Megjelent a Változó Világ IX. évfolyamában.

Az idő számítása csillagászati eseményeken alapul. Az időszámítás két legfontosabb tárgya a Nap és a Hold, e két égitest keringésének ismerete a legfontosabb tényező az időszámítás felépítéséhez és megértéséhez.

Az év számításának kialakulása a Föld Nap körüli mozgásán alapul. Ha az időt egy meghatározott pontból tekintjük, például a nyári napéjegyenlőség idejétől a következő nyári napéjegyenlőségig, akkor azt a következőkben trópusi évnek fogjuk nevezni. Ennek hossza pontosan 365,242190 nap, de a hossz változhat. 1900 körül az év hossza 365,242196 nap volt, és 2100 körül 365,242184 nap lesz.

A hónap számítása a Hold Föld körüli mozgásán alapul, bár ezt a kapcsolatot a jelenleg használatos naptárakban másként használjuk. Az idő az egyik új holdtól a másikig pontosan 29,5305889 nap, ez is változhat. 1900 körül egy hónap 29,5305886 napig tartott, 2100 körül 29,5305891 nap lesz.

Meg kell jegyezni, hogy a fenti számok átlagosak. Egy meghatározott év tényleges hossza több perccel is változhat a többi bolygó gravitációs ereje miatt. Hasonlóan két újhold közötti idő is változhat a Nap gravitációs ereje s a Hold pályamozgása következtében.

Sajnos a trópusi év hossza nem a többszöröse a zsinati évnek, ami azt jelenti, hogy 12 hónapos évvel a mi hónapszámításunk és a Hold forgási ideje közötti kapcsolatot nem lehet fenntartani. 19 trópusi év megfelel 234,997 zsinati hónapnak, ami közel egész szám, így csak minden 19. évben esnek a Hold fázisai a zsinati hónappal megegyező dátumra. Ezt a 19 éves periódust Meton ciklusnak hívjuk Meton nevű csillagász után, aki az i.e. 5. században Athénban élt.

A keresztény naptár a Föld Nap körüli forgásán alapul, míg a hónapoknak nincs kapcsolata a Hold mozgásával.

Az iszlám naptár a Hold mozgásán alapul, míg az évnek nincs kapcsolata a Föld Nap körüli mozgásával.

A zsidó naptár mindkettőt kombinálja, az évek számításának alapja kapcsolódik a Föld Nap körüli mozgásával, és a hónapok kapcsolódnak a Hold mozgásához.

Az év

Meghatározásai:

Uralkodási év (annus regni, imperii, pontificatus)

Először a bizánci császári oklevelekben tűnt fel, de idővel átvették a nyugati uralkodók és egyházfők, így a Merovingok, majd Nagy Károlytól fogva a császárok, és a pápák is II. Hadriánus óta (1124-30). Nemcsak uralkodók, hanem érsekek, és más főpapok is használták. Magyarországon II. Andrásnál jelent meg először (1207-ben), azóta királyaink következetesen használták.

Fontos, hogy az annus regni nem esik egybe (általában) a rendes évvel, mivel ezt az ún. epochális nap alapján számították. Ez a pápáknál a felszentelés (consecratio), a német császároknál a koronázás, míg a magyar királyoknál a trónra lépés napja (habár II. András sokszor Imre halálától számította). Az uralkodási évek problémája, hogy azok csak egy adott korszakon belül használatosak, és feloldásukhoz szükséges annak ismerete, mikortól is számítódnak

Indictio:

Kétes eredetű, a kora középkortól használatos keltezési módszer; talán egy egyiptomi, ciklikus összeírás lehetett az alapja (ugyanakkor kapcsolatba hozták a római adószedéssel is, így magyarban adókör a neve). A középkorban az indictio alatt 15 éves ciklust értettek, ezen belül az éveket 1-től 15-ig terjedő sorszámmal jelölték, ilyesféleképpen: indictione VIII. Az egyes ciklusokat nem számolták.

Kiszámítása: i. e. 3-at cikluskezdő évnek tartották, így ha a mai évszámhoz hozzáadunk 3-at, és ezt elosztjuk 15-tel, a maradék lesz az indictio (ha nincs maradék, az indictio 15).

