Babona és tudomány

Boleslaw Prus világszerte ismert és a megfilmesítés óta még népszerűbb regénye, „A fáraó" a Kr. e. 11. századi Egyiptom forrongó világába viszi olvasóját. Dúl a harc a reformokért rajongó ifjú uralkodó és a konzervatív papság között. Ez utóbbi vezére, Herihór a tudós papok által előre megállapított napfogyatkozás idejére élezi ki a konfliktust, hogy azután a fáraót támogató tömeget az égi jelenség által keltett babonás félelem kihasználásával törje meg. A regény egyik csúcspontja a jelenet: Herihór megjelenik a néptől körülvett memphiszi Ptah-templom falán, és fennhangon az istenekhez fohászkodik. „A következő pillanatban, valahonnan a templom fölött, emberfölötti hang csattant fel: - Elfordítom arcomat ettől az átkozott néptől: boruljon sötétség a földre!

És rettenetes dolog történt: míg a hang beszélt, a nap szemlátomást elvesztette fényét! És az utolsó szóra olyan sötét lett, mint éjszaka. Az égen felragyogtak a csillagok, a nap helyén fekete korong sötétlett, körülötte láng-gyűrű."

Sötétség a Nílus felett?

Az Amon-papság hatalmát felülkerekedni segítő napfogyatkozás éppúgy az írói képzelet szüleménye, mint annak feltételezése, hogy az egyiptomi vagy akár az ahhoz hasonlóan nagy hírű babilóni csillagászat képes lett volna a nap-fogyatkozások előrejelzésére. Ami pedig egyáltalán a napfogyatkozás megemlítését illeti, azt - mint rossz előjelet - az egyiptomi források általában mellőzték. Csupán egy korántsem egyértelmű utalásból tudunk részleges napfogyatkozásról Kr. e. 610-ből. Egy papirusz szövege szerint I. Pszammetik múmiájának őrzője így szólt: „Az Ég elnyelte a Napot." A következő híradás több mint ezer esztendő múltán már az egyiptomi keresztények, a koptok egyik írásában olvasható, amely Kr. u. 601-ből jelez napfogyatkozást.

Az előbbi példáknál több hasznot jelent az a feljegyzés, amely az asszír történelem egy szakaszának kronológiai rendjét a történészek számára megállapíthatóvá tette. Az asszírok úgynevezett limmu-listákat állítottak össze, amelyek az egyes éveket a legmagasabb rangú kormánytisztviselők nevével jelölték. Az egyik lista ezt a megállapítást tartalmazza: „Pur-Sagale, Guzana helytartójának limmu-éve idején lázadás volt Assur városában. Szimánu [május-június] hónapban napfogyatkozás volt." Modern számítások szerint Mezopotámiában Kr. e. 763. június 15-én lehetett teljes napfogyatkozást megfigyelni. Ezután a történészek a nevezett helytartó hivatali évének pontos dátumához jutva képessé váltak az őt megelőző, illetve követő helytartók és az általuk szolgált uralkodók hivatali idejének korrekt meghatározására is.

A bölcs Thalész

A római természettudós, az idősebb Plinius (élt Kr. u. 23/24-79) „A természet históriája" (Historia naturalis) című művében többek között így értekezett a napfogyatkozásról: „A görögök közül a milétoszi Thalész volt az első, aki a 48-dik olümpiai játékok negyedik évében megjósolta az Alüattész királysága alatt, Róma alapításától számított 170-dik évben bekövetkező napfogyatkozást. Ezután következett Hipparkhosz, aki - mintha a természet kérte volna fel tanácsadójának - 600 évre előre megállapította... a két égitestnek [Hold és Nap] útját... Valóban kiváló személyiségek ezek, akik a halandó emberek képességeit túlszárnyalva felfedik a hatalmas isten titkos törvényeit, és felvilágosítják az emberek beteges képzeletét, hogy ne reszkessenek az égitestek fogyatkozásakor vagy a csillagok lehullásakor, és ne tekintsék ezeket a jelenségeket szerencsétlenség előjeleinek."

A tudomány ezen felvilágosult barátja, aki maga a Vezúv hírhedt kitörésekor vesztette életét, okkal-joggal óv a babonától, ám a tudomány mai állása szerint már kevesebb alappal tulajdonít Thalésznak olyan érdemet, hogy előre jelezte a Kr. e. 584. május 29-én bekövetkezett napfogyatkozást. Erre Thalész - minden tudományos értékét figyelembe véve - sem lehetett képes. Az ugyancsak Plinius által említett Hipparkhosz vonatkozásában már más a helyzet. Ő a Kr. e. 2. század legkiemelkedőbb görög csillagásza volt, akinek geocentrikus rendszere a Kr. u. 2. századi Ptolemaiosz kidolgozásában maradt ránk.

Thalész nevét a Kr. e. 584-es teljes napfogyatkozással először Hérodotosz (élt kb. Kr. e. 484-426), „a történetírás atyja" kapcsolta össze. Amikor a görög-perzsa háborúk históriáját taglaló művében az előzmények között a perzsákat egykor rabságban tartó médek királya, Küaxarész és a lüd uralkodó, Alüattész háborúját ismertette, ezt írta: „Dúlt a háború anélkül, hogy egyik a másik fölébe kerekedett volna, amikor is a hatodik évben egy ütközet alkalmával a nappal éjszakává változott. A milétoszi Thalész előre megjósolta az iónoknak, hogy a nap eltűnik majd, sőt az évét is megmondta, amelyben azután a jelenség valóban be is következett. Mikor a lüdek és a médek látták, hogy a nappal éj szakává változik, abbahagyták a harcot, s mindkét oldalon hajlottak már a békekötésre."

