Szekeres Sándor

Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS forrásanyagai...

 
<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>

Dr. Bakay KornélTéma : Őstörténetünkhöz
 

A magyarság múltja és jövendője a Kárpát medencében


A magyarok Szentföldje


  A Bibliában Izajás próféta könyvében olvashatjuk (14,1.): "Az Úr megkönyörül Jákobon, ismét kiválasztja Izraelt s visszatelepíti őket az ő földükre." A Jordán folyótól a Földközi-tengerig terjedő területet, az egykori Kánaánt és a filiszteusok által lakott földet, azaz Palesztinát nevezték a szent iratok Szent Földnek (Das Heilige Land), amelyet Isten kiválasztott népe kapott örökül s amelyhez a zsidók ezredévek óta ragaszkodnak, amelyről soha nem mondtak le, s amelyről soha nem is mondhatnak le, noha az izraeli királyságot az asszírok Krisztus születése előtt 722-ben, Judát a babilóniaiak Kr.sz. előtti 586-ban, tehát kerekítve közel két és fél ezredévvel ezelőtt, felszámolták, megsemmisítették s csak 2534 év múltán, 1948-ban születhetett újjá. Ez a Szentföld mindig idegen népek és hatalmak kemény és ellenséges szorításában élt, ahová a zsidók, jó háromezer évvel ezelőtt, bevándoroltak.

  De a világnak van még egy kiválasztott népe: a magyar, amelynek hazája, a Kárpát-medence, ugyancsak az Ígéret földje, amint a krónikáink is állítják: "Az Úr visszaadta a magyaroknak Pannóniát, mint ahogyan Izrael fiainak Mózes idejében örökségül adta Kánaán valamennyi országát." S a horvátból lett magyar nagyúr, Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér, a XVII, században is teljes mértékben hitt az ősi mítoszban:

Az Úristen így szólt Mihály arkangyalhoz,
Szkítiából, azt mondom, kihoztam üket,
Miként Egiptusból az zsidó népeket
Tejjel, mézzel folyó szép Pannóniában
Megtelepítém üket Magyarországban.

  Szöllösi Mihály 1676-ban tábori imakönyvében így fohászkodik: "Óh, hatalmas Úr! Te hívtad volt ki a mi magyar eleinket is a sovány Szkítiából, Te űzted ki a te kezeiddel őelőttük e jó földről ennek minden lakosit, őket helyekbe szállítván...valamelyfelé indult a magyar nép, mindenütt előtte jártál a harcban...."

  S a kedves Olvasóban nyilván most felmerül a kérdés: miért éppen a Kárpát-medence lett a mi számunkra az Ígéret földje, vagyis a magyarok Szent Földje? Sőt, azt a kérdést is felteszik sokan: netán az őskori kezdetektől a miénk volt már ez a föld?

  Mindenekelőtt nézzünk a térképre. A Kárpátok 1500 km hosszúságú, 150 000 km2-es hegykoszorúja a Kárpát-medencének közel 45%-a, amely nyugaton a Dévényi kapunál indul és az Aldunáig húzódik, csatlakozva a Balkán hegyláncaihoz. A Nyugati Beszkidek, a Fehér-Kárpátok, a Liptói havasok, a Nagy és Kis Fátra, a Magas Tátra (2663 m), az Alacsony Tátra, a Szeges-Gömöri Érchegység, az Erdős Kárpátok, a Keleti Beszkidek, a Máramarosi-, a Radnai-, a Kelemen-, a Görgényi Havasok, a Hargita, a Kudzsiri-, a Fogarasi-, a Szebeni Havasok, a Krassó-Szörényi Érchegység és a Verseczi hegység veszi körül, számos helyen úgy is, mint vízválasztó, a kisebb hegységekkel, lankás dombhátakkal tarkított, számos folyóval öntözött termékeny, széles medencéket.