Azonban az indictiós év nem kötelezően esett egybe a rendes évekkel; sőt, többfajta indictiós évkezdett is volt. Az ún. görög indictio (indictio Graeca) kezdete szeptember 1-re, a Beda-féle indictio (indictio Beda v. Caesarea) kezdete szeptember 24-re, a pápai indictio (indictio Romana v. pontificana) kezdete december 25-re vagy január 1-re esett. (Ha az indictiós év kezdete nem január 1. volt, az év második, kisebbik felének az indictiója a következő évé volt).

Magyarországon főként a XII-XIII. században használták, hol a görög, hol a pápai indictiót; a XIV. századtól már kevésbé gyakran, s leginkább január 1-i évkezdettel.

A húsvét számításánál használt aranyszám epacta és concurrens az indictióhoz hasonlatosan egy adott cikluson belül meghatározhatta az évet is; a XII-XIII. században Magyarországon évjelölőként is előfordultak.

Keresztény éra (aera vulgaris):

A fentiekkel ellentétben ez már nem egy adott korszakon, évkörön belül határozza meg az időt, hanem egy adott kezdőponttól folyamatosan. Igazi elterjedése a VIII. századtól számítható, így Magyarországon már a kezdetektől ezt használták.

A keresztény éra szerinti évek kezdőpontja Jézus Krisztus (feltételezett) születési ideje; az így számított éveket ilyesféle módokon jelölték: annus Domini (A.D.), annus ab incarnatione Domini, annus gratie, a verbi incarnati, annus a nativitate Dominis, stb.; kezdetben latin betűkkel - számokkal - szavakkal jelölték, később kezdték csak az arab számokat használni.

Az evangéliumokból kikövetkeztethető évek, amikor Jézus született, i. e. 6 és i. u. 6 közé esnek. Középutas megoldásként Eusebius egyházatya Jézus születését a i. e. 1-re tette (átszámítva a mai időszámításra). 525-ben kezdett neki Dionysius Exiguus római apát a húsvétszámításhoz használatos táblázatai kidolgozásához. Szakítva az addig szokásos módszerrel, miszerint az éveket Diocletianus császár trónra lépésétől számították, az "Úr megtestesülésének" évétől számította az időt. Különféle számítások alapján jelölte ki Jézus Krisztus születésének évét a 195. olimpiász 1. évére, Róma alapításának 754. évére, a Szeleukida-éra 312. évére.

Ez az új rendszer fokozatosan elterjedt a nyugati keresztény világban. Bizánc ragaszkodott a saját világ-érájához, de főként a nagy angolszász egyházatya, Beda Venerabilis hatására, lassan mindenki ezt használta; a XI. században már gyakorlatilag kizárólagos volt a használata.

Gond azonban, hogy a keresztény éra szerinti évek kezdetét más-más napokra tették. A következő évkezdetek (stilusok) voltak használatban:

* Január 1. (stilus communis v. Circumcisionis) Ókori eredetű, a Julianus-naptár is január 1.-én kezdődött - pont ezért, a pogány eredet miatt nem kedvelte az Egyház. Inkább a polgári életben használták, az Egyház csupán utólag hódolt be, s tette ünneppé (Circumcisio Domini) január 1-ét. A XIV. századig hivatalos iratokban ritkán használták, s csak a XVI. századtól vált igazán elterjedtté. Magyarországon azonban már a XIII. századi királyi oklevelekben is előfordult.

* Március 1. Régi római eredetű évkezdet, később a frankok használták, mivel ekkor tartották gyűléseiket; a középkori Velencében végig ezt használták.

* Március 25. (stilus Annuntiationis v. incarnationis) Valószínűleg Itáliából elterjedt évkezdet: Krisztus földi létének kezdetétől (Annuntiatio Mariae) számítja az évet. Két számítási módja létezett, a firenzei (calculus Florentinus) és a pisai (calculus Pisanus): a gyakoribb firenzeinél a mai mód szerint számított év január 1.-március 25. közé eső részében eggyel alacsonyabb évszámot írtak; a pisainál ugyanekkor a március 25. utáni időszakban eggyel magasabb évszámot használtak. Magyarországon kevéssé volt használatos, főleg dalmát vagy olasz hatásra (ekkor is a firenzei).

