Szekeres Sándor

Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS és a betlehemi csillag

 
 

Utolsó módosítás:2020.11.10. 19:55

…az igazi múltunk gyökerei tudnak csak erős támaszt adni…

Második könyv: őshonos őstörténet

Kik vagyunk?

A hivatalos őstörténettel történő ismerkedés során sokunknak támadt hiányérzetünk, eleinte csak apró zavarok voltak, de lassan kérdőjellé formálódtak. Az én kérdőjeleim sem újkeletűek, annak ellenére, hogy csak a közelmúltban fordultam e rendkívül izgalmas téma felé A kétségek szinte egyidősek az első honfoglalás-kori ismeretek megszerzésével az iskolai történelemórákon...

Az őstörténetünk ugyan nem kapcsolódik szorosan a könyvben leírt elmélethez, de a kérdéses korszakot alaposan felforgatja és a kérdéskör vizsgálatával a pártus időszámítást Európába behozó népről is kaphatunk némi információt. Az elmélettel való megismerkedés után sokan vélték úgy, hogy a magyar nyelv eredetének kutatásában segít dönteni, vagy el is dönti a kérdést, hiszen ha megfelel a valóságnak, a hun korszak kézzelfogható közelségbe kerül hozzánk, ami megerősíti a középkori krónikáinkban leírt szkíta/hun(avar)/magyar származást.

Ezt azonban korántsem lehet vagy szabad ilyen egyértelműen kijelenteni. Ajánlatos és szükséges elválasztani az itt élő őshonos népesség és a történelem során hódítóként fellépő népek eredetét, ahhoz, hogy megközelítőleg helyes képet kapjunk arról, hogy kik is vagyunk mi itt, a Kárpátok ölelésében.

 

A honfoglalás kérdőjelei


Ami a honfoglalásnál egy iskolásnak is feltűnt: bejöttünk egy - állítólag - üres Kárpát-medencébe és azonnal indultunk nyugatra, úgymond kalandozni, tavasztól őszig. Falun nőttem fel és szinte belém ivódott, hogy a falusi emberek kora tavasztól késő őszig tartó legfontosabb feladata, hogy felkészüljön a zord téli hónapokra. A honfoglalás után pedig se biztonságos téli szállás építése, se szántás, vetés, aratás, se élelem felhalmozás télire, se az őket ellátó térség biztonságos megvédése? Csak kalandozás, hátrafelé nyilazás, nyugati népek riogatása, rablott holmi hazaszekerezése?

Meg is lett a böjtje, mert jött a következő - az iskolás által is - kétségbe vont megállapítás, hogy azért kellett abbahagyni a kalandozást, mert elfogytak volna a magyarok. Már hogyan fogyhatott volna el egy nép? Az egyiptomi, görög és a római történelem bizonyos szintű megismerésén túl voltam. Ott is voltak - úgymond - kalandos látogatások a szomszédos birodalmakba és néha a vele járó vereségek is megestek. De, egyszer sem hallottam vagy olvastam, hogy arról panaszkodott volna valamelyik kétségbeesett ókori potentát, hogy elfogyott a népe.

Természetesen az egykori iskolásban nem így fogalmazódtak a kétségek, csak megválaszolatlan fennakadások, kis piros kérdőjelek voltak az új ismeretek özönében, amik felnőttkorig megőrződtek...

A következő kétséget ébresztő írás már később, a 80-as évek végén került kezembe. A törökkori hadi logisztikát bemutató könyv volt, ahol a szerző Sajnos a könyv címére és szerzőjére sem emlékszem. A téma, a szóba jöhető írók és a szövegrészlet szerinti felkutatása is sikertelen volt. Az általam ismeretlen forrás ellenére azért közlöm, mert az elemzések újra elvégezhetőek, a következtetések újra levonhatóak. A másik ok, hogy így talán mégis előkerül a forrás. elemzése a hadseregek létszámára is kiterjedt. Az elemzésben megad egy felső határt, amit a gyakorlatban nem tudtak túllépni. Ezt 120-140 ezerben határozta meg, amire ellenpéldát is adott. A végső konklúziója pedig, hogy ezen adat alapján a honfoglalás menetét talán újra kellene gondolni.

Ettől függetlenül az egykori hős honfoglalók sugallt eposzi képzete igen erősen beépült a tudatomba, lelkivilágomba, mint ahogyan legtöbbünknek. Emlékművek, szobrok, utcák nevei, állami megemlékezések folyamatosan emlékeztetnek bennünket és erősítik a honfoglalás mitoszát. Valószínűleg és érthetően nem teljesen mentesek ettől a hivatalos történelemtudomány felszentelt papjai sem.

Ebben a honfoglalás központú érzelmi állapotban szinte sokkoló felismerésként ért az őshonos őstörténettel foglalkozó, eddig jobbára mellőzött, bátor szerzők munkáival történt találkozás.

 

...egyszerre helyére ugrott minden. Miért tudtak a honfoglalók azonnal kalandozni? Miért fogytak volna el? Miért támadt jogos kétsége a hadi logisztikát elemző szerzőnek?

...még számos, eddig megválaszolatlan kérdésre ad feleletet az oldal. Például egy humorosnak ható, de az őshonos őstörténetben érthető magyarázatot nyerő kérdésre, hogy miért csak a magyar magyaráz?

...és köztük talán a legfontosabbra: miért nem voltunk soha jöttmentek a Kárpátok karéjában?

 


Tömören az őshonos őstörténetről


A minden apró részletre kiterjedő írott és íratlan történelem megismerése egyetlen ember számára szinte lehetetlen. Az elképesztő mennyiségű adat feldolgozása meghaladja az emberi elme teljesítőképességét. A hivatásos történészek ezért jobb híján, úgymond kor-szakosodnak. Bizonyos szempontból igaz ránk, a kéretlen és kotnyeles műkedvelőkre is.
A történelmi ismeretek már ötödik osztálytól tananyag az általános iskolákban. A széleskörűnek mondható történelem ismeret azzal jár, hogy sok kis kontárnak támad hozzáfűzni valója és néha bizony, szemet is találnak. Érthetően az orvosi műtétekbe jóval kevesebben kotyognak bele, szerencsére. Ugyanakkor a hétköznapi történelemfogyasztó rendszerint imádja az érdekes, izgalmas részleteket, de ezek túlzott fogyasztása sokakat visz el a megalapozatlan misztikumok világába.
Ne feledjük, annak a kornak az emberei nagyjából hasonlóan élték életüket - a koruknak megfelelően - mint ahogyan mi. Reggel felkeltek, dolgoztak, este lefeküdtek. Szántottak, vetettek, arattak. Bajban összetartottak, vészben menekültek. Születtek, felnőttek, házasodtak, gyermeket neveltek, meghaltak. A nagybetűs élet akkor is úgy zajlott, mint most, csak más technikai szinten és más társadalmi felépítésben. Ma is történelmet élünk meg, csak ez az eljövendő nemzedékek, a jövő történelme lesz. Ez pedig, mint látjuk eléggé hétköznapi, néha alig-alig történik valami, azt is mondhatnánk, hogy unalmas. Ha egy kor történelmi bemutatása ettől jelentősen eltér, akkor valószínűleg erős túlzásokról van szó.
Az egészséges történelemszemlélet miatt nagyon fontos, hogy ne veszítsük el lényeglátásunkat az izgalmas információk örvényében. Bölcsen, kicsit jobb eltávolodni az adott históriai képzettől, hogy egy jól áttekinthető képet alkothassunk a történelmi eseményekről. Ez a fejezet ebben szeretne segítséget adni. Jóformán minden bekezdés egy röviden és tömören megfogalmazott eseménysor, egy átfogó kép az őstörténetünk általános vonulatairól.

