Szekeres Sándor

Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS forrásanyagai...

 
<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>

László GyulaTéma : Őstörténetünkhöz
 

A kettős honfoglalásról


  Tíz esztendeje már, hogy először fogalmaztam meg szakemberek és érdeklődők számára a kettős honfoglalás felismerését. Azóta számtalan előadásban és könyvben, írásban és szóban tárgyaltam újra és újra. A sok ismétlés azonban könnyen felületességre vezethet, közben az érvek önkéntelenül is egyszerűsödhetnek, amint ez általános tapasztalat. Így a História szerkesztőségének felkérése is azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy a sokat ismételt érvek veszítenek meggyőző erejükből, sőt esetleg unalmasakká válnak. Megkísérlem tehát új oldalról megvilágítani a kérdést. Gondolom, akiket részleteiben érdekel egyik vagy másik tétel, megnézik a Gyorsuló idő sorozatban erről megjelent könyvemet (Magvető, 1978).

Nemrégen még sok előadást vállaltam országszerte - ma már, orvosaim tilalma miatt egyre kevesebbet. Nem szűnt meg azonban kapcsolatom múzeumainkkal és az ott dolgozó régészekkel, nagyrészt egykori tanítványaimmal. Nos, ezek a kapcsolatok a kettős honfoglalás feltevésének megszilárdításában is szerepet játszottak.

A Dunántúl déli, keleti és nyugati felében ugyanis egyre szaporodnak a késő-avar (tehát onogur) leletek, de Árpád magyarjainak temetői továbbra is hiányoznak, vagy ritkák, mint a fehér holló. Kniezsa István térképén pedig azt látjuk - mégha újabb kutatások finomításokat is eredményeztek -, hogy Tolna-Mezőföld, Baranya, Somogy, Zala, Vas és Győr-Sopron megye nyugati végeinek 11. századi alapnépessége magyar, kisebb részben szlávokkal keveredve. A folyónevekben is ezt tapasztalhatjuk. Várható lenne tehát, hogy sűrűn találjuk meg itt Árpád magyarjainak temetőit. De alig-alig van belőlük egy-kettő, ellenben szinte zsúfoltan találhatók a késő-avar magyar temetők. Dehát akkor kik adták e területek majdnem színmagyar helyneveit? A felelet csak egy lehet: akik ott laktak! Tehát az onogur-magyarok! E dunántúli területeken meglepő tisztasággal tárul elénk ez a kép és szeretném feltevésem ellenzőinek figyelmét felhívni, hogy erre a jelenségre találjanak más magyarázatot! Ez a kettős települési rendszer megvan a Kárpát-medence más területein is: a késő-avar és a 895-96-os honfoglalás temetői egymást kiegészítve tárják elénk a 11. századi magyar nyelvhatárt! Egyik tehát általában nem települ rá a másikra, hanem az addig meg nem szállt területekre. Ennek felismeréséhez azonban nem elegendők az eddig használt milliós kicsinyítésű térképeink, kisebb léptékűekre kell vetítenünk a lelőhelyeket, hogy eloszlásuk a való képét mutassa. Egy példa megmutatja ezt. Legutóbb Hódmezővásárhely történetének megírásában vettem részt. Ha a milliós kicsinyítésű térképre vetítjük a késő-avar és a honfoglalás-kori lelőhelyeket, a pontok összesűrűsödnek, szinte fedik egymást, leolvashatnók tehát az eredményt: e két nép ugyanarra a helyre temetkezett. Mihelyt azonban kisléptékű, a régi vízrajzot tükröző térképre vetítjük ugyanezeket a lelőhelyeket, kiderül: nemcsak, hogy távol vannak egymástól e két népesség temetői, de egyik is, másik is más talajon ült meg: az egyik a homokoson, a másik az agyagoson. Ezt a jelenséget még mint fiatal kutató megsejtettem, mert „A honfoglaló magyar nép élete" (1944) 67. lapján s más helyeken is azt írtam, hogy: „A magyar és az avar szállásterületek fő tömbjeiben szinte kiegészítik egymást" - és tegyük hozzá, a kettő együtt terül rá a 9. századi magyarság szállásaira.

Voltaképpen ebből a felismerésből nőtt ki a „kettős honfoglalás" feltevése. Rendben lenne ugyanis, hogy Árpád magyarjainak szállásterületén a helynevek magyarok, de ki adja a magyar helyneveket azokon a megyényi s még nagyobb területeken, amelyeket a 895-96-os honfoglalók nem szálltak meg, de sűrűn benépesítettek a késő-avarkori onogurok? Ismételnem kell: nyilván, akik ott laktak! Eszerint a magyar nép két rokon ága, két alkalommal hajtotta végre a honfoglalást, egyik (onogur) az avarkorban történt 670-680 táján, egy időben a dunai bolgár állam megalakulásával, a másik pedig (a turk, magyar) Árpád vezetésével a 9. század legvégén.