* Húsvét (stilus pasqualis v. gallic(an)us) Az év húsvéttól húsvétig tartott. Mivel a húsvét más-más napokra esik az egymást követő években, a napok száma több vagy kevesebb lesz 365-nél; előfordulhat az is, hogy majdnem egy egész hónap kétszer szerepel egy évben. Így pl. 1374-ben az év április 1-én kezdődött, április 20-ig tartott, s így áprilisnak több mint a fele kétszer is szerepelt. Ezért ilyenkor keltezéskor jelezték, hogy melyik napról van szól (post pasqua v. ante pasqua). Különösen francia földön használták.

* Szeptember 1. Az ortodox vallást követő népek és országok évkezdete.

* December 25. (stilus Nativitatis) Igen elterjedt, gyakorta kizárólagos Nyugat- és Közép- Európában. Magyarországon is alapvetőn ezt használták (noha a januári 1-i évkezdet is egyre gyakoribb lett). December 25. után a mai számításnál eggyel magasabb évszámok szerepelnek.

Hónap, évszak

A középkorban átvették a rómaiaktól a 12 hónapot, azok latin nevét, valamint a hónapok hosszát; ugyanakkor a hónapoknak magyar nevük is volt.  

* szökőévekben 29 nap  

Az évszakot a dátumoknál szinte egyáltalán nem vették figyelembe, csak általános, s nem pontos időmeghatározásra használták őket (pl. ősszel, nyáron, ill. hasonló kifejezések, mint aratáskor, szüretkor). Egyébként a négy napforduló jelölte az évszakok kezdetét s végét.

Hét

Eredetileg a Hold fázisaihoz kapcsolódhatott, s így egy holdhónap 1/4-e lehetett - más vélemények szerint kabbalisztikus okok is közrejátszottak kialakulásában (a hét mint szent szám). Idővel azonban függetlenné vált a Nap és a Hold járásától, és csupán 7 napot jelent (lásd hét, vagy latinul septimana). A Bibliából származik az egy hét: 6 munkanap - 1 pihenőnap felfogás, amely a zsidó, a keresztény és a mohameden naptárban is megjelenik, más-más napot téve meg pihenőnapnak (szombat, vasárnap, ill. péntek).

Az ókorban a napokat a hét ismert bolygónak (köztük a Napnak és a Holdnak) rendelték alá. A germánok pedig isteneikről nevezték el őket (ez még tetten érhető egyes angol és német nap-elnevezésekben), a magyarban a hétfő (hét feje, kezdete) és a kedd (kettednap) a szláv nevek fordítása, a szerda, a csütörtök és a péntek szláv, a szombat a zsidó sabbathból származik, míg a vasárnap a vásárnapból ered.

A kereszténység, mivel el akart térni a zsidóktól, az Úr pihenőnapját vasárnapra tette; ugyanakkor a napok számozásban gyakran felismerhető a zsidó hagyomány, miszerint a hét szombatig tart (pl. a latin számozásban, vagy a szláv szerdában).  

Gyakran használták - Magyarországon is - az octava és a quindena kifejezéseket, amely egy meghatározott napra egy hét ill. 2 hét múlva rákövetkező napot jelentett (azért 8 és 15 szerepel a nevekben, mert római módra mind a kezdő, mind a végnapot beszámították). Így pl. in octavis festi Epiphaniarum a Vízkereszt (jan.6.) utáni nyolcadnapot, azaz január 13-at, in quindenis festi Epiphanirarum pedig január 20-at jelent. Infra, inter, intra, sub praepositiókkal viszont az octava az adott nap után következő hetet jelenti: feria tertia infra octavas Epiphaniarum Vízkereszt utáni keddet jelent.