 

Valamikor az elmúlt évezred végén elindult egy erjedés a honfoglalásos őstörténet vonalán. Elsősorban László Gyulát kell megemlíteni, de ő sem mert, vagy nem tudott teljesen elszakadni a honfoglalás gondolatától. A régészprofesszor kutatásai szerint a honfoglalás előttre datált régészeti leletek magyar helynevű területeken kerültek elő. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha a magyar nyelvű népesség már itt élt Árpád idejében. Következtetése szerint kellett lennie egy Árpádét megelőző honfoglalási hullámnak. Ebből lett a kettős honfoglalás elmélete.

Az a gondolat, hogy mi itt őshonosak vagyunk, jobbára laikus, műkedvelő kutatók tollából mert előbújni. Nagyon kevés szaktudós merte felvállalni az esetleges retorziókat „rebellis” gondolataiért. A hivatalos történelemtudomány íródeákjai kissé gyámoltalanul próbálták ezeket cáfolni. Irodalmi példát idézve, itt-ott „csekély értelmű medvebocsként”, esetlenül kötöttek bele kevésbé lényeges állításokba, így próbálva aláásni az elfogadott szemlélet számára végzetes, de a néplélek számára felemelő elgondolást.

 

Az őshonosságot feltételező gondolat alapjaival azonban nem igazán tudtak mit kezdeni, amelyet négy pontban lehet összefoglalni. Miről is van szó?

1. Először is, nem hasonlítunk a vélt őshaza lakóira. Sőt, a genetikai kutatások határozottan tagadják a valós rokonságot a honfoglalókkal. Pár százaléknyi örökítőanyag jelenlétét ugyan ki lehet mutatni, de ez csak azt bizonyítja, hogy keletről valóban bejött egy nagyobb népesség. A genetikai, embertani arculatunk egyértelműen az európai származást igazolja.

Részletesebben 👉 1. A genetikai származásunk és rokonaink

2. Másodszor, a régészeti szakemberek szerint, a Kárpát-medence mindig sűrűn lakott terület volt és az itt élő népek kultúrája mindvégig - a honfoglalás előtti és utáni is - letelepedett, földművelő jelleggel rendelkezett. Ezt erősíti meg a régészeti ásatások során előkerülő milliónyi lelet és például egy leírás a tatárjárás korából. A tatárok elől menekülő, ide betelepült legeltető, nomád kunok állandó konfliktusban álltak az itt élő, letelepedett népességgel, ami arra vezetett, hogy csoportjaik lassan visszaszökdöstek a tágas keleti sztyeppékre.

Részletesebben 👉 2. A letelepedettek és a hatalmi réteg

3. Harmadszor, a honfoglalók nem tudtak olyan létszámban bejönni, hogy nyom nélkül beolvasszák az itt élő, kb. tízszeres népesség nyelvét. A legújabb kutatások szerint a bejövők létszáma 100-200 ezer között lehetett. Ezt a számot még a hatalma teljében lévő török birodalom sem tudta átlépni, majd ötszáz évvel később. Ez a létszám arra viszont elég, hogy uralkodó rétegként átvegyék és gyakorolják a hatalmat. Így jött létre a nemesi réteg. A tatárjárás a források szerint ennek a rétegnek a 90 százalékát elpusztította. A következő királyok a köznépből töltötték fel a létszámot, hogy működtethessék az országot. A nemesek többsége ezért tudta csak IV. Béláig visszavezetni származását. Létszámuk a 1945 utáni eltörlésig sem változott. Mindig valahol 100 és 200 ezer között mozgott. A források alapján a honfoglalók nyelve a türk nyelv egyik változata lehetett. Az úgynevezett őshaza környékén mind a mai napig a türk nyelvcsalád az uralkodó.

Részletesebben 👉 3. A nyelvi honfoglalás problémája

4. Negyedszer pedig, a magyar nyelv szavainak más európai nyelvekben történő fellelhetőségének, előfordulásának rejtélye csak úgy oldható fel, ha a nyelv itt alakult ki a Kárpát-medencében az egykori közös vagy alapnyelvből. Például a mai napig élő, keltának mondott nyelvekben tucatjával fordulnak elő magyarhoz hasonló alakú és értelmű szavak. Ugyanez mondható el a latinnal igencsak összevegyült angolra is. Az pedig biztosan állítható, hogy ezekkel a bejövő honfoglalók nyelve semmiképp sem vegyülhetett.

Részletesebben 👉 4. Morzsák a Kárpát-medencéből

Az egyes pontok külön-külön is erős érvek az őshonosság mellett, de így együtt már kibillenthetetlen súllyal támasztják alá az elgondolást.

 

5. Az alapok áttekintése után lássuk azoknak a kérdéseknek a körét, amelyek azonnal felvetődnek a honfoglalókkal kapcsolatban:

Ha a ma magyarnak nevezett nép, azaz mi, őshonosak vagyunk, akkor kik voltak, akik időről-időre fegyveresen bejöttek ide? A válasz egyértelmű: „megszállók”, a hatalmat magukhoz ragadó idegenek. Volt ilyen a történelmünkben bőven. Kezdjük Attilával: hunok, avarok, magyarok, mongolok, törökök, osztrákok, németek, és a szovjetek. Volt, amelyik tartósan itt maradt és beolvadt. Volt, aki gyorsan eltűnt. Volt, aki teljesen átvette az uralmat. Volt, aki csak irányított. Sajnos a Kárpát-medence sűrűn volt a világ nagyhatalmi játszótere. Fontos hozzátenni, hogy a hatalmat gyakorló nemesi rétegben - érhetően - megmaradt az az elképzelés, hogy ők keletről, az egykori őshazából érkeztek. Ez pedig - tévesen - kivetítődött a valójában őshonos köznépre, és így ragadt ránk a magyar elnevezés is.

Ebből fakadóan szinte törvényszerűen következik egy még fontosabb kérdés: Akkor mi kiket is kerestünk a keleti őshazában? Ahhoz, hogy láthatóbbá tegyük a helyzet abszurditását, alkossunk egy képzelt őskeresést a közelmúlt egyik megszállójával, a szovjetekkel. Helyettesítsük be a szovjetet Árpád vagy akár Attila népének helyére és több mint ezer év múltán próbáljuk megkeresni az egykori „szovjet őshazát”, ami már nem létezik és senki sem emlékszik rá. A dolog megítélését kinek-kinek a habitusára bízom, képtelenség, butaság, őrültség. Mindenesetre nem vall egészséges lelkületre, ha valaki az egykori leigázója után vágyik.

Most pedig gondoljunk egy kérdés erejéig az őshonos elméletet cáfolni igyekvőkre:

El lehet fogadni egy képtelenséghez ragaszkodótól bármilyen cáfolatot? Ugye nem.

Részletesebben 👉 5. Hon(t)foglalókról

 

Természetesen így is vannak őseink, de ők valahol itt éltek a Kárpát-medence környékén. Nézzük azokat a kérdéseket, amelyek ránk és lehetséges őseinkre vonatkoznak.

Kik vagyunk mi itt a Kárpát-medence karéjában? Egyetlen szóval válaszolva: őslakosok.

Hogyan kerültünk ide? Feltehetőleg a civilizáció jégkorszak óta délről észak felé tartó, a mai napig fennálló folyamatos terjeszkedésével. A civilizációs terjeszkedés a szaktudósok becslése szerint emberöltőnként (25-30 év) körülbelül öt mérföldet halad előre, ami egy-egy emberi élettartam alatt aligha vehető észre. Ebből a szemszögből nézve érthetővé válik a csángó magyarok szétszórt, eltávolodott élettere a többé-kevésbé egybefüggő magyar nyelvű népességtől. A délről történő civilizációs terjeszkedés nyomása szakította el őket az azonos nyelvű közösségtől, nem pedig leszakadt népcsoportok, valamelyik honfoglalási hullámból.