  A Kárpát-medence Európa legtökéletesebb természeti egysége, vízrajza zárt, az egység tengelye természetesen a Duna, amely meséink Tündérkertjét, a Csallóközt, odébb a Vágközt, a Csilizközt, a Szigetközt hozta létre a hordalékaiból, majd csodaszép szigetek sorát teremtette meg (Nyulak szigete, Csepel, Mohácsi sziget) s a Tatroson, az Olton és a Bodzán kívül minden folyót magába olvaszt. Belé ömlik a Morva, a Lajta, a Rába, a Dráva, a Mura, a Száva, a Morava és persze a magyar Tisza, amelynek vizében hömpölyög a Borzsa, a Visó, az Iza, a Szamos, a Kraszna, a Bodrog, az Ung, a Laborc, a Latorca, a Bódva, a Hernád, a Tarca, a Zagyva, a Tápió, a Körösök, a Maros, a Béga, az Aranyos, a Kis és Nagy Küküllő. Édesvízi nagy tavaink: a Balaton, a Fertő és a Velencei tó.

  Ez a 325 411 km2 területű nagy ország valóban a Teremtő Isten által alkotott csodálatos ékkő, ahová a bevezető utak is, szinte kivétel nélkül, jól védhető hágók, szorosok, folyó-medrek: így a Dévényi kapu, a Jablunkai-, a Duklai-, az Uzsoki-, a Vereckei-hágó, a Tatár-, a Borsai, a Radnai, a Borgói-hágó, a Tölgyesi-, a Békási-, a Gyimesi-, az Ojtozi, a Bodzai-szoros, a Tömösi-, a Törcsvári-, a sz Vöröstoronyi-, a Kazán-, a Szurdoki-szoros, a Meszesi-kapu, a Király-hágó, az Erdélyi Vaskapu-hágó.

  Ezt földet, az emberiség történetének végtelen időfolyamában, a szkíta-korig soha senki nem kísérelte meg teljes egészében birtokába venni, vagy legalábbis nem tudunk arról, hogy ilyesfajta kísérlet sikerrel járt volna. Ez a hatalmas római birodalomnak sem sikerült félezer év alatt sem! Pannónián kívül jó másfélszáz évig birtokolta ugyan Dacia provinciát, de fel kellett adnia Erdély földjét, mert nem tudta megvédeni. A Tisza-vidékének és a Felvidéknek birtokbavételére azonban kísérletet sem tett soha.

  Mind a régészeti, mind az írott források arról tanúskodnak, hogy a Kr.sz. előtti VI. század után a szkítának nevezett nép, amely Belső-Ázsiától, Dél-Kaukázián át a Bécsi-medencéig, tehát hatalmas területen élt, kiterjesztette uralmát a Tisza és a Duna vidékére, sőt Erdélyre is. Ha számba vesszük a földrajzi és helyneveket, azt látjuk, hogy a Kárpát-medence helynév-anyagának egy része éppen a; szkíta-trák-dák időkre nyúlik vissza, így maga a Kárpát szavunk is (szikla?), vagy a Duna Iszter-Isztrosz neve, míg a görög Danuviosz elnevezésben talán a Don - folyó jelentésű árja szó rejtőzködhet. A hivatalos álláspont szerint, természetesen, minden ősi Kárpát-medencei helynév szláv közvetítéssel került a magyar nyelvbe, legyen szó a Drávoszról, a Szávoszról, a Patiszósz- Tiszószról, a Máriszról vagy más ókori névről. 