Megriadtam ettől a váratlan lehetőségtől s megkíséreltem ellenőrizni, sőt cáfolni. Olyan „objektív" tudományhoz fordultam, amelynek méréseihez nem férhet érzelmi mozzanat. Ilyennek látszott az embertan, azaz - amint előadásaimon kissé sarkítva mondtam - meg kell kérdeznünk azokat, akikről szó van, bár ők nem szólalnak meg, de csontvázuk mégis felelni tud a kérdésekre. Derengett bennem régi olvasmányaim emléke, például Bartucz Lajosnak, atyai jóakarómnak tanítása, hogy a magyarságban levő mongolos elemek avar örökség népünknél. Márpedig - gondoltam magamban - még feltevésnek is nevetnivaló, hogy valamilyen titokzatos erő kiválogatta volna a kései avarkor népeiből a mongoloid jellegű embereket, azok megérték volna Árpád honfoglalását, a többiek kihaltak volna. Bizonnyal - éppen főként azokon a dunántúli területeken, amelyekről az előbb szó esett, de máshol is - az egész késő-avarkori népesség érte meg Árpád magyarjait. Ennek a gondolatnak látszólag ellentmondott történelemtudományunk tanítása, hogy az avarok Nagy Károly hadjáratai után kipusztultak, vagy a másik vélemény, hogy elszlávosodtak volna. Mindkettő azonban csak „gondolom", ami nem tényeken alapszik! Maradjunk továbbra is az embertannál. Bartucz Lajos tanításához csatlakozott Lipták Pál felismerése, hogy a középkori magyar népben az avarkor népessége újul meg. Bár feltevését nem mindenki fogadta el, kétségtelen, hogy az embertan nem mond ellent a késő-avarkori népesség (onogurok-magyarok) fennmaradásának, hanem éppenhogy javallja ennek felismerését a középkori és a mai magyarságban.

Ekkor fordultam a történeti forrásokhoz bizonyságért vagy cáfolatért (nem a forrásokból következtettem tehát a kettős honfoglalásra, mint egynémely tudálékosok vélik!): itt az orosz őskrónikákban megtaláltam az avar-kori fehér és az Árpád korában megjelenő fekete ungrok (magyarok) történetét, a bizánci forrásokban, a számok történetében mindenütt egykorú nyoma van az első honfoglalásnak, de ismétlem, nem az ő szövegük volt feltevésem alapja. A magyar krónikákban - természetesen - megvan „a magyarok második bejöveteléről" szóló tanítás. Eközben egyre szebben bontakozott ki az erre vonatkozó történeti források elemzése. Szádeczky-Kardoss Samu vonatkozó felismerése, Horváth János krónika-elemzése, újabban Rásonyi Nagy László (Hidak a Dunán) állásfoglalása új s újabb adatokkal szilárdította meg feltevéseimet. Egyik legdöntőbb adat Olajos Teréznek a 9. század közepén felbukkanó avar határnévre (marcha uengeriorum) vonatkozó kutatása, amely bizonyítja (több, eddig még közöletlen adattal együtt) az onogurok Árpád honfoglalása előtti Kárpát-medencei létét! Hiszen ez természetes is - mind a mai napig onogurnak nevez minket az egész világ!

Álljunk meg itt egy pillanatra. Történetírásunkban, nyelvészetünkben beidegződött az „onogur-bolgár" és a „bolgár-török" kifejezés. De ki tudná bizonyítani, hogy Kovrat öt népe egy nép öt ága volt és nem öt rokon nép? Ki tudná bizonyítani, hogy milyen nyelven beszéltek, s ez a nyelv török lett volna? Beidegzés, szokás ez, amit ellenőrizni kell, mert például a hozzánk telepedett onogurok népe - úgy látszik - magyarul beszélt, és nagy tömegeivel megérte Árpád honfoglalását. Így állván a dolog, kezdtem kételkedni abban, hogy a Kézai Krónika és a Képes Krónika honfoglalás-történetének évszáma egyszerű „elírás" lenne (Kézai 700, Képes 677!), szemben a nyugati krónikák 895-96-os adataival. Ám nem döntöttem önhatalmúlag egyik vagy másik dátum mellett, felteszem, mindkettő igaz, csakhogy nem ugyanazon eseményekről tudósít. Anonymus a későbbi dátumot fogadja el, nyilván megvolt az oka reá! Fel kell tennünk, hogy itt nem „elírásról" van szó, hanem mindkét évszám helyes, de nem ugyanarra a népre vonatkozik. Kétséges ugyanis, hogy azok a népnevek, amelyek történészeink szerint mind a magyarságra vonatkoznának, nem jelölnek-e külön-külön egymással talán rokon népeket, amelyek végül a magyar népben forrtak eggyé (turk, magyar, ungarus, szavárd, baskir). Horváth János (Székesfehérvár évszázadai I. kötet, 1967) például Krónikáinkból kimutatta a fehér magyarságot, a feketékről pedig nyugati forrásból tudunk. Az orosz őskrónika is valóságot jegyzett fel tehát, amikor fehér és fekete ugrokról tudósított.