Mivel egy év 52 hét és 1 (vagy szökőévben 2) nap, a hetek átmennek egyik évből a másikba, és az egymást követő években az ünnepnapok (kivéve a mozgókat) a hét más-más napjaira esnek. A középkorban annak megállapítására, hogy az adott év melyik napja a hét mely napjára esett, a vasárnapi betűt használták (littera Dominicalis). Eszerint az év napjait - január 1-től - az ABC betűivel kezdték jelölni; az év első vasárnapjához kerülő betű (A, B, C, D, E, F vagy G) lesz az év vasárnapi betűje. Ezután, ha tudták, hogy az adott évhez milyen vasárnapi betű tartozott, már kiszámítható volt, melyik ünnep a hét melyik napjára esett.

Fontos, hogy szökőévben a szökőnap (február 24.) betűje megegyezik február 23. betűjével, így szökőévben két vasárnapi betű van: az első február 24.-ig érvényes, a második pedig utána (a megelőző betű, azaz pl. D-ből C, A-ból G lesz).  

A nap  

A középkorban sokáig a római rendszer szerint számolták a hónapok napjait, azaz: három határnaphoz viszonyították, melyek közül a Kalendae a hónap első, a Nonae az 5-ik vagy 7-ik, az Idus a 13-ik vagy 15-ik napra esett. Az ún. MILMO hónapokban (Martius, Maius, Iulius, Oktobris) a Nonae a 7-ik, az Idus a 15-ik napra esett, a többi 8 hónapban 5-ik, ill. 13-ik napra. Fontos, hogy a rómaiak visszafelé számolták a határnapoktól a napokat, ráadásul mind a határnapot, mind a végnapot beszámították.

Az ókorban egy dátum ilyesféleképp nézett ki: ante diem quintum Kalendas Iulias (V.Kal.Iul.), míg ugyanez a középkorban: quinto Kalendas Iulii. A határnapot megelőző napra használták az ókori Pridie-t, de a secundo sőt, a primo die Kal.-t is (ez utóbbi néha maga a határnap), valamint az Ultimis Kalendis vagy ultimo Kalendarum kifejezéseket is.

Megjegyzendő, hogy a számolásban meglehetősen járatlan középkori írnokok gyakorta csak kínkeservvel boldogultak ezzel a meglehetősen bonyolult rendszerrel, és gyakran hibáztak, például nem vissza-, hanem előrefelé számoltak.

A sorszámozás már az ókorban, a rómaiaknál is ismeretes volt, a középkorban használták is, de igazán csak a XIV. századtól, s csak az újkorban lett általánossá. Magyarországon az Árpád-házi királyok idején felbukkant olykor-olykor, de nem volt gyakori.

Az olasz számítási mód (consuetudo Bononiensis) tulajdonképp a kettő keveréke, ugyanis a hónapot két részre osztották, s az első felében (31 napos hónapnál ez az első 16, 30 és 29 naposnál az első 15, 28 naposnál az első 14 nap) rendes sorszámokkal jelezték a hónap napjait, a mense intrante hozzátétellel (így die quinto intrante Augusto augusztus 5-ike). A hónap másik felében viszont visszafelé számolták a napokat, római módra, csak nem Kalendae-től, hanem a hónap utolsó napjától, a mense exeunte hozzátételével (így die IX. exeunte Augusto július 23. (31-9+1)). A hónap utolsó napját rendszerint dies ultimusnak, az ezt megelőzőt dies paenultimusnak nevezték. Főként Észak-Itáliában használták, de máshol is előfordult, így néha, a XIII. századtól, Magyarországon is.

A középkorban a X-XI. századtól az általánosan használt napjelölés az egyházi ünnepek szerinti volt - Magyarországon is, de csak a XIII. századtól. Eszerint vagy azt jelölték, hogy az adott dolog melyik ünnepen történt, vagy pedig a legközelebbi ünnephez viszonyították, legyen az előtte vagy utána. Noha elvben minden nap ünnepnap (sőt, a szentek nagy számából adódóan egy-egy nap több szent ünnepe is egyben), keltezésre csak bizonyos ünnepeket használták, főleg olyanokat, melyeket a nép megült (festa fori).

E keltezést két dolog nehezíti: egyrészt, hogy az ünnepeket nem teljesen ugyanakkor tartották az egész keresztény világban - azaz ismerni kell a kor és a hely sajátosságait -, valamint az állandó és a változó ünnepek léte.