  A Kárpát-medence táj- és helyneveinek döntő többsége azonban, mindenfajta csűrés-csavarás ellenére, magyar eredetű! Érdemes felidéznünk néhányat: Alföld, Felföld, Dunántúl, Tiszántúl, Erdőelve, Havaselve, Mezőföld, Ormánság, Sárrét, Kis- Nagykunság, Bácska, Tiszahát, Jászság, Bereg, Szamoshát, Ecsedi-láp, Nyírség, Hajdúság, Kőrösköz, Hanság, Bakony, Vértes, Pilis, Őrség, Hetés, Göcsej, Somogy, Völgység, Hegyhát, Börzsöny, Kőhát, Csík, Almás, Lápos, Bükk, Meszes, Szilágyság, Érmellék, Mezőség, Sóvidék, Szépmező, Hargita, etc. Nyilvánvaló tény, hogy a Kárpát-medencében éltek egykor régen is nem-magyar nyelvű népek, így római latinok, görögök, szlávok, németek, török nyelvű csoportok, ám a Kárpát-medence történeti névanyagában uralkodó a magyar jelleg, mind a személynévi eredetű, mind a más típusú helynevekben. Gondoljunk az okleveles történeti adatokból kihüvelyezhető személy- és határnevek hatalmas tömegére: Kese, Fekete, Fejér, Szőke, Tar, Tarcsa, Mag, Magló, Ebed, Kölked, Ravasz, Farkas, Nyest, Csuka, Sügér, Csík, Bogár, Somos, Búza, Nyúzó, Leső, Kapó, Maradék, Nemvagy, Nercvaló, Hites, Nerchívő, Füzes, Csalános, Sáros, Mocsaras, Gyékényes, Lapári, Nádas, Sár, Homokos, Föveny, Száraz, Lófő, Szilvágy, Szikes, Szikszó, Győr, Halmágy, Hátszeg, Ság, Segesd, Sziget, Domb, Dombó, Dombegyháza, Felfalu, Középlak, Felvég, Alvég, Nagylak, Kislak, Szer, Sövény, Hévíz, Rovás, Forró, Borkút, Sóskút;, Fűzkút, Köbölkút, Bükkös, Buzád, Bodzás, Egres, Fenyőfalva, Háságy, Haraszt, jegenye, Kereki, Őr, Lövő, Óvár, Földvár, etc. etc. Erdélyben például az 1400 előtti 2056 helynévből mindössze 102 szláv eredetű, román eredetű pedig alig egy tucatnyi. Mindebből az következik, hogy a Kárpát-medencében évezredek óta élhettek magyarul beszélő népek kisebb-nagyobb csoportjai.

  A hivatalos, un. mérvadó histórikusok közel egy évszázada azon fáradoznak, annak az igazolásán erőlködnek, hogy elhitessék: a magyar helynevek csakis a XI-XII-XIII. században vagy az után keletkezhettek, és semmi körülmények között sem előbb. Ezért vetik el a nevezetes, régészeti adatok alapján megalkotott un. kettős honfoglalás elméletet is. Fő érvként azt hozzák fel, hogy létezik egy 670/75 körül írt munka: a Conversio Baguariorum et Carantanorum, amelynek hely- és személynevei egyértelműen nem magyar nyelven születtek (Buzinica, Cella, Lindolveschirichun, Quartinaha, Sanapiugin, Ortahu, Spizzun, Weride, etc.), holott ez a "Bajorok és karanténok megtérése" c. mű, állítják a mérvadók, a mi Dunántúlunk központi területéről szól, mivelhogy a benne szereplő Sala folyó azonos a Balatonba ömlő Zalával, a Mosaburc helynév pedig azonos a későbbi Zalavárral. Ez az írott forrás valós és létező, az időrendje sem kérdőjelezhető meg, amint erről már szó esett Heribert Illig kalandos könyvének bírálatakor. Nem tűnt el tehát három évszázad és nem kitalált a VII-VIII-IX. századi európai középkor. Kitalált viszont az a mindmáig uralkodó állítás, hogy az idézett forrásban szereplő Mosapurc azonos lenne a mi Keszthely melletti Zalavárunkkal. Ez az írott forrás az ausztriai Feldkirchen közelében fekvő karinthiai Moosburgról beszél, amelyet hiteles és korabeli más írott és régészeti adatok is egyértelműen és világosan megjelölnek, mégpedig korabeli oklevelek és Regino prümi apát leírása alapján. Ez utóbbi vitathatatlanul megjelöli, hogy III. Arnulf császár 888-ban a karinthiai Mosaburg várába utazott, amely Regensburgtól 140 km-re esik s az útvonala ez volt: Regensburg - Öttingen -Branau - Attersee - Mosaburg - Sankt Florian.