Noha ma már nem hiszik el, hogy Thalész valóban megjósolta a napfogyatkozás pontos idejét, azért a történet maga érdekes, és rámutat arra, néha még hasznos is lehet a babona. Hiszen ebben az esetben egy csata befejezéséhez vezetett. Hérodotosz aztán egy másik napfogyatkozásról is hírt adott: „A [perzsa] sereg Szardíszban töltötte a telet, és tavasszal felkészülve megindult Abüdosz felé. Induláskor azonban a nap elhagyta helyét az égen és eltűnt, noha nem volt felhős az idő, sőt ragyogóan derűs volt az ég, és a nappal éjszakává változott. Xerxészt e jelenség láttán rémület töltötte el, és megkérdezte a mágusokat, mire magyarázzák. A mágusok azt felelték, hogy az isten így adja a hellének tudtára, hogy cserbenhagyja városaikat, mert a hellének jósistene a Nap, ahogy a perzsáké a Hold. Xerxész megnyugodott a magyarázattól, és parancsot adott az előnyomulás folytatására."

Evvel a történettel az a baj, hogy Kr. e. 480-ban, amikor a Xerxész vezette inváziós perzsa had Kis-Ázsiából megindult a görög anyaország felé, nem volt azon a területen megfigyelhető napfogyatkozás. Volt viszont Kr. e. 478. február 17-én. A hellén történetíró nyilván erről rendelkezett valamiféle információval, amit a rá jellemző dramaturgiai érzékkel épített be Xerxész hadjáratának leírásába.

A görög fénykor napfogyatkozása

A hellén polisztársadalom virágkorának végét a Kr. e. 431 és 404 között tartó peloponnészoszi háborúval szokták jelezni, amelynek során az Athén vezette délosz-attikai és a Spárta által irányított peloponnészoszi koalíció véres küzdelme magával sodorta a görögség többségét. A tragikus események eljövetelét a természet is jelezte a maga módján. Thuküdidész (élt kb. Kr. e. 460-395), a háború krónikása a harcok kezdő évéről írván erről értesít: „Ugyanezen a nyáron újhold idején - mert úgy látszik, ez a jelenség csak akkor lehetséges - a nap délután tájban elsötétedett, majd visszanyerte teljes fényét, de előbb holdsarló alakúnak látszott, és közben néhány csillag is láthatóvá vált."

A baljós esemény pontos időpontja Kr. e. 431. augusztus 3. Minden bizonnyal erre vonatkozik Plutarkhosz Periklészről írt életrajzának következő részlete: „Amikor a hajók legénysége már a helyén volt, és Periklész is felszállt három evezősoros hajójára, napfogyatkozás kezdődött, majd a nap teljesen elsötétedett. A csodásnak vélt égi jelenség az emberekben félelmet keltett, s Periklész látta, milyen rémület fogja el hajója kormányosát, és mennyire megzavarodik. Köpenyét ekkor a kormányos szeme elé tartotta, sőt a fejét is betakarta vele, aztán megkérdezte tőle, vajon ezt félelmetesnek vagy valami szörnyű esemény jelének tartja-e. Midőn a kormányos nemmel felelt, Periklész így szólt: »Nos, mi a különbség a kettő között? Legfeljebb, hogy ami az elsötétedést okozza, nagyobb a köpenyemnél.«"

Periklész - ha hinni lehet az előbbi anekdotának - bölcs fölénnyel szállt szembe a babonás félelemmel. 18 évvel később azonban akkori sztratégosz utóda, Nikiasz már kevesebb eszességről tett tanúbizonyságot. Őt nem a Nap, hanem a Hold fogyatkozása zavarta meg. Kr. e. 413. augusztus 27. éjszakáján teljes holdfogyatkozás következett be. Emiatt az athéni vezér elhalasztotta Szicíliában kudarcot szenvedett serege visszavonását. A késedelem azután az ő és hada teljes pusztulását vonta maga után. A holdfogyatkozásról szóló feljegyzések egyébként - a napfogyatkozásról hírt adó értesítésekhez hasonlóan - kiváló támpontot szolgáltatnak ókori események pontos datálásához. Két antik ütközet időpontját is így tudjuk megállapítani. Kr. e. 331. szeptember 20-án a holdfogyatkozás éppen 11 nappal előzte meg a nevezetes gaugamélai összecsapást, amelyben Nagy Sándor utoljára zúzta szét a perzsa sereget, és lett ennek következtében a Perzsa Birodalom teljhatalmú ura. Holdfogyatkozást észleltek Kr. e. 168. június 20. éjszakáján is, melyre két napra Püdnánál a rómaiak szétverték a makedón király, Perszeusz hadát.ú

Forrás: História 1999/07.
A cikk linkje: http://www.tankonyvtar.hu/historia-1999-07/historia-1999-07-okori