Ugyanez a kettősség mutatkozik meg eredetmondáinkban is, szinte szó szerint, mert ott Hunorról (onogur) és Magyarról mint két egytestvérről esik szó. Kettősség van beszédnyelvünk és zenei anyanyelvünk kettősségében (amaz finnugor vonzású, emez török jellegű), de kimutatható, hogy némelyik népmondánk (pl. az égig érő fa, a csodaszarvas és a Szent László legenda kozmikus küzdelme) megvan már az avarkorban, úgy is mondhatnók: avar-kori örökség a magyar néphitben (mindhárom megvan az egész magyar nyelvterületen!) Talán idetartozik az is, hogy nyelvtudósaink szerint korai nyelvemlékeinkben két, erősen eltérő nyelvjárást találunk. A két honfoglaló népnek közeli testvéreknek kellett lenniük, mint ahogyan a csodaszarvas mondánk keleti párhuzamaiban is mindig két közeli rokon népről esik szó.

Azonban sok-sok kérdés vár még tisztázásra. Ilyen például a kétfajta településterület (homokos és agyagos talaj) megszállásának életmódhoz fűzés, vagy törzsneveink kérdése (Csallány Dezső mintegy 60 törzsnevünk közelében mutatatott ki késő-avarkori temetőt, de Árpád magyarjainak temetői hiányoznak e települések közelében!) Megoldatlan kérdés (amely azonban a 670-es honfoglalás esetében önmagától megoldódik, akárcsak a székely kérdés!), hogy miért nem tudnak krónikáink egyetlen szót sem az avarokról. Ilyen megoldandó feladat helyneveink keltezése általában. Szádeczky-Kardoss Samu világos érvelése szerint nem tudható, hogy a késő-római idők után és a magyar okleveles gyakorlat megindulása közötti periódus melyik szakaszából valók. Ehhez a kérdéshez megjegyezném, hogy nyelvészeink sok orrhangú szláv szót tartanak nyilván nyelvünkben. Márpedig az orrhang a közép-európai szlávoknál a 10. század közepe táján kiveszett. Fel kell tehát tennünk, hogy e szavak még az orrhang meglétekor - és nem kihalása idején, mert akkor nálunk is kihaltak volna! - kerültek nyelvünkbe. Hogy a nagytömegű későavar népesség megérte a 10. századot, azt bizonyítják az egyre sűrűbben temetőinkben talált halántékkarikás sírok. Ezek ugyanis a régészek egybehangzó megállapítása szerint a 10. század közepénél hamarább nem kerülhettek földbe! Vajon a 10. századi és Szent István-kori temetők melyik népességet folytatják: az ÉNY-DK irányban temetkező onogurokét, vagy a NY-K irányban temetkező Árpád-népéét? Mindkettőt!

Sok kérdést kell tehát még tisztázni ahhoz, hogy a „kettős honfoglalás" a valószínűségből ténnyé szilárduljon. Nyilván igaza van a török nyelvű magyar krónikának (Tarih i üngürüsz), hogy a honfoglaláskor itt „saját" nyelvükön beszélő népet találunk.

A cikk eredeti címe: http://www.tankonyvtar.hu/historia-1982-01/historia-1982-01-kettos

 

László Gyula

 


<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>
 

Eddigi hozzászólások:

A cikkek kigyüjtött hozzászólásainak oldalára =>


 
A cikkhez (László Gyula - A kettős honfoglalásról) regisztráció nélkül is hozzászólhatsz, egy tetszőleges név megadásával.

Neved / nicked:   
  (Írjál be egy nevet, különben nem megy el a hozzászólásod.)