Az állandó ünnepek (festa immobilia) az évnek mindig ugyanazon a napjára estek (kivéve bizonyos eseteket, amikor fontos változó ünnepek - pl. a húsvét - miatt abban az évben esetleg másik napra tették át őket). Ilyen állandó ünnep pl. a karácsony (dec.25.), vízkereszt (jan.6.), a Mária- ünnepek és a szentek napjai.

A változó ünnepek (festa mobilia) más-más napra estek a különböző években, habár előre meghatározott és meghatározható módon.

A legfontosabb változó ünnepek a vasárnapok, különösen egy részük, amelyek egy-egy kiemelt ünnep után következtek; vagy ilyenek a kántorböjtök. Mindazonáltal a legfontosabb változó ünnep a húsvét, és a vele összefüggő ünnepkör. A húsvét részletes leírása a kereszténység alatt található meg.

Magyarország speciális ünnepei voltak: Szent László ünnepe (Elevatio S.Ladislai) június 27-én, Depositio Ladislai július 29-én, Szent István király ünnepe (gyakran csak festum sancti Regis) augusztus 20-án és Szent Imre herceg ünnepe (Emerici Ducis) november 5-én. Ezenkívül Magyarországon Szent György napja nem április 23., hanem 24.; a Quasi modo vasárnap utáni hétfő pedig szintúgy speciális, keltezésben használatos ünnep, a Concussio ovorum.

Az ünnepek nagy száma persze lehetővé tette, hogy egyazon dátumot többféle módón is kifejezzenek. A formula, ha nem magára az ünnepnapra esett a dolog: feria secunda post festum Sancti Petri apostoli, azaz Péter apostol ünnepe utáni hétfő (nem sorszám!), illetve ante festum, ha ünnep előtt. Fontos még a vigilia (profestum), amely a főbb ünnepek előnapját (előtte való napot) jelenti, és szintén ünnepnek számít (ezért tartjuk karácsonyt már december 24-én, noha karácsony napja december 25.). Néha előfordul az in crastino kifejezés is, amely egy adott ünnepre rákövetkező napot jelenti.

Lengyelországból terjed el német, cseh, magyar területen a csízió (Cisioianus). Eléggé széles körben használt keltezési módszer volt annak ellenére, hogy talán minden módszer közül ez volt a legnehézkesebb (nem véletlen a mondás: érti a csíziót). Lényege, hogy minden hónapra a főbb állandó ünnepek neveinek kezdőszótagjainak felhasználásával 2-2 soros hexametereket alkottak (a megjegyezhetőség okán). E 2 hexameter pont annyi szótagból állt, ahány napból az adott hónap, és az egyes ünnepek nevének kezdő szótagja a vers annyiadik szótagjára esett, ahányadik napra a hónapban maga az ünnep. Keltezéskor a vers megfelelő szótagját írták le. (Maga a Cisioianus ill. a csízió a legelterjedtebb középkori forma első szavából - Cisio - származott.)

A nap részei  

Mint ismeretes, a napot a sumérek osztották részekre, méghozzá 12 órára, az órákat pedig 30-30 percre. Így hát egy sumér óra 2 mainak, egy sumér perc 4 mai percnek felelt meg.

A középkorban azonban nem nagyon használtak órákat és perceket, mivel úgysem tudták pontosan mérni ezeket. Így például a nyári órák (horák) hosszabbak voltak, mint a téliek. Úgy ismert, hogy már a rómaiak is 12 részre osztották a nappalt, és 4-re - 4 őrszolgálatra - az éjszakát. Nem csoda, hogy utáltak télen őrködni a katonák, mivel nem elég, hogy hideg volt, még tovább is tartott)

Német nyelvterületen használták az un. Kleine Uhrt (kis óra), amikor az éjféltől éjfélig tartó időszakot 2-szer 12 órára osztották; ugyanakkor használták a Grosse Uhrt is, amikor is nyáron a nappalt 16, az éjjelt 8 részre osztották, télen pedig megfordítva, a nappalt 8, az éjszakát 16 részre.