Ha őshonosak vagyunk a Kárpát-medencében, akkor merre keressük nyelvünk eredetét? Délről terjeszkedtünk észak felé az elmúlt évezredek alatt és a nyelvünk jött velünk, velünk fejlődve, változva, alkalmazkodva az életkörülményekhez. A közvetlen finnugor származást tagadó kutatók több nyelvi kultúrát is megadnak, sumért, etruszkot, keltát, törököt és természetesen az egykori ősnyelvet. Szerintem mindegyiknek igaza lehet, hiszen a földrajzi és az időbeli elhelyezkedésük miatt mind illeszkedik a mai magyar nyelv kialakulási vonalához. Talán még a finnugor is elfogadható. A keletről jövő nyelvi honfoglalást természetesen kizártuk a hódítók kis létszáma miatt. Azonban, ha a nyelvek találkozásának helyét áthelyezzük a kelet erdeitől, sztyeppéitől jóval délebbre, így eléggé közel kerülünk - földrajzi és időbeli viszonylatban is - az egykor volt folyamközi Sumertől, amit több kutató tudós is nyelvi elődeinknek tart.

Bizonyos finnugor nyelvi kapcsolat vitathatatlan. Jó példa erre a manysik nyelvének szavai: 2-kitig, 3-hurum, 4-nila, 5-at, 6-hot, 20-husz, 50-atpan, 60-hotpan, ló-luv, lóval-luval, kutya – kutyu, eb – emp. A genetika ugyan kizárja a rokonsági kapcsolatot - vele együtt az egykori azonos életteret is - de szinte biztos a közös ős- vagy alapnyelvi származás.

Ugyanez a kapcsolat fennáll például a más nyelvcsaládhoz sorolt angol nyelvvel is. Például az angolban a magyar vad kifejezés kiejtve vájd (wild). Az any és a many szavaknak - angol kiejtés szerint: ani és meni - annyi és mennyi magyar jelentéssel, még a mondaton belüli helye is azonos az angollal. Még néhány példaForrás: Varga Csaba Az angol szókincs magyar szemmel (Fríg Kiadó, 2007). a jelentésbeli hasonlóságra, a teljesség igénye nélkül: add-ad, bet-bot, bug-bog, cup-kupa, flow-folyó, folyik, fold-folt, neck-nyak, poor-pór rouse-ráz rue-rí, sack-szák, zsák, sail-szél, scoff-csúf sconce-sánc, serene-szerény, tag-tag, tear-tör, wall-fal, stb.

Még érdekesebbek a jelen kelta nyelveinek - ír, skót-gael, breton, walesi, manxi, korni - párhuzamaiForrás: Timaru-Kast Sándor: Kelta magyarok, magyar kelták (Magyar Ház, Bp, 2000). a magyar nyelvvel. Néhány azonos szabály: a beszédben mindig az első szótag hangsúlyos. Szavaik vagy magas, vagy mély hangrendűek. A páros tesztrészek egyik tagját fél szóval fejezi ki (félláb, félszem, stb.). Megkülönbözteti a rövid és hosszú magánhangzókat és használja a lágy mássalhangzókat (ty, gy, ny, ly). Szintén kerüli a mássalhangzó-torlódást, az átvett szavakban is, és így tovább. Néhány példa a hasonló kifejezésekre: az ír CATH, a walesi CAD - csata, DAILLE - ostobaság, butaság azaz dili(s), CALAOIS - csalás, ír BATA, walesi BAT - rúd, azaz bot, ír GÚNA - ruha azaz gúnya, FAI - sírás, kiáltás, jajveszékelés azaz fáj, CAITHRE - serdülőben lévő (leány) azaz csitri, GOBÁN - tréfás, furfangos, "minden lében kanál" azaz góbé, BUALLEY - veszekedés, vita, azaz balhé és BACAI [baki] - botlás, akadozás - képletesen is: nyelvbotlás, azaz baki. Nem lehet kihagyni ANU-t, az ír istenek anyját, aki etette az isteneket, akinek neve magyarul is Anyu.

Úgy gondolom, itt nem szabad továbbmenni. Hasonló példákat, párhuzamokat találnánk más nyelveknél is, legyen az holt, vagy egyéb élő európai nyelv, de akár héber, görög, kínai és japán. Különböző - korábban felsorolt - elméletek csapnak össze a nyelvészeti vonalon, egymást kíméletlenül cáfolva, néha alaposan kihasználva a nyelv legtágabb pejoratív lehetőségeit is. Sajnos, legtöbbször a befolyásosabb erő vagy a hatalmi szó határozza meg, hogy éppen melyik elmélet legyen piedesztálra emelve és nem a józanság. Amit mégis biztosra vehetünk:

Nyelvünk itt jött létre és őrződött meg a Kárpát-medencében. Rengeteg szót, kifejezést őríztünk meg az egykori alap- vagy ősnyelvből. Nagyon sok közös szavunk van más - gyakran nem rokonnak tartott - nyelvekkel. ...és mintha minden nyelvből őriznénk egy keveset...

Ugyanakkor büszkék is lehetünk rá, hiszen a mai magyar nyelvről a következők mondhatóak még el: A magyar a világ legnagyobb szókincsű nyelvei közé tartozik. Fejlettsége rendkívüli, minden tudományág anyanyelvi szinten művelhető vele. Rugalmasan alkalmazkodó, de logikusan tömör. Folyamatosan fejlődik, gazdagodik, új szavakat hoz létre, befogadja és beilleszti az idegeneket. A világon csak pár tucat nyelv képes erre.

A mából visszanézve, kik lehetnek a valódi őseink? Valójában nem sokan jöhetnek szóba, hiszen az úgynevezett honfoglalók zöme keletről jött. Egyetlen olyan állítólagos „megszálló” van, aki nyugatról tört be: a kelták, és valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha itt kezdünk keresgélni. Az írásokban a kelta időszakról, a keltákról, mint a Kárpát-medencét megszálló népességről van szó, de ez egy kicsit sántít. Itt egy északról dél felé, illetve nyugatról kelet felé történő kulturális befolyásról van szó, ami több mint kérdéses.
Egy ritkán lakott terület népessége nem tud megszállni egy sűrűbben lakott területet. Egyszerűen nincsenek annyian, hogy ezt megtegyék. A kis létszámú rablóhadjárat lehetséges - például a vikingek története - de kulturális befolyás képtelenség. A kultúrát sohasem seregek, rablóhadak vitték magukkal, hanem békeidőben, illetve a hódítás utáni lenyugodott időszakban történt átadása, átvevése illetve elterjedése.
A mai magyar nyelvben számos olyan szó fellelhető, ami hasonló az angolhoz, írhez, skóthoz, keltához. A kapcsolat tagadhatatlan. Az is kijelenthető, hogy a kelta nem nyelvként jelenik meg a Kárpát-medencében, hanem a régészet által igazolt régészeti korszakként vagy kultúraként. A hivatalosnak mondható álláspont itt sem tudott elszakadni a honfoglalás-szerű levezetéstől, így aztán kelta hódításként beszélnek róla. Pedig a kelta kultúra egykor jelen volt szinte az egész Európa területén, a Brit-szigetektől Göröghonig, az Ibériai-félszigettől a Kárpát-medencéig. Egy galata nevű népesség pedig eljutott a mai Kis-Ázsia területére is (GaláciaAz Újszövetségi iratokból ismerhetjük őket: Pál apostol levele a galatákhoz. A Kis-Ázsiai Galácia nem tévesztendő össze Galíciával.). A leírtakra támaszkodva felmerül egy gondolat, a kelta kultúrával kapcsolatos hipotézis:

A kelta népesség nem vonult be sehová, hanem helyben fejlődött „keltává” az ott élő népek kultúrája. Mindenütt, a teljes Európa élhető területeinek túlnyomó többségén egyszerre volt jelen, ős- vagy alapműveltségként. Nem beszélhetünk közös nyelvről sem, hanem nyelvjárások alakultak ki, aminek végül is lehetett egy közös alapja. Az alapnyelv lassan továbbfejlődött az adott környezet, és az új civilizációs behatások során. Az egymás mellett élő népcsoportok megértették egymás nyelvjárásait. Mint például a csángó-székely-palóc nyelvjárások. Idővel a különböző erőteljes civilizációs befolyások más-más útra terelték az egykor közel álló nyelvjárásokat és kultúrájukat. A közös szavak száma lecsökkent, vagy megváltozott az alakjuk és kiejtésük, de akár jelentésük is változott vagy kiegészülhetett.

A Kárpát-medence kelta korszakára, mint az egykori közös ősi korszakra tekinthetünk. Nyelvi örökségét pedig azok a szavak adják, amelyek közösek a magyarban és az európai ősnyelvekben. Mi pedig egykor a vad, harcos kelták voltunk…

 


Kik vagyunk?


Mit vesztettünk és mit nyerhetünk az új őstörténetünkkel?  Valóban veszítünk-e azzal, ha az úgynevezett hősi, harcos múlttal csak a múltbéli vezetőink rendelkeztek, és nékünk csak a névtelen szolganépek dicstelennek látszó öröksége maradt? Nézhetünk-e vissza büszkén a póriasnak látszó múltra?

Úgy gondolom semmit nem vesztettünk és igen, büszkék lehetünk rá! Már csak azért is, mivel a hódító népek csak rövid ideig befolyásolták életünket, és leszármazottaik népünk gyermekeiként lettek részesei viharos történelmünknek.

A letelepedett életünk és gondolkodásunk számára a nomád élet gyökértelensége nem a legvonzóbb életmód. A lovasnomád „harcos” múlt sem olyan kívánatos, ha a tatárjáráshoz hasonló pusztítással járt, de egy nagyon kicsit őseink ők is.

Semmivé vált a közvetlen finnugor és a török genetikai rokonság, de megtaláltuk az elfeledett igazi eleinket, az ősidők óta itt fejlődő őstelepes kultúra képében, aminek óriási hagyatéka itt rejtőzik a lábunk alatt és a megőrzendő hagyományainkban, ezernyi eltéphetetlen szállal kapcsolva bennünket a szülőföldünkhöz.

 

…és végre, pár évszázados tévelygés után vettük észre, hogy a gyökereink nem kelet erdeiben vagy a sztyeppék gyenge füvei között lengedeznek megfoghatatlanul, hanem innét, a Kárpátok karéjából erednek, ráadásul oly szédítő mélységből, oly erővel, hogy hirtelen felfogni sem tudjuk jelentőségét.

…a legközelebbi genetikai rokonainkat keresve pedig nem kell nagyon messzire mennünk, itt laknak a szomszédban, a lengyelek, az ukránok, a horvátok és a macedónok, ezzel együtt elmondhatjuk: mi sok-sok évezred óta itthon vagyunk!

…és ne feledjük a bevezető mottóját:

…az igazi múltunk gyökerei tudnak csak erős támaszt adni…

 

* * *


1. A genetikai származásunk és rokonaink


A magyarsággal kapcsolatos legújabb genetikai kutatások eredményei és az utóbbi néhány évtized hazai régészetének ide kapcsolódó kutatásai egy másféle őstörténet körvonalait rajzolják ki. A genetika által elénk tárt adatok éles ellentétben állnak „hivatalos” őstörténelmünkkel, és gyakorlatilag kizárják mind a „finnugor”, mind a „török” származásunkat.

 

Czeizel EndreDr. Czeizel Endre: A magyarság genetikája, Galenus Kiadó, Budapest, 2003. 389-390. oldal egy 1980-ban indult magyar-német genetikai kutatás eredményeképpen kijelenti, hogy a magyarság európai népesség és emellett Európa legősibb népei közé tartozik.

A magyar férfiak 60 %-a az EU-19-es - őskőkorszakbeli - ősapa leszármazottja. ...A magyar férfiak további 13,3 %-a az EU-18, 11 %-a az EU-7, és 8,9 %-a az EU-4 ősapa utóda. Mindez azt jelentheti, hogy a jelenlegi magyar férfiak 93,3 %-a négy ősapától ered, és 73,3 %-a már az őskőkorszakban itt élt férfiak utódja.

Forrás: Dr. Czeizel Endre: A magyarság genetikája, Galenus Kiadó, Budapest, 2003. 235. oldal

Hasonlóak Semino és munkatársai által 2000-ben nyilvánosságra hozott vizsgálatok eredményei is. Az általuk elvégzett Y-kromoszómás vizsgálatok szerint a jelenlegi magyar férfiak 93 %-a négy ősapától ered, és 73 %-a már az őskőkorszakban itt élt férfiak utódja. A Semino-féle vizsgálatnak másik eredménye, hogy az uráli népekre jellemző genetikai marker, a TAT, a magyar népességből gyakorlatilag teljesen hiányzik, ami elveti az uráli rokonságunkat.

2000-ben, a világ egyik legautentikusabbnak elismert folyóiratában, az USA-ban megjelenő Science-ben, Semino és 16 genetikus munkatársa közös közleményt tettek közzé. Kiterjedt összehasonlító populációgenetikai vizsgálataik alapján állást foglaltak az európai népek genetikai rokonsági kapcsolatairól… E vizsgálatok keretében, reprezentatív mintákon, genetikailag a magyar népességet is elemezték. Népünk vonatkozásában az alábbi megállapításokat tették:

1. A magyar nép ősei a napjainktól számított 40-35 ezer évvel ezelőtt Európában elsőnek megjelent europoid őstelepesek között voltak.

2. A magyar nép populációgenetikai szempontból ma Európa egyik legkarakterisztikusabban elhatárolható népessége (amire az Eu19 haplotípus - őskőkori genetikai marker - igen magas, kontinensünk népei között a magyarokban legmagasabb százalékarányban kimutatható jelenléte utal).

3. A magyar nép legközelebbi - genetikai szinten igazolható - rokonai a lengyel, az ukrán, továbbá a horvát nép.


Források: Tóth Imre: Magyar őstörténet Fríg Kiadó, 2009.; Szabó István Mihály: Őskőkori európai eredetű-e a magyar nép?; História 2004/08.

Semino és társainak közlése az első olyan nyugat-európai tudósoktól származó kollektív állásfoglalás, mely a magyarság őseurópai származását ismeri el. Természetesen Semino és munkatársai tudtak arról a látszólagos ellentmondásról, hogy a magyarok nyelve és eredete nem-indoeurópai, a genetikai összetétele viszont európai származásra utalTóth Imre: Magyar őstörténet Fríg Kiadó, 2009..

Szabó István Mihály a História 2004. évi 8. számában le írja, hogy a magyar nép ősei 40-45 ezer évvel ezelőtt megjelent europoid őstelepesek között voltak. Egy őskori genetikai marker (Eu19) magyarokban mutatható ki legnagyobb százalékban (60%). A legközelebbi genetikai rokonaink pedig a szomszéd népek, a lengyelek, az ukránok és a horvátok.