Humán ellenőrző kód:

Másik_kód_kérése
Írd be ide a fenti képen látható kódot. A a kis nyilakra kattintva kérhetsz egy másikat




 
ELÉRÉSEK
REGISZTRÁCIÓ
HONLAPTARTALOM

9121/902 | 13

Felhasználónév:

Jelszó:


 

Ma érvényes évszámok


Jelenlegi

:

2024

Etióp

:

2017

Kopt

:

1741

Iszlám

:

1446

Perzsa

:

1403

Zsidó

:

5785

Indiai

:

1946

Bizánci

:

7533

Örmény

:

1472


Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.

 

Téves évszámok


Jézus születésétől számolt (i.e.7)

TévesHelyes

2031

1784

Arszakida éra

TévesHelyes

2271

2024

Szeleukida éra

TévesHelyes

2336

2089


Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.

 

Civilizációk téves évszámai


Róma alapításától számolt évek

TévesHelyes

2777

2530

Egyiptomi Nabú-nászir-éra

TévesHelyes

2771

2524

A görög olimpiai éra

TévesHelyes

700 ol. 0 év

635 ol. 0 év


Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.

 

Fontosabb évszámok


Az újTörténelmi eseményekA régi
ÚR e. 516A görög időszámítás kezdeteBC 776
ÚR e. 252A marathoni csataBC 490
ÚR e. 242A thermopülai csataBC 480
ÚR e. 209A szalamiszi csataBC 449
ÚR e. 190A peloponnészoszi háborúBC 431
ÚR e. 75Nagy Sándor halálaBC 323
ÚR e. 65Szeleukida időszámításBC 312
ÚR/AD 1Arszakida időszámításBC 247
ÚR/AD 175Spartacus rabszolgafelkeléseBC 73
ÚR/AD 203Julius Caesar naptárreformjaBC 45
ÚR/AD 204Julius Caesar halálaBC 44
ÚR/AD 220Római császárkor kezdeteBC 27
ÚR/AD 239Augusztus népszámlálásaBC 08
ÚR/AD 247Mai időszámítás előtti 1. évBC 01
ÚR/AD 248Mai időszámítás szerinti 1. évAD 01
ÚR/AD 531Diocletianus császár ur.AD 284
ÚR/AD 572Niceai zsinatAD 325
ÚR/AD 622Hidzsra (Mohamed futása)ugyanaz
ÚR/AD 642Római Bir. kettészakadásaAD 395
ÚR/AD 700Attila halálaAD 453
ÚR/AD 723Az ókor végeAD 476
ÚR/AD 774Justinianus császár ur.AD 527
ÚR/AD 784Római időszám. megszűnéseAD 537
ÚR/AD 800Nagy Károly megkoronázásaugyanaz

 
 
A könyv címlapja

 

Unsoft.hu


Levél a webmesternek

 
  Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS és a betlehemi csillag
  www.kisbiro.hu: Közhírré tétetik!
  Szekeres Anna Fotó
  Mocsáry Évelőkertészet
  ENNEAGRAM önismereti rendszer
  Mlinkó István Általános Iskola, Eger
  Eurochess - ONLINE SAKKISKOLA
  Heves megyei sakkélet
  Meglátások
  Ősmagyar nyelvek
  Mellár Mihály: Atlantisz - hol volt, hol nem volt
  Szekeres Sándor: Munkahelyek és a népességcsökkenés
  Szekeres Sándor: Ringsted utca története röviden
  Dionysius Exiguus latin nyelvű munkái
  UNIX-időbélyeg kiszámítása
  Eurochess - ONLINE CHESS SCHOOL
  Unsoft.hu
  Egyszerű játékok a sakktáblán
  Chess Quotes
  Laws of Chess
  Chess piece names
  Sakk aranyszabályok
  PGN Specification and Implementation Guide
  PGN kódok jelentése (ENG/HUN)
  Chess Glossary
  Sakk kifejezések szótára
  Sakkfigurák nevei más nyelveken
 
 

Szekeres Sándor

Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS

és a betlehemi csillag

A könyv a múlt és a jelen sérthetetlen dogmáit kérdőjelezi meg, érzékeny pontokat érintve a társadalmi közérzeten, mind a hétköznapokra, a tudományos életre és a hit világára vonatkoztatva. Szó lesz a valódi betlehemi csillagról, a történelmi, azaz a pártus Jézusról, a valós keresztre feszítéséről és egy szörnyű végű összeesküvésről, aminek egyik következménye a téves időszámításunk és a kronológiánk sötét középkora.
Talán nem is véletlen, hogy most íródott meg a könyv. Ismét az útkeresés korában járunk. Létezésünk és hitvilágunk alapjai esnek szét, új kérdések jönnek, új válaszok kellenek.
Ezek alapjait érinti meg a könyv, új szemléletet adva az eddig érinthetetlennek gondolt tabuknak.