Visszalépés a Főoldalra Visszalépés a Főoldalra
Főmenű
 FŐOLDAL
 BEMUTATKOZÁS
 HONLAPTÉRKÉP
 ONLINE KÖNYVRENDELÉS
 LEXIKON
 ÉRÁK ÉS NAPTÁRAIK
 HONLAP AJÁNLÓ!
 HONLAP TÉMÁI ÉS CIKKEI
   Eltévedt időszámítás
   Elméletről, egyszerűen
   Aktualitások, hírek
   Kapcsolódó írások
   Középkori krónikáink
   Egyéb források
   Időszámítások, naptárak
   Őstörténetünkről
   Kitalált középkorról
   Cáfolati cikkek
   Archívum
 CIKKEK HOZZÁSZÓLÁSAI

 FÓRUMOK
 FOTÓALBUMOK
 Linkek, társoldalak
 Keresés a honlapon
 TOP 10-es oldalak
 Napi olvasottság
 REGISZTRÁCIÓ
 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ:
Ide kattintva!



Könyvajánló
 
Ugrás_a_cikk_oldalára

Szerkesztőknek

Statisztika
Te vagy itt a(z)
1184575
látogató!
Ma  410,
ebben a hónapban
10004 látogató volt.
Jelenleg
0 regisztrált tag
és 3 vendég olvas minket.


Mai legolvasottabbak
X. Függelék  (10)
A KITALÁLT KÖZÉPKOR II.  (10)
EREDETÜNK és ŐSHAZÁNK  (9)
Genetika és (magyar) őstörténet  (8)
Cikkek kigyűjtött hozzászólásai  (5)
A naptárkészítés problémái  (4)
Napfogyatkozások és a történelem  (4)
Fantom-népek, nem létező birodalmak  (4)
A kitalált magyar középkor  (4)
Bemutató II. része: Az elmélet alapjai  (3)

Tárhelyszolgáltatónk
Tárhelyszolgáltatónk

 
Unsoft.hu

Kapcsolat

Levél a webmesternek


 
Beküldő neve
webmester
Beküldés időpontja
2010.02.06. 22:20
Elolvasva
4031
  Nyomtatható változat   Küldd el ismerősödnek ezt a cikket!   Szólj hozzá ehhez a cikkhez!

Grandpierre K. Endre-Grandpierre Attila

Témacsoport: Középkori krónikáinkról

Földalatti krónikáink különös története

<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>
 

 

megjelent: KAPU, 2004.04.


 

   Furcsa, és mindmáig kellőképpen fel nem tárt, mivel magyarázható krónikáink különös helyzete. Talán nincs még egy olyan nép, amelynek állami életében ennyire kis szerepet játszanának krónikái. A legtöbb nép krónikáit évszázadokon át nemzeti mivolta legfontosabb dokumentumai között tartotta, mint az alkotmányhoz hasonló súlyú, nemzetalkotó dokumentumokat. Nálunk valahogy másként van, különösen az utóbbi évszázadokban. Különös ez a tény, s annál különösebb, hogy számos egyéb eredetű könyvet valóban nagy becsben tartanak, mint például a Bibliát, hogy ne is említsük Marx és Engels sajnos „korszakalkotó" műveit, nem is említve hivatalos történetíróink idegen szemléletű, a magyarság érdekeivel ellentétes munkáit, amelyeket irányadónak tekintenek az oktatásban és a politikában is. Így jutottunk oda, hogy a mai közéletben is irányadó az a szempont, amit a magyarellenesség dühöngése alakított ki. Ennek következménye, hogy sokszor (szinte kötelezően) a mai közéleti szereplők is kitagadják Árpádot az Árpád-házból, amikor mindössze ezer éves Magyarországról beszélnek, akárcsak a „honfoglalás" hangoztatása, e történelmietlen, velejéig hamisított, magyarellenes koholmány sulykolása. Bármennyire is nyilvánvaló tény, hogy Árpáddal kezdődött az Árpád-ház, politikusaink pártállástól függetlenül ezer éves Magyarországról beszélnek, mintha Árpád nem Magyarországot, hanem egy másik országot hozott volna létre valahol a Föld túlsó oldalán. Vajon mikor veszik észre a közéletünk irányítására, a nemzet képviseletére felesküdött képviselők, államférfiak a magyar történelem legalapvetőbb tényeit? Vajon mikor fogja a Magyar Tudományos Akadémia tudományos vitára kitűzni a magyar történelem legalapvetőbb kérdéseit, például egy olyan konferencia keretében, amire meghívják a másik fél (a hun-magyar rokonság mellett érveket felvonultató kutatók) képviselőit is?

