Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS kislexikona...

Az eponim évjegyzésnél minden évet egy-egy, rendszerint papi (de mindenképpen nagy tekintélyűnek tartott) hivatal évenként váltakozó viselőjéről neveztek el, és keltezésekben az ő nevét tüntették fel. Ezt az eljárást alkalmazták Észak-Mezopotámiában és később az asszír birodalomban. Itt az eponim hivatal viselőinek, az ún. limmuknak neveit tartalmazó listák nagy számban kerültek elő, és kb. i. e. 900-tól az asszír birodalom bukásáig szinte hiánytalan kronológiát adnak. Mivel minden évet csak arról az egy limmuról neveztek el, aki az év első napján hivatalba lépett, ezek a listák – eltérően a királylistáktól – egyértelmű kronológiai felvilágosítást adnak. Ha egy csillagászati adat alapján csupán egyetlen limmu-évről meg tudjuk állapítani annak pontos kronológiai helyét, ebből megbízható támpontokat nyerünk arra az egész időszakra nézve, amelyből folyamatos limmu-lajstromokkal rendelkezünk.

Balra látható egy részlet a Fasti triumphalesből. A római történeti kronológia fontos forrásai az Augustus császár által feliratos formában megörökített feljegyzések az egyes évek consuljairól (Fasti consulares), valamint a megtartott diadalmenetekről (triumphusokról). Az itt bemutatott részlet az első pun háború korának triumphusait és a tríumpháló hadvezérek neveit sorolja fel. Az első sor: Gaius Duilius, Marcus fia, Marcus unokája mint consul első ízben a 493. évben (azaz Róma alapításától számítva) tartott (diadalmenetet) tengeri (győzelem alapján) a szicíliaiak és a pun hajóhad felett, a szökőhónap első napján

Az eponim rendszer volt az alapja a görög évszámításnak, keltezésnek is. Minden görög városállamnak megvolt e vonatkozásban a saját rendszere. Spártában az öttagú – királyok tevékenységét ellenőrző – ephorosz-testület vezetőjéről nevezték el az éveket, ám a fontosabb eseményeket inkább úgy keltezték, hogy mely király (királyok) uralma alatt történtek. Agoszban a Héra-szentély vezető papnőjéről (amely tisztség a papnők között körben cserélődött), Epheszoszban Artemisz főpapjáról nevezték el az éveket. Athénban „az arkhón” neve határozta meg az évet. Ez az elnevezés a kilenctagú „arkhóni” testület vezetőjét illette, akit ezért később „arkhón epónümosz”, „névadó arkhón” címmel ruháztak fel. Az arkhónok i. e. 638 óta évenként váltakoztak, és ettől az évtől kezdve számos arkhóni év idejét ismerjük, az i. e. V–IV. századra vonatkozóan pedig szinte hiánytalan listával rendelkezünk. Így tehát az arkhóni évek ismeretében minden, a forrásokban e szerint keltezett eseményt vagy megközelítőleg (i. e. VII–VI. században), vagy teljes pontossággal (főként az i. e. V–III. század eseményeit) tudunk a mi időszámításunkra átszámítani.

A római köztársaság is az eponim rendszert követte, az éveket a consulok szerint számították. Minden évet a két consul neve jellemez. A consuli évek szerinti számítás egyidejű lehet a 12 hónapos, „decemvirális” naptár kialakulásával. Az i. e. IV. században a hétköznapokat és ünnepnapokat feltüntető naptárakhoz (latinul: fasti) az előző 30 év consulainak listáját is mellékelték, innen ered a consuli listák „fasti consulares” elnevezése. Az első consuli listát, amely a köztársaság megalapításának évéig nyúlik vissza, és feltünteti a nem consuli jellegű vezető tisztségviselőket is, csak i. e. 300 körül állították össze. Ezért a korábbi két évszázadra vonatkozó adatai kétes értékűek, mindenképpen gondos ellenőrzést igényelnek. Ennek az összeállításnak az alapján készültek a ránk maradt későbbi consuli lajstromok. A legnevezetesebb közülük az, amelyet Augustus császár állíttatott fel és tett közszemlére a római Fórumon, és amelynek jelentős töredékeit most a római Capitolium múzeumában őrzik. A consulok évei szerinti számítás a császárok korában is fennmaradt, amikor a consuli tisztség, tartalmát elveszítve, puszta címmé fakult. Még a IV. század korlátlan hatalmú császárai is consulok szerint keltezve adták ki rendeleteiket. Csak Justinianus szüntette meg 537-ben a consuli méltóságot és állította helyre ókori keleti és hellenisztikus mintára az uralkodási évek szerinti keltezést. Ezt mindig kiegészítették a soros indictio évével.

A hivatalnoklisták szerinti eponim keltezés is sok nehézséggel járt. Félreérthetetlenebb, ezért pontosabb is volt az uralkodói éveknél, de használatához sok nevet kellett fejben tartani, vagy az évek listáját – mint Augustus is tette – közszemlére tenni. Ezenfelül az év ilyen elnevezése semmit sem mondott annak helyéről az időfolyamatban – a jövőre vonatkozó keltezésekben pedig (pl. hogy valamely intézkedés meddig lesz érvényes) teljesen használhatatlannak bizonyult. A római politikai harcoknak – pl. hogy meddig kellett tartania Caesar galliai helytartóságának vagy a II. triumvirátus rendkívüli felhatalmazásának – egyik külsődleges (persze nem a legmélyebb!!) oka a consuli évszámításnak e célra való teljes használhatatlansága volt. Könnyebb és biztosabb tájékozódást nyújtott, ha az éveket egy meghatározott időponttól kezdve folytatólagos sorszámozással látták el. Az ilyen évszámítás alapja már nem a rövidebb-hosszabb, de korlátozott időtartamú ciklus, hanem egy adott kezdőponttól számítva, elvben az évek végtelen sorát magába foglaló éra.

Forrás: Hahn István: Naptári rendszerek és időszámítás