A X. századi honfoglaló magyarság genetikai mintáinak elemzése megerősítette, hogy már a honfoglalás kori népesség is zömében európai eredetű volt. A minták 16,2 %-a képvisel csak ázsiai vonalat, míg a maradék 83,8 % európai eredetű. Összehasonlításképpen megvizsgálták egy ma élő magyar és egy székely csoport adatait. Mindkettőben az európai markerek túlsúlya figyelhető meg: 99 % a mai magyar népesség és 97,4 % a székely populáció körében. Ez azt bizonyítja, hogy az ázsiai jelleg nem az eltelt évezred során tűnt el A kutatások során összesen 68 honfoglalás kori csontminta adott értékelhető eredményt. A kapott minták 16,2 %-a képvisel csak ázsiai vonalat, míg a maradék 83,8 % európai haplocsoportokba tartozik. (Magyar Tudomány, 2008/10 1204. o. Genetika és (magyar) őstörténet, Archeogenetikai vizsgálatok a Kárpát-medence 10. századi népességén.). Kérdés, hogy az ázsiai ág mennyi idő alatt hígult fel a mai értékre, illetve képviselői mikorra olvadtak be az európai őslakosságba.

 

A História című folyóirat 1996. évi II. számát teljes egészében a honfoglalásnak szentelték. A „Jobbágyok és nemesek ősei” című részben a következő olvasható:

 „…egyúttal felveti a honfoglaló népesség lélekszámának kérdését. Akárhogy csűrjük, csavarjuk a tényeket, kétségtelen, hogy a fennmaradt késő avar népesség falulakó, földmíves tömegei legalább tízszeresét alkották Árpád magyarjainak. A földmívelő falusiak, a későbbi jobbágyok, elnyelték nyelvileg Árpád győztes seregét, akik alapját alkották a későbbi nemességnek.”

Akármilyen nyelven is beszélt Árpád hódító népe, ha különbözött a letelepedett népek nyelvétől, elvesztették. A fordított helyzet, miszerint az itt élő kilenc-tíz őshonos tanulja meg az egy jövevény nyelvét, elvethető. A ma beszélt magyar nyelv már Árpádék előtt itt volt. Ezt persze már László Gyula is bizonyította kettős honfoglalás elméletében, a késő avar korabeli magyar helynevekre alapozva. A kései avar griffes-indás népesség körében szintén rajtakapható a beolvadás jelensége, ahol az egyértelműen ázsiai eredetű griffes népesség lassan eltűnik, és az indások veszik át a helyüket.

Felfedezhető egy beszédes kapcsolat a szimbólumok között. Az indások, a növényi jelképet viselők a letelepedett népek, ahol a növény a helyhez kötöttséget, a folyamatosságot jelképezi, míg a vándorló, ragadozó állat vagy madár a nomád népek életmódját szimbolizálja.

László Gyula problémát látott abban, hogy nem lehetett megállapítani, hogy a griffesek és az indások népe hol keveredett össze egy néppé. Egyszerűen nem tudtak elszakadni, attól a gondolattól, hogy az itt élő magyarság valamikor bejött ide. Az meg sem fordult a fejükben, hogy itt is találkozhatott a két nép, a Kárpát-medencében. Mai népművészetünk is zsúfolt az indás, növényi megjelenítésektől, amit a körülöttünk élő rokon népeknél is meg lehet találni.

 

A Kárpát-medencei népek történetében megfigyelhető egy érdekes ciklikus jelenség. Megközelítőleg háromszáz évente új hódító nép telepedik meg, és a saját időszakán belül mindegyik lassan megfogyatkozik, beolvad az itt élő népbe (népekbe), majd elfoglalja a helyét a következő néphullám.

Az első ismert beolvadási folyamat i.e. VI. században kezdődött a „preszkíta” jelenléttel. László Gyula László Gyula: Emlékezzünk a régiekről Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest 1979 71-72 oldal. kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, a hazai szkíta emlékek a szkíták emlékei-e, vagy csak a szkíta uralomé. Tény, ebből a korból csak a fejedelmi sírok rendelkeznek szkíta jelleggel, a többi a földműves őslakosság hagyatéka. A kelta uralom is csak a központokban érvényesült, a többi helyen erősen keveredtek a parasztsággal. Ők még a római uralom után jelen voltak, de lassan feloldódtak az őslakosságban. Így járnak a szarmaták, a dákok, a hunok, vagy avarok sem kerülik el sorsuk, és beolvad Árpád népe is a genetikai kutatások eredményei szerint.

Az utolsó hódítás a ciklusok sorában az 1241-es tatárjárásnak nevezett mongol invázió. A korabeli leírásokRogerius püspök: Carmen miserabile (Siralmas Ének) szerint elkezdték újraszervezni az itt élő parasztság életét, feltehetően tartósan be akartak rendezkedni a Kárpát-medencében, hasonlóan Árpád népéhez. Az ország királyának végsőkig tartó üldözése az uralkodó elit leváltásának szándékát feltételezi. Mai napig vitatják, hogy miért vonultakA mongolok visszavonulásának lehetséges okai: 1. Ögödej nagykán meghalt, s a sereg vezérei a kánválasztásra sietnek haza, 2. A seregnek veszteségei vannak, 3. nem tudják az országot hódoltatni, mert nincsenek meg az uralkodói ékszerek, 4. Mongol taktika 5. Az elfoglalt orosz területeken felkelések vannak. vissza egyik napról a másikra, óriási pusztítást hátrahagyva maguk mögött. Az újabb, józanabb becslések csak 15-20%-os veszteséget mondanak.

 


2. A letelepedettek és a hatalmi réteg


A régészek gyakran felemlítik, hogy a honfoglalás korszakában nem csak a díszesebb mellékletű sírok népessége élt itt, hanem mások is. A mellékletekben szerény sírok nagyszámú népessége, akiket a história jelentéktelen szolganépeknek nevez, és rendszerint átnéz rajtuk. Az ilyen sírok száma jelentősen meghaladja a díszes mellékletű, valószínűleg az uralkodó réteghez tartozó sírok számát.

Egy kérdés: Vajon miféle nagy létszámú, névtelen nép élt az uralkodó réteg mellett?

 

A mai történetírás azt sejteti, hogy a Kárpát-medencében egy éles választóvonallal váltják egymást a népek, miközben az előzőleg itt élt közösséget elüldözik, elpusztítják, a csekély számú túlélőt pedig szolgasorba vetik. Az alábbi ábrán a vélt folyamat.

Azonban ez nem fedi a valóságot. A régészet szerint a Kárpát-medence folyamatosan sűrűn lakott terület volt, és az itt élő népek zömében letelepedett életmódot folytattak. A genetika eredményeivel kiegészülve azt mutatja, hogy a hódító, hatalmat gyakorló népekkel valóban történik valami, amely során lassan megfogyatkoznak. A mai korból nézve, kissé érthetetlen a jelenség. A hódítással történő eltűnés elfogadható, de az ismereteink szerint elkülönülő hatalmi réteg beolvadásának magyarázata várat magára. Az uralkodó népek többségének egy közös jellemzőjük volt, a jellegzetesen harcos lovasnomád származás. A pannóniai részen Róma uralma sem változtatott az ott élő népek életmódján, és csak szórványos helyőrségekkel biztosította a területet.