  Hazai történettudományunk mai állapotára nagyon jellemző, hogy amióta könyveimben (1997) bebizonyítottam ezen állítás hamisságát, vagyis azt, hogy a Zalavárott feltárt és rekonstrukcióval létesített, korábban nagy szláv központnak vélt, újabban viszont Pribina és Kocel frank tartományi székhelyének meghatározott vár és település Zalavár térségében nem létezett, az érintettek a legképtelenebb eszmefuttatásoktól sem riadnak vissza, így például a fentebb idézett útvonal-leírást is "átértelmezték", mondván: Arnulf császár nem délre 140 km-t, hanem kelet felé 370 km-t utazott, csak azért, hogy "eljuthasson" a Balaton melletti Zalavárra. Az idézett forrásban szereplő harminc helynév egyikét sem lehet magyar településsel azonosítani! Ezen szánalmas igyekezet megkoronázása, - eltekintve attól az etikátlanságtól, hogy a vitát kiváltó kutató nevét, ti. az enyémet, sehol nem említik meg -, a zalavári Metód-emlékmű felállítása és a feltárt templomok "újraépítése", úgy tüntetve fel a Szent István-kori templomokat, mint amelyek a IX. században épültek. Tulajdonképpen ez is történelemhamisítás, ha nem is olyan egyértelműen súlyos és nyilvánvaló, mint a közelmúltban leleplezett japán Sinicsi Fudzsimura régészprofesszor esete, aki évtizedek óta saját maga rejtette el az őskori leleteket az ásatásain, hogy azokat később nagy diadallal "felfedezze", mígnem rajtakapták a csalárdságon.

  Szó nincs tehát arról, hogy Pannóniában kihaltak volna az avarok, vagy "legjobb esetben is" szépen elszlávosodtak s amikor őseink birtokba vették a Kárpát-medencét, itt csak pusztaságokat és szláv földműves falvakat találtak volna, amelyeket persze, mint akadémikus tudósaink a tőlük megszokott tárgyilagossággal megállapították, a maguk után csak hullahegyeket hagyó, barbár és vidám magyar rablóbandák, elpusztítottak.

  Ugyanilyen eszelősen tiltakoznak az akadémiai vonal öntelt hangadói az ellen is, hogy a magyarságnak bármiféle valós hún hagyománya lehetett volna, sőt még a nemrégiben megjelentetett új Millenniumi Magyar Történet c. kötetben is váltig azt hangoztatják a szerzők, hogy nyugaton járt magyar klerikusok tudós elmeszüleményéről van csupán szó, amelynek természetesen semmiféle reális alapja nem volt, ugyanis a húnok nyelvének biztosan nem volt semmi köze a magyarhoz. A nagy baj csak az, hogy egyáltalán nincs hún nyelvemlékünk s így arról a legjobb szándékkal sem értekezhetünk: milyen nyelven beszéltek a húnok? Azt viszont híven megőrizték a magyar krónikák, hogy Álmos és Árpád Atilla király leszármazottja volt s az is valós, hogy a székelyeknek igen ősi hún hagyományuk van. A magyarok tehát joggal érezhették kiválasztott népnek magukat, akiknek küldetése és joga birtokba venni Atilla örökségét.

  Amikor a húnok birtokba vették hatalmas birodalmuk legnyugatibb láncszemeként az egész Kárpát-medencét, első ízben valósult meg katonai-politikai és gazdasági egysége ennek a tájnak. Ennek megteremtője tehát Atilla nagykirály volt, akit mind a krónikáink, mind az ősi hagyományaink, az Álmos- Árpád-dinasztia ősének tartottak és tartanak. Amikor tehát a magyarok Mózese, Álmos nagyfejedelem elvezeti népét a Kárpát-medencébe, csak újra birtokba veszi az ősi örökséget, a magyarok Szentföldjét, ha úgy tetszik a bibliai Kánaánt, ahol a korábbi évszázadokban is egy testvér-nép, az avar élt és uralkodott 568-tól egészen a IX. század derekáig. Az avarok Atillája, Baján nagykagán is azonnal birtokba vette az egész, akkor lakható Kárpát-medencét és igen erős hatalmat teremtett. Ez a második birtokbavétel. Ezt követte a harmadik, a magyar honalapítás. A történetírás mindezidáig nem nagyon vette észre, vagy csak elhallgatta, hogy egyetlen ősi, ázsiai eredetű keleti nép sem települt meg a Kárpát-medence legnyugatibb részénél, a Bécsi-medencénél nyugatabbra. Hadjáratokat vezettek a húnok is, az avarok is, a magyarok is szerte Európában, de - ellentétben például az arabokkal és a vikingekkel - nem azért háborúztak, hogy az új elfoglalt területeken megtelepedjenek. Pontosan tudjuk, hogy a normann- vikingek 911-ben letelepedési engedélyt kaptak Burgundiában, az arabok pedig évszázadokig megtartották az elfoglalt (későbbi spanyol) területeket (Cordovát).