Továbbá az órák helyett alkalmazták az imák idejét is:

Matitinum (?)
Hora prima (kb.6 óra)
Hora tertia (kb.9 óra)
Sexta (dél felé)
Nona (kb.3-kor)
Vesperas (alkonyatkor)
Completorium (napnyugta előtt vagy után)

Az órákat természetesen kisebb részekre is osztották, így pl. 4 punctumra vagy quadratára - fertályórákra -, 10-10 momentumra, 12-12 unciára...

Zsidó naptár

A héber naptár a bibliai időkig nyúlik vissza. Mai formáját i.e. 359 körül nyerte el a babilóniai naptárból II. Hillel uralkodása alatt. Héber neve lúah, nevezik zsinagógai naptárnak is, mivel a világ zsidósága vallási célokra csak ezt használja és ez Izrael Állam hivatalos naptára is.

A héber naptár kombinált Nap - Hold naptár mivel az évek számítása megegyezik a trópusi év számításával, és hónapjai megegyeznek a zsinati hónapokkal.

A naptár a Világérára épül, az időszámítás kezdőpontjának a világ teremtését veszi. Ezt a teremtést - bibliai visszaszámlálások alapján - i. e. 3761. Tisri hónap 1. napjára, este 11 óra 11 perc 20 másodpercre tették. Ennek megfelelően a zsidó és a "keresztény" év közötti különbség kb. 3761 év. A zsidó évből a "keresztény" évet úgy kapjuk meg, hogy kivonunk belőle 3760-at, illetőleg, ha már elmúlt Tisri 1. (szeptember-október táján, lásd alább), 3761-et.

Megjegyzendő, hogy az évszámokat hagyományosan betűkkel jelzik úgy, hogy az ezreseket elhagyják (azaz 5757 helyett csupán 757-et írnak; ezt nevezik kis időszámításnak). A héber betűk számértéke a következő:

Így 5757-et a következő betűkkel írják le: Táv, Sín, Nun, Het.

Mikor van a zsidó év első napja? Ez attól függ, mivel 4 különböző nap közül lehet választani.

Tisri 1. "Rosh HaShanah" a valódi őszi évkezdet. Ez a nap a világ teremtésének ünnepe és az új naptári év kezdetét jelöli.

Svát 15. "Tu B'Svát", Tavaszi évkezdet, a fák, virágok új éve, a gyümölcsök virágzásakor kezdetekor.

Niszán 1. "Királyok új éve", Az első hónapnak is tekintik,

Elul 1.

A zsidó naptár hónapjai valódi holdhónapok, újholdtól újholdig tartanak; általában minden páratlan hónap 30, minden páros 29 napos. A 29 és 30 napos hónapok biztosítják, hogy amikor az év újholddal kezdődik, minden hónap ugyanígy kezdődjön.

A hónapok nevei babilóniai eredetűek.

Mivel bizonyos ünnepek az évnek csupán bizonyos napjaira eshetnek, az évnek és a szökőévnek is három-háromfelé változatát használják: az év így lehet 353, 354, 355 vagy 383, 384, 385 napos. Hesván és Kiszlév hónapjai lehetnek egyaránt 29 és 30 naposak; ha mindkettő 30 napos, teljes, ha mindkettő 29, hiányos, ha Hesván 29, Kiszlév 30 napos, sorrendjük szerinti évről beszélnek. (Ezért nevezik Hesvánt Marhesvánnak, azaz Hesván úrnak, mert az év napjainak meghatározásakor ez a hónap az "úr" az esztendőben.) Ebből következik, hogy egy-egy zsidó ünnep nem mindig ugyanarra a "keresztény" keltezés szerinti napra esik - a lehetséges eltérés mintegy harminc nap. Így a zsidó újév (Tisri 1.) szeptember 6. és október 5. között van valamikor (de csak hétfőre, keddre, csütörtökre vagy szombatra eshet).

A zsidó naptár ismer egy Iggul nevezetű, 247 év terjedelmű ciklust is, ami 13 19-es ciklusból áll; az Iggulokban ugyanis az egyes évtípusok azonos sorrendben következnek.

