A kislexikonban három csoportba soroltuk a különböző kifejezéseket, amelyeket színek és betűtípusok segítségével lehet megkülönböztetni. Az első, a legnagyobb csoportban azok az elmélethez kapcsolódó kifejezések kerültek, amelyeknek az elmélet megváltoztatta az eddigi értelmezését illetve a téves kronológia által hozzárendelt évszámot. Megjelenése: megváltozott értelmezésű
. A második csoportba azok kerültek, amelyek ismerete ajánlott az elmélet megértéséhez. Megjelenése: elmélethez kapcsolódó
. A harmadik, a legkisebb csoportba pedig az elmélet által alkotott kifejezések kerültek. Megjelenése: elmélet által alkotott
.
(Elmélethez kapcsolódó kifejezés)
Az anakronizmus (görög eredetű szó) időrendi tévedés, kortévesztés.
Valamely kor leírásában, ábrázolásában az adott kornak nem megfelelő, akkor még nem létezett vonások (helynevek, fogalmak, tárgyak, tisztségek stb.) használata.
Néhány példa: egri érsek eleste a mohácsi csatában (akkor még egri püspök), Bratislava 1920 előtt (1919 nyaráig Posonium, Pozsony, Pressburg, Presporek), Karthagói harangok, dohányzás a XVI. század előtt, stb.
Az anakronizmus alkalmazása a XX. században különösen elterjedt. Az önazonosságukat kereső irányzatok, mozgalmak vagy államok igyekeznek anakronizmusok árán is bizonyítani ősiségüket, és ezzel teremtett előjogokat igazolni (klasszikus példa a közelmúltból: „Leningrádot Nagy Péter cár alapította”). Az anakronizmus valóságos elemeket is tartalmazó, tájékozatlanságból eredő vagy szándékos megtévesztés, mely a történettudományt hiteltelen mesemondássá teszi.
A Magyar Katolikus Lexikon alapján.
Utolsó módosítás időpontja: 2019.07.18. | 2308 | - |
247 év ↭ AD (Anno Domini) ↭ albigensek ↭ anakronizmus ↭ Anonymus ↭ apokrif iratok ↭ aranyszám ↭ Arménia (Örményország) ↭ arszakida időszámítás ↭ Arszakidák ↭ Attila halálának éve ↭ Augustus császár ↭ avarok ↭ Az 525-ös év konzuljai (Probusok) ↭ Badiny Jós Ferenc ↭ BC (before Christ) ↭ betlehemi csillag ↭ bizánci világéra ↭ bogumilok ↭ Caesar, Julius ↭ census ↭ computus ↭ consul ↭ decemviri ↭ dictator ↭ diocletiánus éra ↭ Dionysius Exiguus ↭ domini ↭ egyházszakadás ↭ egyiptomi naptár ↭ epakta ↭ eponim évjegyzés ↭ éra ↭ etióp időszámítás ↭ év ↭ évkezdet ↭ évkezdő nap ↭ évszámítás ↭ Flavius ↭ Fomenko, Anatolij Tyimofejevics ↭ Fomenko elmélete ↭ Gergely-naptár ↭ gesta ↭ Gesta Hungarorum (Anonymus) ↭ Gesta Hunnorum et Hungarorum (Kézai) ↭ háromkirályok ↭ Hérodotosz ↭ hét (naptári) ↭ hidzsra ↭ holdfázis ↭ holdfogyatkozás ↭ holdtölte ↭ hó, hónap ↭ hónapok nevei ↭ honfoglalás ↭ hunok ↭ húsvét ↭ húsvéthétfő ↭ húsvéti vita ↭ húsvétszámítás ↭ húsvétvasárnap ↭ időszámítás ↭ idus ↭ Illig, Heribert ↭ imperator ↭ Ince pápa, III. ↭ indikció ↭ Inter Gravissimas ↭ iszlám időszámítás ↭ Jakab ősevangéliuma ↭ Jézus ↭ Jézus-Mani párhuzamok ↭ julián naptár ↭ kalendae ↭ kalendárium ↭ Kálti Márk ↭ katharok ↭ Képes Krónika ↭ kettős honfoglalás ↭ Kézai Simon ↭ Király csillaga ↭ kitalált középkor ↭ kopt időszámítás ↭ kronológia ↭ kronológiai évjelzések ↭ kronológiai sarokpont ↭ László Gyula ↭ Lukács evangéliuma ↭ mágusok ↭ manicheizmus ↭ Mani ↭ Márk evangélista ↭ Máté evangéliuma ↭ messzaliánusok ↭ mezopotámiai (babiloni) naptár ↭ monumentum ancyranum ↭ nagypéntek ↭ nap ↭ napéjegyenlőség ↭ napjelölés ↭ napkeleti bölcsek ↭ naptár ↭ naptárreformok (történelmi) ↭ népszámlálás ↭ niceai zsinat ↭ nonae ↭ nulladik év ↭ Nyesztor-krónika ↭ örmény időszámítás ↭ pánik időszaka ↭ pártusok ↭ paulikiánusok ↭ Péter evangéliuma ↭ pontifex ↭ precesszió ↭ Quirinius ↭ Regulus ↭ Róma alapításának érája ↭ római naptár ↭ sötét középkor ↭ szeleukida időszámítás ↭ szkíták ↭ Szoszigenész ↭ Teres Ágoston ↭ Úr ↭ ÚR időszámítása előtt (ÚR/BD) ↭ ÚR időszámítása szerint (ÚR/AD) ↭ Úr napja ↭ Verancsics Antal ↭ világérák ↭ Vízkereszt ↭ zsidó világéra ↭