  A hivatalos történetírás szerint őseink szakadatlan vándorlás, bolyongás és sodródás következtében, mindenkitől, de kivált a testvér besenyőktől megveretve, fejveszett meneküléssel zúdultak be a Kárpát-medencébe s valójában azt sem tudták, itt maradjanak-e avagy tovább költözzenek, mondjuk Észak-Itáliába, Lombardiába? Ezzel a hamis állítással szemben azt tapasztaljuk, hogy a magyarság a Kárpát-medencei hazáját a vésztjósló XIX. század utolsó harmadáig tömegesen soha el nem hagyta s oly erős nemzeti karaktere és jelentős lélekszáma volt, hogy minden beköltöző vagy itt talált népcsoportot békésen asszimilált, nyelvileg is magába olvasztott! Nem merült fel igazán még a törökvész idején sem, hogy fussunk el hazánkból és másutt próbáljunk szerencsét. A Kárpátmedence szent földje nemzedékek rengetegén keresztül elvarázsolta és öröklődő sejtjeinkbe zárta a hazához való hűséget, a Kárpát-medencei teljes hazához való hűséget.

  Szabad-e hát beletörődnünk, hogy iskoláinkban úgy tanítanak ma is történelmet, hogy a tanárok nem a Kárpát-medencei Magyarország térképét függesztik a falra, fekete vonallal belerajzolva a megcsonkított országrészt? Megérthetjük-e múltunkat, ha nem tudjuk: hogy a politikai-hatalmi szempontból most nem hozzánk tartozó területek és annak magyar lakói is szerves részei örökségünknek? Most ugyan nem a miénk a Kárpátok töménytelen fémkincse, sója és a szénbányák zöme, az erdőrengetegek végtelenjei, de a miénk lehet az a tudat, hogy Kelet Népeként onnan jöttünk, ahonnan a Nap is jön s nekünk az a küldetésünk, hogy harcoljunk a sötétség ellen, a fejlett nyugat civilizációs mérgei ellen és megmaradjunk itt a Kárpát-medencében, ahonnan 1100 esztendeje el akarnak bennünket űzni, a minket nem szeretők, sőt a turáni magyarságot, ha fáj is, ki kell mondani, ezredéven át a gyűlölet légköre is fojtogatja.

  Ma is.

(Megjelent: Kapu 15/2002/4. szám, 19-21.)

Dr. Bakay Kornél

 


<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>
 

Eddigi hozzászólások:

A cikkek kigyüjtött hozzászólásainak oldalára =>


 
A cikkhez (Dr. Bakay Kornél - A magyarság múltja és jövendője a Kárpát medencében) regisztráció nélkül is hozzászólhatsz, egy tetszőleges név megadásával.

Neved / nicked:   
  (Írjál be egy nevet, különben nem megy el a hozzászólásod.)


Humán ellenőrző kód:

Másik_kód_kérése
Írd be ide a fenti képen látható kódot. A a kis nyilakra kattintva kérhetsz egy másikat




 
ELÉRÉSEK
REGISZTRÁCIÓ
HONLAPTARTALOM

8263/480 | 5

Felhasználónév:

Jelszó:


 

Ma érvényes évszámok


Jelenlegi

:

2024

Etióp

:

2016

Kopt

:

1740

Iszlám

:

1445

Perzsa

:

1402

Zsidó

:

5784

Indiai

:

1945

Bizánci

:

7532

Örmény

:

1472


Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.