   Visszakanyarodva krónikáink különös sorsához, kétféle életutat látunk magunk előtt. Az egyik a megtűrt, a másik a tiltási körzet közvetlen sávjában tengeti életét, a széles nyilvánosságtól mindkettő méltatlanul elzárva, afféle földalatti búvópatakként. Sokáig tiltott, majd kényszerűen megtűrt krónikáink közé tartozik Anonymus, hasonlóan a Képes Krónika, Heltai Krónikája, a Chronica Hungarorum, a  még tovább tiltott, és még kevésbé megtűrtek közé Kézai Simon, a Tárih-i Üngürüsz, a kitagadáshoz-megtagadáshoz közeli sorsra kényszerült a Kassai Kódex és a Csíki Székely Krónika. Vajon mi a bűnük? A történelmi hitelesség nem lehet, hiszen az ő helyüket elfoglaló Biblia, Marx-Engels, Győrffy György, és a többi hasonló hivatalos, irányadónak tekintett történész munkái sem hibátlanok, sőt, többnyire jóval távolabb állnak a valóságtól, mint krónikáink. Sebestyén László (2000, 30) tárgyilagosságra, körültekintésre és alaposságra törekvő munkájában azt írja: máshonnan fúj a szél. Kézai műve, s vele együtt a huntörténet, sokkal inkább egy torzult nézetű, gyarmati szelleművé tett Magyarország tudós nemzedékétől kell elviselje a leszólást és a gúnyt.

Vessünk egy pillantást krónikáink különös élettörténetére.

Anonymus 1203 körül írhatta krónikáját. Azt gondolhatnánk, hogy arra a célra készült, hogy felhasználják, s a megrendelő, a király éppúgy, mint a későbbi korok illetékesei építettek erre a krónikára, idézték, felhasználták. Nem így történt. Egészen 1746-ig nem látott napvilágot a krónika, amikor Schwandtner János György forrásgyűjtemény-kiadásában közzétette. De majdnemhogy vesztére: több mint kétszázötven év óta dúl a vita körülötte, mégis jószerivel felfedezetlen maradt, mert nem történt meg a tudományos követelményeket betartó, alapos, pártatlan vizsgálat (lásd GKE: Anonymus titkai nyomában, 1998).

Kézai Simon 1280-1285 között írhatta krónikáját. Bár a könyvkiadás az 1400-as évektől beindult, e krónikánk csak 1782-ben került elő a föld alól. De miféle világra? Azóta támadják, hiteltelenítik, teljes egészében elvetendőnek ítélik - nyilván nagy a bűne. Mi lehet az a bűn, ami ilyen sorsra ítélt egy nemzeti krónikát? Semmi más, mint a hun-magyar rokonság mellett sorakozó tények és érvek bemutatása (lásd Sebestyén László: Kézai Simon védelmében, 2000). 

