23.10.07.) |
Az eltévesztett időszámítás kérdései... | ✍🏻 SzekeresS (23.10.06.) |
Fogyatkozásoktól a delta-T-ig... | ✍🏻 SzekeresS (23.09.25.) |
Ma érvényes évszámok
Jelenlegi | : | 2024 |
Etióp | : | 2017 |
Kopt | : | 1741 |
Iszlám | : | 1445 |
Perzsa | : | 1403 |
Zsidó | : | 5785 |
Indiai | : | 1946 |
Bizánci | : | 7533 |
Örmény | : | 1472 |
Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.
Téves évszámok
Jézus születésétől számolt (i.e.7) | |
Téves | Helyes |
2031 |
1784 |
Arszakida éra | |
Téves | Helyes |
2271 |
2024 |
Szeleukida éra | |
Téves | Helyes |
2336 |
2089 |
Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.
Civilizációk téves évszámai
Róma alapításától számolt évek | |
Téves | Helyes |
2777 |
2530 |
Egyiptomi Nabú-nászir-éra | |
Téves | Helyes |
2771 |
2524 |
A görög olimpiai éra | |
Téves | Helyes |
700 ol. 0 év |
635 ol. 0 év |
Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.
Fontosabb évszámok
Az új | Történelmi események | A régi |
ÚR e. 516 | A görög időszámítás kezdete | BC 776 |
ÚR e. 252 | A marathoni csata | BC 490 |
ÚR e. 242 | A thermopülai csata | BC 480 |
ÚR e. 209 | A szalamiszi csata | BC 449 |
ÚR e. 190 | A peloponnészoszi háború | BC 431 |
ÚR e. 75 | Nagy Sándor halála | BC 323 |
ÚR e. 65 | Szeleukida időszámítás | BC 312 |
ÚR/AD 1 | Arszakida időszámítás | BC 247 |
ÚR/AD 175 | Spartacus rabszolgafelkelése | BC 73 |
ÚR/AD 203 | Julius Caesar naptárreformja | BC 45 |
ÚR/AD 204 | Julius Caesar halála | BC 44 |
ÚR/AD 220 | Római császárkor kezdete | BC 27 |
ÚR/AD 239 | Augusztus népszámlálása | BC 08 |
ÚR/AD 247 | Mai időszámítás előtti 1. év | BC 01 |
ÚR/AD 248 | Mai időszámítás szerinti 1. év | AD 01 |
ÚR/AD 531 | Diocletianus császár ur. | AD 284 |
ÚR/AD 572 | Niceai zsinat | AD 325 |
ÚR/AD 622 | Hidzsra (Mohamed futása) | ugyanaz |
ÚR/AD 642 | Római Bir. kettészakadása | AD 395 |
ÚR/AD 700 | Attila halála | AD 453 |
ÚR/AD 723 | Az ókor vége | AD 476 |
ÚR/AD 774 | Justinianus császár ur. | AD 527 |
ÚR/AD 784 | Római időszám. megszűnése | AD 537 |
ÚR/AD 800 | Nagy Károly megkoronázása | ugyanaz |
Szekeres Sándor
Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS
és a betlehemi csillag
A könyv a múlt és a jelen sérthetetlen dogmáit kérdőjelezi meg, érzékeny pontokat érintve a társadalmi közérzeten, mind a hétköznapokra, a tudományos életre és a hit világára vonatkoztatva. Szó lesz a valódi betlehemi csillagról, a történelmi, azaz a pártus Jézusról, a valós keresztre feszítéséről és egy szörnyű végű összeesküvésről, aminek egyik következménye a téves időszámításunk és a kronológiánk sötét középkora.
Talán nem is véletlen, hogy most íródott meg a könyv. Ismét az útkeresés korában járunk. Létezésünk és hitvilágunk alapjai esnek szét, új kérdések jönnek, új válaszok kellenek.
Ezek alapjait érinti meg a könyv, új szemléletet adva az eddig érinthetetlennek gondolt tabuknak.