 

Téves évszámok


Jézus születésétől számolt (i.e.7)

TévesHelyes

2031

1784

Arszakida éra

TévesHelyes

2271

2024

Szeleukida éra

TévesHelyes

2335

2088


Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.

 

Civilizációk téves évszámai


Róma alapításától számolt évek

TévesHelyes

2777

2530

Egyiptomi Nabú-nászir-éra

TévesHelyes

2771

2524

A görög olimpiai éra

TévesHelyes

700 ol. 0 év

635 ol. 0 év


Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.

 

Fontosabb évszámok


Az újTörténelmi eseményekA régi
ÚR e. 516A görög időszámítás kezdeteBC 776
ÚR e. 252A marathoni csataBC 490
ÚR e. 242A thermopülai csataBC 480
ÚR e. 209A szalamiszi csataBC 449
ÚR e. 190A peloponnészoszi háborúBC 431
ÚR e. 75Nagy Sándor halálaBC 323
ÚR e. 65Szeleukida időszámításBC 312
ÚR/AD 1Arszakida időszámításBC 247
ÚR/AD 175Spartacus rabszolgafelkeléseBC 73
ÚR/AD 203Julius Caesar naptárreformjaBC 45
ÚR/AD 204Julius Caesar halálaBC 44
ÚR/AD 220Római császárkor kezdeteBC 27
ÚR/AD 239Augusztus népszámlálásaBC 08
ÚR/AD 247Mai időszámítás előtti 1. évBC 01
ÚR/AD 248Mai időszámítás szerinti 1. évAD 01
ÚR/AD 531Diocletianus császár ur.AD 284
ÚR/AD 572Niceai zsinatAD 325
ÚR/AD 622Hidzsra (Mohamed futása)ugyanaz
ÚR/AD 642Római Bir. kettészakadásaAD 395
ÚR/AD 700Attila halálaAD 453
ÚR/AD 723Az ókor végeAD 476
ÚR/AD 774Justinianus császár ur.AD 527
ÚR/AD 784Római időszám. megszűnéseAD 537
ÚR/AD 800Nagy Károly megkoronázásaugyanaz

 
 
A könyv címlapja

 

Unsoft.hu


Levél a webmesternek

 
  Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS és a betlehemi csillag
  www.kisbiro.hu: Közhírré tétetik!
  Szekeres Anna Fotó
  Mocsáry Évelőkertészet
  ENNEAGRAM önismereti rendszer
  Mlinkó István Általános Iskola, Eger
  Eurochess - ONLINE SAKKISKOLA
  Heves megyei sakkélet
  Meglátások
  Mellár Mihály: Atlantisz - hol volt, hol nem volt
  Szekeres Sándor: Munkahelyek és a népességcsökkenés
  Szekeres Sándor: Ringsted utca története röviden
  Dionysius Exiguus latin nyelvű munkái
  UNIX-időbélyeg kiszámítása
  Eurochess - ONLINE CHESS SCHOOL
  Unsoft.hu
  Egyszerű játékok a sakktáblán
  Chess Quotes
  Laws of Chess
  Chess piece names
  Sakk aranyszabályok
  PGN Specification and Implementation Guide
  PGN kódok jelentése (ENG/HUN)
  Chess Glossary
  Sakk kifejezések szótára
  Sakkfigurák nevei más nyelveken
 
 

Szekeres Sándor

Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS

és a betlehemi csillag

A könyv a múlt és a jelen sérthetetlen dogmáit kérdőjelezi meg, érzékeny pontokat érintve a társadalmi közérzeten, mind a hétköznapokra, a tudományos életre és a hit világára vonatkoztatva. Szó lesz a valódi betlehemi csillagról, a történelmi, azaz a pártus Jézusról, a valós keresztre feszítéséről és egy szörnyű végű összeesküvésről, aminek egyik következménye a téves időszámításunk és a kronológiánk sötét középkora.
Talán nem is véletlen, hogy most íródott meg a könyv. Ismét az útkeresés korában járunk. Létezésünk és hitvilágunk alapjai esnek szét, új kérdések jönnek, új válaszok kellenek.
Ezek alapjait érinti meg a könyv, új szemléletet adva az eddig érinthetetlennek gondolt tabuknak.