Összegyűjtött GONDOLATOK fórumai | |
Változások és újdonságok... | ✍🏻 SzekeresS (24.07.30.) |
Őshonos őstörténet kérdései... | ✍🏻 cartwright (23.12.12.) |
Pártus Jézus és egyéb furcsaságok... | ✍🏻 SzekeresS (23.10.09.) |
Az ELMÉLETRŐL röviden, tömören... | ✍🏻 Annonym (23.10.07.) |
Az eltévesztett időszámítás kérdései... | ✍🏻 SzekeresS (23.10.06.) |
Fogyatkozásoktól a delta-T-ig... | ✍🏻 SzekeresS (23.09.25.) |
Ma érvényes évszámok
Jelenlegi | : | 2024 |
Etióp | : | 2017 |
Kopt | : | 1741 |
Iszlám | : | 1445 |
Perzsa | : | 1403 |
Zsidó | : | 5785 |
Indiai | : | 1946 |
Bizánci | : | 7533 |
Örmény | : | 1472 |
Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.
Téves évszámok
Jézus születésétől számolt (i.e.7) | |
Téves | Helyes |
2031 |
1784 |
Arszakida éra | |
Téves | Helyes |
2271 |
2024 |
Szeleukida éra | |
Téves | Helyes |
2336 |
2089 |
Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.
Civilizációk téves évszámai
Róma alapításától számolt évek | |
Téves | Helyes |
2777 |
2530 |
Egyiptomi Nabú-nászir-éra | |
Téves | Helyes |
2771 |
2524 |
A görög olimpiai éra | |
Téves | Helyes |
700 ol. 0 év |
635 ol. 0 év |
Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.
Fontosabb évszámok
Az új | Történelmi események | A régi |
ÚR e. 516 | A görög időszámítás kezdete | BC 776 |
ÚR e. 252 | A marathoni csata | BC 490 |
ÚR e. 242 | A thermopülai csata | BC 480 |
ÚR e. 209 | A szalamiszi csata | BC 449 |
ÚR e. 190 | A peloponnészoszi háború | BC 431 |
ÚR e. 75 | Nagy Sándor halála | BC 323 |
ÚR e. 65 | Szeleukida időszámítás | BC 312 |
ÚR/AD 1 | Arszakida időszámítás | BC 247 |
ÚR/AD 175 | Spartacus rabszolgafelkelése | BC 73 |
ÚR/AD 203 | Julius Caesar naptárreformja | BC 45 |
ÚR/AD 204 | Julius Caesar halála | BC 44 |
ÚR/AD 220 | Római császárkor kezdete | BC 27 |
ÚR/AD 239 | Augusztus népszámlálása | BC 08 |
ÚR/AD 247 | Mai időszámítás előtti 1. év | BC 01 |
ÚR/AD 248 | Mai időszámítás szerinti 1. év | AD 01 |
ÚR/AD 531 | Diocletianus császár ur. | AD 284 |
ÚR/AD 572 | Niceai zsinat | AD 325 |
ÚR/AD 622 | Hidzsra (Mohamed futása) | ugyanaz |
ÚR/AD 642 | Római Bir. kettészakadása | AD 395 |
ÚR/AD 700 | Attila halála | AD 453 |
ÚR/AD 723 | Az ókor vége | AD 476 |
ÚR/AD 774 | Justinianus császár ur. | AD 527 |
ÚR/AD 784 | Római időszám. megszűnése | AD 537 |
ÚR/AD 800 | Nagy Károly megkoronázása | ugyanaz |
Szekeres Sándor
Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS
és a betlehemi csillag
A könyv a múlt és a jelen sérthetetlen dogmáit kérdőjelezi meg, érzékeny pontokat érintve a társadalmi közérzeten, mind a hétköznapokra, a tudományos életre és a hit világára vonatkoztatva. Szó lesz a valódi betlehemi csillagról, a történelmi, azaz a pártus Jézusról, a valós keresztre feszítéséről és egy szörnyű végű összeesküvésről, aminek egyik következménye a téves időszámításunk és a kronológiánk sötét középkora.
Talán nem is véletlen, hogy most íródott meg a könyv. Ismét az útkeresés korában járunk. Létezésünk és hitvilágunk alapjai esnek szét, új kérdések jönnek, új válaszok kellenek.
Ezek alapjait érinti meg a könyv, új szemléletet adva az eddig érinthetetlennek gondolt tabuknak.