A zsidó hét nem kötődik sem a hónaphoz, sem az évhez. Mivel a pihenőnap az utolsó nap, vasárnappal (szombat estével) kezdődik. A hét napjának nevei:

Az egyes napokat napnyugtától napnyugtáig számítják. Ezért az ünnepek - a szombat is - is mindig előző este, napnyugtakor kezdődnek. A végükkel viszont megvárják az első három csillag felbukkanását.  Az ünnepekkel kapcsolatos, hogy a vallás és a hagyomány parancsára egyes ünnepek csak a hét bizonyos napjaira eshetnek (általában 4-re a hétből). Mivel a zsidó ünnepek meghatározásakor elvben a jeruzsálemi idő az irányadó, a diaszpórában szokássá vált, hogy bizonyos, Izraelben 1 napos ünnepeket 2-2 naposként ülnek meg.

Megjegyzések: Peszahnál az első és az utolsó két nap a főünnep. Szukotnál az első két nap a főünnep.

A zsidó hagyományban minden 7. év szombatév: ilyenkor adósságokat engedtek el, és munkatilalom volt (pl. pihentették a földeket). Minden 7 szombatév után egy ún. Jóbel-év következett (azaz minden 50. évben): ilyenkor felszabadították a rabszolgákat, visszaadták az elkobzott, kisajátított birtokokat, és a száműzöttek is visszatérhettek.

Mohamedán (Iszlám) naptár

A hold járásán alapuló (tisztán lunáris) éveket használó, éra-időszámítás, melynek kezdőnapja: i. sz. 622. július 16. Ez a hidzsra, Mohamed "futása" Mekkából Medinába.

A naptár a Korán előírásain alapul, az abban foglalt előírások betartása szent kötelesség minden mohamedán ember számára. Hivatalos naptárként használják az Arab (Perzsa) öböl országaiban, különösen Szaúd-Arábiában. Más iszlám országok a gregorián naptárt használják a polgári életben, az iszlám naptárak csak a vallási életben.

A mohamedán év 12 holdhónapból, pontosabban 354,36 napból áll.

A hónapok felváltva 29 és 30 naposak. Az éveket 30 éves ciklusokba sorolják. E ciklusokban 11 év - úgymint a 2., 5., 7., 10., 13., 16., 18., 21., 24., 26. és 29. - 355 napos, az utolsó hónap is 30 napból áll.

Mivel egy holdév 10-11 nappal rövidebb egy napévnél, a különbség idővel jelentősen megnő: mialatt 100 ilyen holdév telik el, addig csupán 97 napév - erre az átszámításoknál vigyázni kell. Továbbá emiatt a mohamedán ünnepek a napévhez viszonyítva vándorolnak, és nincsenek évszakhoz kötve.

A mi időszámításunknak körülbelül megfelelő mohamedán évet úgy kapjuk meg, hogy az évszámból kivonunk 622-t, majd hozzáadjuk a különbség 1/32-ét. Ahhoz, hogy az iszlám naptár utolérje a gregorián naptár dátumát sok évnek kell eltenie. A gregorián naptár i.sz. 20874. ötödik hónapjának első napja lesz megközelítőleg egyenlő az iszlám naptár szerinti 20874. ötödik hónapjának első napjával.

A hónapok az újholdat követő félhold megjelenésekor kezdődnek. Az újhold kezdete nagyon pontosan kiszámítható, mégis igen bonyolult a félhold megjelenésének a meghatározása. Ez függ az időjárástól, a látási viszonyoktól és a megfigyelő személy helyétől. E tényezők miatt az új hónap kezdetének előre meghatározása sem könnyű feladat.

Néhány iszlám közösség a Hold látható megjelenése, mások a vallási hatóságok által kiadott tájékoztatás alapján döntenek az új hónap kezdetéről. Mindkét elfogadott gyakorlat az iszlámban, de emiatt a hónap kezdőnapja nem egységes.

Ezek alapján nem lehet minden hívő számára megbízható naptárt készíteni előre? Készítenek ilyen naptárakat, de ezeket csupán tervezési céllal. A naptárakban a félhold megjelenésének becsült dátuma található, és a tényleges hónap a fentebb leírtak alapján egy nappal később vagy korábban is kezdődhet a naptárban levő napnál.