 Tárih-i Üngürüsz. Magyar krónika volt a forrása, amit minden jel szerint 906-907-ben írtak (GKE, 1979, 1981).  A krónikát először magyarról latinra fordították, hogy ne számítson tiltott könyvnek. I. István király ugyanis törvényt hozott, mely szerint „Szilveszter pápa tanácsolása folytán határoztatott, hogy a magyarok, székelyek, kunok, valamint az egyházi magyar keresztény papság által is használt régi magyar betűk és vésetek, a jobbról balra haladó pogány írás megszüntetődjék és helyébe a latin betűk használtassanak. Itt rendeltetik, hogy a papság azok használatára jutalmazás mellett betaníttassék és a pogány  írástól, valamint tanítástól papi állásának vesztése és 20 aranypensasnak büntetése mellett eltiltassék. Továbbá, hogy az egyházakban található pogány betükveli felírások és imakönyvek megsemmisíttessenek és latinval felcseréltessenek. Valamint pedig azok, akik régi pogány iratokat beadnak, 1-től 10 denárig kapjanak jutalmat. A beadott iratok és vésetek pedig tűzzel és vassal pusztíttassanak el, hogy ezek kiirtásával a „pogány" vallásra emlékezés, visszavágyódás megszüntetődjék." (Vitéz, 1816). A székesfehérvári királyi könyvtár titkos részlegéből I. Szulejmán török szultán kérésére Terdzsüman Mahmud fordította törökre a magyarok történetét tartalmazó kódexekből a latin nyelvű krónikát is tartalmazó „Üngürüsz történetét". A könyv kikerült Törökországba, ahol Vámbéry Ármin találta meg és 1860-ban beadta a Magyar Tudományos Akadémiára. Itt azonban Budenz befolyására az őskrónika ismét feledésbe merült, pontosabban: Budenz zároltatta. Azonban Zakar András kutatómunkája nyomán fény derült arra, hogy Isztambulban és a Magyar Tudományos Akadémián is található egy-egy példány a kéziratból. dr. Sárkány Kálmán kikölcsönözte a kézirat filmjét, s elküldték Prágába, dr. Blaskovics József turkológus tanszékvezetőnek, magyarra fordításra. A Magyar Nemzetben ekkoriban jelent meg egy rövid hír a kézirat létéről. „Kitört az idegesség az Akadémián" - számol be az eseményekről Geönczeöl Gyula (1988, 8), aki barátaival átmenekítette a magyarra fordított szöveget 12 legépelt példányban (GKE, 1995, 28). „Azonban Illyés Gyula mellénk állott, s vele az Írószövetség tekintélye, és az írók javarésze is. Hiába fenyegette az Akadémia levélben dr. Blaskovicsot, dr. Sárkányt, a filmet nem adtuk vissza"...Amikor Geönczeöl Gyula és Grandpierre K. Endre Ligeti Lajos támogatását kérték, az akadémikus felajánlotta, ha a Tarih-i Üngürüsz kiadásától elállnak, megígéri, hogy egy másik munkát segít kiadni. Mivel a Tarih-i Üngürüsz kiadásától nem álltak el, az akadémikus kiabálni kezdett: „akkor véres fejjel fognak visszavonulni!" (GKE, 1995, 29). Grandpierre K. Endre Pozsgay Imrével, az akkori kulturális miniszterrel is felvette a kapcsolatot a megjelenés elérésére. Erre előbb pozitív, majd visszavonó, negatív választ kapott. Azonban Grandpierre K. Endre két tanulmánya (1979, 1981) hatalmas érdeklődést váltott ki, amit már nem lehetett elaltatni. A könyv 1982-ben megjelent, torzítva, csonkítva. Jellemző, hogy az eredeti kéziratban ezt az Árpád-korral záruló őskrónikát bevezető „A regösök és a krónikások így írták meg" mondatot - a magyarság tudatlanításának úgy látszik, minden tudományos szempontnál fontosabb céljából - „Az évszázadok hírnökei és a hírek elmondói ilyenképpen adták elő"-re változtatták. Nyilván azért, nehogy megtudják a magyarok, hogy István király előtt is volt írásos kultúrájuk.

 A Csíki Székely Krónikát (2000) 1533-ban írták. Eltemetődött, nem kedveztek neki a türelmetlenségi viszonyok, és csak 1796-ban látott napvilágot. Rögtön támadások érték, pedig Szabó Károly (1854, 1873), egyik legalaposabb, legnagyobb tudású történészünk 1854-ben bebizonyította, hogy alaptalanul, mert a Csíki Székely Krónika hiteles. „Ezen krónika latin szövegében több görög szó jön elő, melyek bár a többszöri értetlen másolás következtében eredeti alakjokból többé kevésbé ki vagynak vetkeztetve, nagyobb részben értelmökre visszavihetők, s mint részletes fejtegetésökből mindjárt meglátjuk, arról tesznek bizonyságot, hogy e krónika szerkesztői előtt az általok használt latin irományok közt görög kéziratok, egyenesen a székely földön írt görög kéziratok, vagy legalább ezek kivonatai feküdtek." (Szabó, 1873, 33; Csíki Székely Krónika, 2000, 80). Azonban ez mindmáig nem volt elég arra, hogy a magyar hivatalos történetírás tudomást vegyen e krónika létéről és a benne foglaltakról.