 

A titokzatos jelenség nyitja a földművelő közösségek életmódjában, annak sajátosságaiban rejtőzik. A letelepedett népek zárt állattartása és földművelése folyamatos jelenlétet követelt meg tőlük. Az ilyen életmódú emberekre még a mában is jellemző, hogy hosszabb időre sem hagyja el élőhelyét. Az állatok hónapról-hónapra, hétről-hétre, napról-napra, reggel-este ellátást igényelnek. Emellett meg kellett termelnie a téli takarmányt az állatok, az élelmet a saját családja számára, nem feledkezve meg a hatalmi réteg felé fizetett adóról sem.

Ez az életmód rendkívül védtelen a külső támadással szemben, mivel a lakóhelyről történő kényszerű, hosszabb idejű elmenekülés során az egész éves munka jóvátehetetlen kárt szenved. A földművelő réteg a háború idején is többnyire a lakóhelyén próbálta túlélni a vészt. Életmódjukból adódóan a harcos réteget, amely megvédte volna őket, nem, vagy kevésbé hatékony módon tudták volna kinevelni. Az életterük védelmét így képtelenek voltak biztosítani.

- Már én pedig azt mondom, hallja kegyelmetek, hogy nem elkergetni kell a törököt, hanem idehozni...

...- ...azt gondoltam, nemzetes urak, százszor többet érne egy eleven bég, vagy legalább csausz, aki köztünk lakván, igen sok apró kellemetlenséget elhárítana a fejünkről. Szabad város vagyunk, nemzetes urak, de szabadságunk láncokból van kovácsolva. Keressünk magunknak egy zsarnokot, hogy megélhessünk!

(Mikszáth Kálmán: Beszélő köntös)

Az idézett részlet Mikszáth Kálmán „A beszélő köntös” című regényéből származik. Az író szemléletesen ábrázolja a letelepedett népek ráutaltságát az úgynevezett hódítókra. A történetben Kecskemét szabad városa sorozatban szenvedi el a környék szabadcsapataitól a különféle zsarolásokat, támadásokat, amelyek miatt gyakorlatilag megbénul a város élete. A megoldást a leendő főbíró kiabálja be a városháza ablakán, hogy hozzanak oda egy katonacsapatot, ami távoltartja a többit. Azt az egyet eltartja a város népe, így mindkét fél jól jár. Igaz a történet más fordulatot vesz, és javarészt írói elme szüleménye, de maga a gondolat nem alap nélküli.

A kényszerű vagy elfogadott együttélés a Kárpát-medencei népek életében folyamatosan fellelhető. A magyar parasztság körében szólássá vált, hogy a „háború és a vadászat az urak dolga”. Azaz, a parasztság verejtékezik a földeken, megtermeli a megélhetéshez szükséges javakat, a vezető fegyveres réteg pedig biztosítja az ehhez szükséges nyugalmat, biztonságot, akár az élete árán is (aki vet, arathasson is). Cserébe, adó formájában, bőségesen hozzájutott a mindennapi megélhetéséhez szükséges javakhoz. A mongolok titkos történetében szerepelA mongolok titkos története, I. könyv, Ligeti Lajos fordításában. egy hasonlóan értelmezhető epizód, ahol a mongol nép ősei egy gazdátlan népet hódítanak meg.

 

A lovasnomád népek életvitele a harcos réteget szinte automatikusan létrehozta. Az állataik kevesebb törődést kívántak, és maradt idő olyan tevékenységekre, mint a lovaglás és a harci játékok fejlesztése. Életterük zord körülményei fokozottan kitartóvá, szívóssá edzette őket.

A sztyeppéről származó népcsoportok uralhatták folyamatosan a Kárpát-medencei népeket i.e. VII. századtól. Beolvadásuk valószínűsíthető oka, hogy zömében férfiakból álló harcos réteg telepedett be, és csak kevés nő jöhetett velük. A legtöbb férfi a letelepedett népből szerzett magának feleséget, és az utódaik néhány generáció alatt, az anya révén asszimilálódtak. A megváltozott életmódban a korábbi harci virtus elsatnyult, és a következő erőteljesebb hódító hullám eltávolította őket a hatalomból. Az új hódítás elindulhatott a keleti területek túlnépesedésével, vagy a letelepedett népek elöljárói hívták be őket titokban.

A következő ábra az uralkodó rétegek alapnépességbe történő beolvadási folyamatát szemlélteti.

A magyarok alatt zárójelben fel vannak tüntetve a türkök. Ennek oka, hogy a korabeli források türköknek nevezik őket, a magyar vezérek nevei török jelentéssel bírnak, és László Gyula Magyarrá lett keleti népek, Panoráma, 1988. 16. oldal leírása szerint a magyar vezérek bizánci látogatásakor türk tolmácsot kértek. Mára már elfogadott azon állítás, miszerint Árpád népe egy harcos türk nép volt, ami korabeli népesség 10-15 százalékát tette ki, és a genetika is ezt látszik igazolni.

 

Az itt élő földművelő alapnépességnek nem sok esélye volt a hódítóknak ellenállni, de ez a fajta együttélés mindkét fél számára gyümölcsöző volt, ezért csak akkor lázadtak fel ellenük, ha a javak elvonása túlzott mértékűvé vált, vagy ha nem látták el a feladatukat. A krónikákban található egy ennek megfelelően értelmezhető példa.

A „Szuda Lexikonnak” nevezett 10. századi műben a következő olvasható a „Bulgárok” címszó alatt: Krum, bolgár király tudni akarta, hogy mi okozta az avar nép felbomlását, ezért maga elé idézett négy fogoly avart, és feltette nékik a következő kérdést: Mit gondoltok, mi okozta fejedelmetek és nemzetetek bukását?

„A foglyok közül a legtekintélyesebb így válaszolt: „Óh király, annak sok és különféle oka van. Legelsőbben az áskálódás, mely kagánunktól a hű és igaz tanácsosokat eltávolítván, a kormányt gazemberek kezére juttatta. Azután jött a bírák romlottsága, a kiknek ez lett volna tisztjük, hogy a népnek igazságot szolgáltassanak, a képmutatókkal és tolvajokkal cimboráltak; továbbá a bor bősége részegeskedést szült: az avarok, midőn testüket elgyengítették, egyszersmind eszüket is elvesztették. Utoljára következett a kereskedés szenvedélye, hogy romlásunkat teljessé tegye: az avarok kalmárokká lettek, egyik csalta a másikat s a testvér testvérét is áruba bocsátotta. Ezek voltak, uram, szerencsétlenségünk siralmas forrásai.”

Az elbeszélés igazságtartalmát nehéz ellenőrizni, de kiolvasható belőle, hogy az elkényelmesedett életmód megrontotta a népen uralkodó avar (hun utódnép) réteget és alkalmatlanná tette arra, hogy az országot és annak népét megvédje, nyugalmát biztosítsa.

Ugyanakkor Bakay Kornél a Etnikai és hatalmi viszonyok a Kárpát-medencében a VIII-IX. században című művében a következőket fűzi a fenti idézethez:

...egy rendezett országról beszél, ahol bíráskodás van, ahol fejlett a szőlőkultúra, ahol élénk kereskedelmi élet zajlik. Éppen csak azt teszi hozzá, hogy a bolgárok kiirtották az avarokat.

Ugyanitt idézi Notker BalbutusNotker Balbutus: Gesta Karoli II. könyv 1. szakasza munkáját, aki az avarok elleni háborúban részt vett szemtanú (Adalbert) elbeszélése alapján a következőket jegyezte fel:

Adalbert nem egyszer elmondta nekem, hogy a húnok országát (terra Hunorom) kilenc gyűrű (novem circulis, köralakú nádmű?) vette körül... Az első köralakú védmű (unus circulus) olyan széles volt (latus fuit), mint amekkora távolság van Turicum vára (Zürich) és Constantia között. Tölgy, bükk és fenyőfa cölöpökből 20 láb széles /6,2 m/ és ugyanilyen magas sánctöltés ez, kővel, agyaggal és gyeptéglával befedve... Ezen sáncokon belül a falvak és tanyák úgy helyezkedtek el, hogy az emberi hang az egyiktől a másikig elhallatszott.