A török hónapnevek, régi (Atatürk előtti) alakjukban:

Moharrem (avagy Moharrem el-Haram, a szentelt hó) Szafar (avagy Szafar ul-Khair, a boldog Szafar; Moharrem és Szafar együtt a Szafaran) Rebi ül-Evvel Rebi ül-Akhir Dsemadi-ül-Evvel (avagy Dsemazi-ül-Evvel, Dsumada-l-Ula) Dsemedi-ül-Akhir (avagy Dsemazi-ül-Akhir, Dsumada-l-Okhra) Redseb (avagy Redseb Serif) Saban (avagy Saban el-Muazzam, a tiszteletreméltó Saban; Redseb és Saban együtt a Redsaban) Ramazan (avagy Ramazan el-Mubarek, az áldott Ramazan, a böjt hónapja) Sevval (avagy Sevval el-Mükerrem, a kegyteljes Sevval) Zilkade (avagy Zulkade) Zilhiddse (avagy Zulhidse, a zarándoklat hónapja)

Arab hónapnevek:

Muharram, Szafar, Rabi' al-Avval, Rabi' al-Ákhír, Dzsumadá'l-Úlá, Dzsumádá'l-Ákhira, Radzsab, Sa'ban, Ramadán, Savvál, Dzú'l-ka'da, Dzú'l-hiddzsa.

Főbb ünnepek

Hidzsra: Az év első napján, azaz muharram 1-én emlékeznek meg róla; általában úgy, hogy elmondják a Hidzsra történetét.

Ásúrá: muharrem 10., a síiták legfontosabb ünnepe. A hívők ekkor emlékeznek meg arról, hogy Noé elhagyta a bárkát, hogy Mózes kiszabadította népét a fáraó fogságából, és végül Husszein karbalai mártírhaláláról.

Maulid an-Nabi: rabi'al-Avval 12. A Próféta születése napja, Mohamed legnagyobb ünnepe. Az összegyűlő hívek Mohamedet dicsőítő himnuszokat és a próféta életét elbeszélő történeteket hallgatnak.

Lailat al-Mi'rádzs: radzsab 27. A Mennybementel éjszakája: Mohamedet Gábriel angyal e nap éjjelén vezette Allah elé, akitől a napi öt imádkozás parancsával tért vissza. E napon a hívők a próféta életéről szóló történeteket hallgatnak.

Sab-e Barát: sa'ban 15., főként az indiai muszlimok jeles ünnepe. Allah e napon jegyzi fel az emberek összes cselekedetét.

Ramadán: a böjt ideje. A hónap során minden felserdült muszlim napközben köteles megtartóztatni magát az evéstől, ivástól, dohányzástól és a nemi élettől. Ez - főként a forró arab országokban - nagy próbatétel, az akarat és az értelem diadala a test felett.

Lailat al-Kadr: ramadán 27., az Elrendelés Éjszakája. Mohamed először Ramadán havában részesült a Korán kinyilatkoztatásaiban. A hívek az éjszakát imádkozással, a Korán recitálásával töltik; az előtte való pénteken (ramadán 26.) minden muszlin ott van a mecsetben.

'Íd al-Fitr: savvál 1. A böjt megtörésének ünnepe, a két legfontosabb, a Próféta által megparancsolt ünnep egyike. Egyfajta örömünnep, hogy végetértek a ramadán nehézségei. A muszlimok e napon rendszerint megfürödnek és új ruhát öltenek. Ezután a mecsetbe mennek - ha beférnek, hiszen mindenki más is így tesz. Utána meglátogatják barátaikat és rokonaikat, megajándékozzák egymást, vagy jókívánságokat küldözgetnek egymásnak. Kötelezően adakoznak a szegényeknek. Egész nap az iszlám értelmén gondolkodnak, igyekeznek kibékülni haragosaikkal, hogy békében, megbocsátásban kezdhessenek új életet.

'Íd al-Adhá: dzú'l-hiddzsa 10. A másik kötelező ünnep, mely három vagy több napig is eltarthat. Az áldozat ünnepe, Ábrahám áldozatára emlékezve. A zarándokok Mekkában, a többiek otthon közösen imádkoznak, majd áldozatot (bárány, tehén, teve) mutatnak be. A húsnak csak az egyharmadát tartják meg, a többit szétosztják a szegények között.