 A Kassai Kódexet 1227-ben kezdték vezetni, 1556-ban helyezték el a kassai városházán, ahol 1690-ben Hoffmann Tamás domonkos szerzetes előbányászta s lerövidítve lemásolta. 1852-ben P. Rassovszky kölcsönözte ki és vitte magával Miszlókára, a plébániára. Az akkori miszlókai plébános a régi kéziratot Fehér Mátyás Jenőnek ajándékozta (Bakay, 1999). A Kassai kódexről első ízben 1967-ben jelent meg publikáció az Egyesült Államokban. Itthon először „igen nagy jelentőségűnek" nevezte az anyagot Schramm Ferenc, aki illetékes volt, mert ő adta ki a magyarországi boszorkányperek iratait, és a Kassai Kódex egyik könyve, a Liber Inquisitorium, e boszorkányperek adatait tartalmazta. „Nyolcvanhárom per anyaga elegendő az egész ősmagyar hitvilág rekonstruálására" (Schramm, 1968, 281). A Kádár-rendszer viszonyai között is meglepő azonban, hogy ugyanez a szerző egy év múlva mégis alattomosan megtámadta a kódexet (Schramm, 1969, 420). Azóta sem vette a fáradságot az Akadémia a felbecsülhetetlen értékű kódex tudományos vizsgálatára, a magyar nemzeti köztudat számára ismertté tételére, elismerésére és elismertetésére. A széltében-hosszában sulykolt toleranciába, türelembe éppen a magyar krónikák tudomásul vétele nem fért bele. Minden, ami nem magyar, belefért ebbe a sajátos türelmességbe, csak mi magyarok, úgy, ahogy vagyunk, múltunkkal együtt nem fértünk bele az elmúlt évszázadok hivatalosan magyar történelemírásába.

   Most álljunk meg egy pillanatra, és gondolkozzunk el. Mi történik, ha egy másik országban kerülnek napvilágra ilyen őskódexek? Vajon a román, szlovák, cseh, vagy szerb állam is a magyarhoz hasonlóan állna hozzájuk?

  Képzeljük el, de ne csak egy pillanatra, hogy nem a mai, megromlott világban élünk, hanem egy olyan Magyarországon, amelyik valóban szabad és magyar. Képzeljük el, hogy ezen a magyar Magyarországon születésük óta ismertek ezek a kódexek, és nagy becsben tartják őket: a Nemzeti Múzeum, az Akadémia, az Országgyűlés, az oktatás, a művelődés, a tömegtájékoztatás kiemelten megbecsült díszhelyein. Az általános iskolai tankönyvektől kezdve a politikusok beszédéig átjárja a magyar életet a történelmi valóság. Képzeljük el, hogy egyszer csak egyik napról a másikra eltűnnek ezek a kódexek. Micsoda nemzeti tragédia lenne ez! Minden bizonnyal az Akadémia épületére és az Országházra fekete zászlót kellene kitűzni, és általános gyásznapot tartanának az ország iskoláiban. Kutatók százait mozgósítanák országszerte az egyetemek Szkíta Tanszékein, a Magyar Tudományos Akadémia Hun-Magyar Intézetében, hogy minden fellelhető tudást örökítsenek meg ezekről a kódexekről, és pótolják a keletkező űrt, amennyire lehet. Nemzetközi körözést rendelnének el a rablók kézre kerítésére, lázba jönne az egész ország, a tudósok tiszteletdíjaikat, vagyonukat ajánlanák fel az őskódexek kézre kerítőinek. Újság, tévé, rádió, minden ezzel az üggyel foglalkozna.