Forrás: Bakay Kornél Etnikai és hatalmi viszonyok a Kárpát-medencében a VIII-IX. században

Bakay Kornél megjegyzi, hogy ezen hiteles leírás bizonysága szerint 780-800 táján is a húnoknak nevezett avarok falvai és tanyái sűrűn egymás mellett sorakoztak, egymástól 1-5 km távolságra, és komoly védműveik, kőváraik is voltak.

 

Középkori krónikáink szerint a székelyek, a hunok maradékai, elé mentek Árpád népének vagy pedig eleve ők hívták be őket, látva, hogy a hatalmon lévők már nem tudják ellátni a letelepedett földművelők védelmét.

Ezen székelyek ugyanis a hunok maradványai, kik midőn megtudták, hogy a magyarok Pannoniába másodszor visszajöttek, a visszatérőknek Ruthenia határszélein eléjök menének s Pannoniát együtt meghódítván abba részt nyertek, de nem a pannoniai síkon, hanem az oláhokkal együtt a határszéli hegyek közt kaptak osztályrészt.

Forrás: Kézai Simon: A hunok és magyarok viselt dolgai, Ford: Szabó Károly

A fehér ló mondáját akár egy szerződésnek is lehet értelmezni, még akkor is, ha szájhagyomány útján terjedő legendának tekintik. Árpádék hozzák a fehér lovat, azaz védelmező haderejüket, míg az itt élők adják a földet, a vizet és az élelmet.

 

Radics Géza a következőket írja „Eredetünk és Őshazánk” című művének „Az őstelepes földműves nép” fejezetében:

„A magyar őstörténet-kutatás nem lesz képes szabadulni e zsákutcából mindaddig, amíg kizárólag a kései avarokban és Árpád népében keresi a megoldást a köznépet illetően. Árpád népének minden kétséget kizáróan volt köznépe. Ismerjük mesterembereik nagyszerű alkotásait. Arab forrásból tudjuk, hogy "sok szántóföldjük" volt. Nyilván földműveseik is voltak. Elvándorlás esetén a röghöz kötött földműves mozdul ki legnehezebben otthonából. E lehetőséggel vagy ténnyel számolni kell minden népvándorlás esetén. Megkockáztatható tehát annyi, hogy Etelköz, majd a Kárpát-medence köznépének nagyobb része nem Árpád népével költözött ősi lakhelyére, hanem földjének művelője volt már századokkal, esetleg ezer évekkel korábban. Hódítók jöttek, hódítók mentek, de a föld népének többsége helyben maradt.”

Ez lehet a magyarázata annak, hogy a ma itt élő népesség őshonos. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy a meghódított népek közé tartoztak, azaz az egykori „szolganépek” leszármazottai.

 

A XI. századi orosz Nesztor-krónika egyértelműen szláv népet, illetve népeket említ a Duna mellett.

Mikor pedig a szláv nép …  a Duna mellett élt, a szkítáktól mégpedig a kazároktól jöttek azok, akiket bolgároknak neveznek, és letelepedtek a Duna mentén, és a szlávok elnyomói lettek. Majd ezután a fehér ugorok (?) jöttek és örökölték a szlávok földjét, miután elkergették a volohokat (?), akik azelőtt foglalták el a szlávok földjét.”

Cser Ferenc leírja „Gyökerek” című művében, hogy Anonymus sclav-okat említAnonymus: (1977), 166. oldal, mint ottani lakosságot , amit a fordító, Pais Dezső  egyszerűen szlovénnek fordít, aki ugyanakkor megjegyzi:

A sclavi nevű népet, amelyet Anonymus hazánk honfoglalása előtti lakói között emleget, mi szlovéneknek mondjuk. Alakilag pontosan szlávok felelnek meg, azonban ezt ma egy egész népcsalád összefoglaló neveként használjuk, holott Anonymus egész világosan egy népet ért rajta, amely nem orosz, lengyel, cseh, horvát, szerb. Azon az alapon, hogy a Dráva-Száva-köz nyugati felén elterülő Szlavóniának a régi magyar neve Tótország, az Anonymus-féle sclavit is mondhatnók tótoknak.”

A szlávok azonban önmaguk megnevezésére a slavaCser Ferenc Gyökerek, (Töprengések a magyar nyelv és nép Kárpát-medencei származásáról.) Melbourne 2000 szóból eredő kifejezéseket használják, és ez a szó dicsőt, dicsőségest jelent. A latin etimológiai szótár alapján az Anonymus által használt sclav[65] Az Anonymus által használt szóról a következő olvasható a latin etimológiai szótárban:
Sclava: Captiva, serva › Sclavus
Sclavare: pro sealvare
Sclave: piscis genus
Sclavus: captivus servus, Italis: schiaro, nortis Ensclave.Matth. Paris ann 1252: Cum Christianis
Sclavis, sic namque vocantur captivi, etc.
Dominu (1883), p.: 357, Cser Ferenc Gyökerek, (Töprengések a magyar nyelv és nép Kárpát-medencei származásáról.) Melbourne 2000
szóról kijelenthető, alakilag nincs „szláv nyelvű” értelme, hanem leginkább szolgát, foglyot jelent, és ha nép értelemben használjuk, akkor a meghódított. - és Anonymus által kellően le is nézett! – várjobbágyokat lehet alatta érteni, azaz a Kárpát-medence honfoglalást megelőző lakóit. Figyelemre méltó vonalnak látszik a salvus, salvo latin kifejezések vizsgálata, a megmentett, megváltott, oltalom alatt álló jelentésváltozattal, ami első ránézésre talán jobban megfelelne a letelepedett népek és az egymást váltó hódító népek közötti, korábban leírt kapcsolattal.

Akármelyik változat igaz, az ekkor használt szláv kifejezés nem nyelvészeti besorolást jelent – ami egy XI. századi orosz szerzetestől talán korai is lenne – hanem az adott nép hatalmi viszonyokban elfoglalt helyét. A meghódított, azaz a „sclavi” népek nyelve bármilyen lehetett, akár a mai magyarnak nevezett nyelv is.

 

Ezt bizonyítják az Árpádok korából származó, a medencében élők nyelvére utaló adatok is. Az Árpád-kori levéltárak igazolják, hogy a „várjobbágyok”, „szolgák”, falusi emberek neveit, ha leírták a köznép nyelvén, akkor azok zömmel magyarok voltak. Kézai Simon krónikájának utolsó részében leírja a Kárpát medence népeit és felfogásából látható, hogy a várjobbágyokat, a cselédeket és a szabadosokat nem tekintik saját népük részének, hanem Anonymus-féle sclaviknak.

Dr. Nagy SándorDr. Nagy Sándor: A magyar nép kialakulásának története, Hídfő Baráti körének Kiadása (1987), Garfield. 77-78, A magyar nép kialakulásának története című könyvében felsorolja a Szerém környékén 1237-ben IV. Béla által kiadott bélakuti cisztercita kolostornak adományozott falvak neveit. Leírja, hogy a korabeli dunántúli, felvidéki, erdélyi helység-, dűlő-, patak-, folyó-, domb-, hegy- és helynevek nem értelmezhetők sem latin, sem germán sem pedig szláv nyelvi alaponCser Ferenc Gyökerek, (Töprengések a magyar nyelv és nép Kárpát-medencei származásáról.) Melbourne 2000.