 Úgy tűnik, a mai Magyarországon százszor indokoltabb, hogy foglalkozzunk ezekkel a kódexekkel, a magyar, a hun, a szkíta történelemmel.

 Irodalom:
Bakay Kornél, 1999, Előszó Fehér Mátyás Jenő „Középkori magyar inkvizíció" c. könyvéhez, 3-8.
Csíki Székely Krónika. 2000. Szabó Károly, Balássy Ferenc, Ipolyi Arnold, Szádeczky Lajos és Szőcs István tanulmányával. Budapest, Magyar Ház Kiadó.
Fehér M. Jenő, 1999, Középkori magyar inkvizíció. Gede Testvérek, Budapest.
Geönczeöl Gyula, 1988, A magyarok története. Tárih-i Üngürüsz. Madzsar Tárihi. Fordította dr. Blaskovics József. Az előszór írta, valamint az amerikai kiadást szervezte és szerkesztette Geönczeöl Gyula. A II. Nagy Szittya Történelmi Világkongresszus kiadása. Cleveland, U. S. A.
Grandpierre K. Endre, 1979, A csodaszarvas-monda új változatai egy latinból törökre fordított magyar ősgesztában, Kortárs, 1979/12, 1952-1969.
Grandpierre K. Endre, 1981, Előtörténetünk a Tárih-i-Üngürüsz ős-csodaszarvas-mondái tükrében, Forrás 1981/11, 67-89.
Grandpierre K. Endre, 1995, Tárih-i Üngürüsz. Egy ezer éve bujdosó magyar ősgeszta titokzatos történetének peranyaga. Lásd: Üzenet és titok. Szellemi szabadságharcunk kézikönyve. Titokfejtő Könyvkiadó, 19-53.
Grandpierre K. Endre, 1998, Anonymus titkai nyomában. Magyar Ház Kiadó, 1998.
Pirchala Imre, 1916, Bevezetés III, Ammianus Marcellinus reánk maradt történeti könyvei, I. kötet, Franklin Társulat, Budapest, XXXVI. oldal.
Sebestyén László, 2000, Kézai Simon védelmében. Őstörténeti tanulmányok. Nap Kiadó, Budapest.
Szabó Károly, 1854, Az 1533-diki székely krónika hitelességének védelme. Uj Magyar Muzeum, 1854, II. kötet.
Szabó Károly, 1873, Kisebb történelmi munkái. Második kötet. Budapest, kiadja Ráth Mór.
Szilágyi Sándor, 1904, Szemelvények Priskos rhetor töredékeiből. Fordította és magyarázta Szilágyi Sándor. Lampel R. Könyvkereskedése, Budapest.
Vitéz András, rozsnyói kanonok fordítása, 1816-ban, a Vatikan 1000-ben IX. Cal. Oct. Die festo Iac. Ap.

 

 

<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>


Az aktuális ' Középkori krónikáinkról '   téma valamennyi cikke
  
KÉZAI SIMON :  MAGYAROK KRÓNIKÁJA ...
ANONYMUS :  GESTA HUNGARORUM ...
KÁLTI MÁRK :  KÉPES KRÓNIKA (CHRONICON PICTUM) ...
Farkas János Nepomuk :  Csíki Székely Krónika ...
Blaskovics József :  Tarih-i Üngürüsz ...
Blaskovics József :  Az 1740. évi Névtelen MAGYAR TÖRTÉNET, Macar Tárihi vagyis Madzsar Tárihi ...
Grandpierre K. Endre-Grandpierre Attila :  Földalatti krónikáink különös története ... Ezt olvasom!
Földes Péter :  ANONYMUS TITKOS KÖZLÉSEI ...
Rogerius mester  :  Siralmas Ének (1243) ...
 

 

A cikk eddigi hozzászólásai:

A cikkek kigyüjtött hozzászólásainak oldalára =>


 

 
A cikkekhez csak regisztráció és belépés után lehet hozzászólni.
Belépés vagy a regisztráció innét is elindítható.
Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ:
Ide kattintva!