Hogy milyen nyelvű volt ez az ősi nép, arra nemcsak... ...hanem IV. Béla királyunknak egy okleveléből is. Ezt a király 1237-ben adta ki az általa alapított Bélakuti cisztercita kolostor részére (W. VII. 27.). Ebben az oklevélben a király a régi Szirmium közelében levő következő nevű falvakat adományozta el a kolostornak: Nyárad, Csudo, Acsád, Ined, Lázár, Ökörd, Monoros, Letemér, Lúház, Erdöel, Váralja. Furni, Perben, Szépfalu, Aszszony, Harang, Pokalj, Komlós és Újfalu.

Forrás:Dr. Nagy Sándor: A magyar nép kialakulásának története (1968.)

Dr. Nagy Sándor könyvében felsorol több mint száz olyan személynevet, amelyek csak magyarul értelmezhetőek, egytől egyik várjobbágyok neveiCser Ferenc Gyökerek, (Töprengések a magyar nyelv és nép Kárpát-medencei származásáról.) Melbourne 2000.

III. Endre Bicsó (Bychov) nevű hívének adta Szarvaskendet (Fej. III. 1. 21.). Hartwig fiai számára pedig Hidegségből szakított ki egy részbirtokot (W. XII. 503.). Hahold fia Istvánnak adta Muraszombatot, amelyet akkor Béhnurának neveztek (W. X. 250.). Végül Miklós ispánnak adományozta Alsólendvát (HO. VIlI. 16.). A meghódított köznép és a szolgarendű népréteg pedig ilyen személyneveket viselt:

Acél, Adós, Ajándék, Aludt, Almás, Áldomás, Akadás, Apa, Após, Aratás, Arkos, .Arva, Alnok, Aros, Arpa, Bátor, Bogár, Buga, Búza, Bot, Bolt,' Bős, Buta, Butuka, Beled, Bandás, Büdös, Bőgyös, Bodor, Borz, Baj, Baja, Béke, Bárány, Bab, Botos, Boda, Boka, Bolhás, Békés, Bősz, Bús, Bizodalom, Csípő, Csima, Cseke, Csúcs, Cseperke , Csokor, Csibe, Csuda, Család, Csuka, Csinos, Csendőr, Csók, Csóka, Csúnya, Csomós, Csonka, Csáb, Csupor, Dob, Dobos, Doboz, Diós, Dara, Duda, Fiad, Falka, Fodor, Fogas, Féltő, Főerős, Fene, Fele, Feles, Files, Füles, Farkas, Feled, Fegyveres, Foltos, Főd, Fiók, Fias, Ebed, Egyed, Eleség, Emese, Erős, Erdő, Erdőd, Eső, Erdős, Égető, Érző, ÉI, Éles, Érő, Galamb, Galambos, Gombos, Gyenge, Gyűrű, Gyűrke, Gyüge, Hab, Harcos, Haragos, Hazug, Hely, Helyes, Henye, Házas, Hála, Honos, Holdas, Hivatal, Hogyél, Hugyos, Hangya, Hús, Hajmás, Hatalmas, Hímes, Hőseb, Husvét. Isa, Inas, Iharos, Jólégö, Kokas, Korpás, Kemény, Kenő, Kényes, Kérő, Kese, Kevély, Keserüd, Kereső, Kalandos, Kevereg, Komor, Kéreg, Kérős, Kezed, Karácsony, Kulcs, Kő, Kesely, Kevés, Kíván, Kínos, Keserü, Kása, Kezes, Kék, Kékes, Kozma, Kós, Lenke, Léged, Lölkös, Lőkös, Lug, Lila, Lát, Látás, Látomás ,Magas, Magos, Majd, Mohar, Mese, Megszeg, Mórocz, Mákod, Medve, Maradék, Modor, Modoros, Munka, Munkás, Mező, Nézetes, Nyalka, Nemél, Nemhisz, Ok, Óriás, Oszlop, Ország, ös, ölves, Olbő, ősöd, Ördög, Patkó, Patak, Posza, Petes, Poczok, Péntek, Patkány, Puha, Póka, Regős, Rugós, Rest, Repes, Ruha, Remény, Részeg, Róka, Soma, Seb, Semijen, Süke, Süket, Sikos, Sólyom, Sok, Sudár, Szóló, Szamár, Szentes, Szerda, Sziget, Széna, Szeret, Szemes, Szerecsen, Szombat, Szomorú, Szőlő, Tálas, Tokos, Torkos, Teke, Tomor, Takaró, Tompa, Tönkös, Tolvaj, Tömör, Tündér, Torma, Tegez, Tekerő. Tarka, Ugod, Utód, Unoka, Utáló, Vendég, Vénbor, Vörös, Vitéz, Vendéges, Vidékes, Völegény, Varangy, Vas, Vasas, Vétkes, Vid, Vadas, Vásár, Vese, Zab, Zabos, Zálog, Zeke, Zászló, Zöld

Külön nőnevek: Aglény, Ajándék, Balzsam, Hitvánd, Legyes, Liliom, Csibe, Csinos, Csók, Csáb, Csúnya, Emese, Féltő, Helyes, Legényes, Halálos, Emlő, Mula, Mező, Szegény, Szemes, Szépe, Szerető, Szerelem, Szerelmes, Szellő, Szálas, Szerecseny, Szeretem, Szomorú, Szombatka, Szentes, Tündér, Viola, Vénvér.

Forrás: Dr. Nagy Sándor: A magyar nép kialakulásának története (1968.)

 

Őshonos letelepedett földművelő népként pedig mindig is itt éltünk a Kárpát-medencében, a többi, genetikánkban és sorsunkban rokon, de más nyelvű „sclavi” népekkel együtt. Így válasz kapunk A honfoglalás kérdései című bevezetőben feltett egyik kérdésre: Miért tudtak a honfoglalók azonnal kalandozni?

Mert egy működő gazdasággal rendelkező, sűrűn lakott területet foglaltak el. Nem kellett téli szállást építeni, élelmet felhalmozni, a térség biztonságos megvédése is kevesebb embert igényelt a meglévő védművek miatt. Ezek vagy készek voltak, vagy a meghódított népesség gondoskodott róla. Így - humorosan mondva - hogy ne unatkozzanak, elmentek kalandozni.

 


3. A nyelvi honfoglalás problémája


Miért támadt jogos kétsége a hadi logisztikát elemző szerzőnek? - tettük fel a bevezetőben a kérdést.

Valamikor a 80-as évek végén, 90-es évek elején kezembe került egy könyv, amely témája a középkori hadászat volt, előtérben a magyarországi török hadjáratok. Sem címére, sem szerzőjére nem emlékszem. A téma szerint megpróbáltam felkutatni, sikertelenül. A szerző a török hadjáratokat a hadi logisztika szerint elemezte. A hadjárat sikeressége vagy sikertelensége mellett a létszámok és a megtett távolságok játszottak szerepet. A könyv megfelelő fejezetében a szerző tett egy általánosító megállapítást a török hadjáratok létszámával kapcsolatban. Azt írja, hogy az ellátás technikai nehézségei miatt volt egy felső határ, amit nem volt tanácsos túllépni. Ezt a számot 120-140 ezer közé teszi. Leír egy ellenpéldát, amikor is Várnából elindítottak egy 160 ezres sereget Magyarország felé, de három napon belül összeomlott és szétszéledt az ellátás hiánya miatt. A seregrészek egyszerűen otthagyták a tábort és hazamentek. Ennek példájára hivatkozva a szerző megjegyzi, hogy a ma elfogadott honfoglalásunk folyamatát jó lenne felülvizsgálni. A szerző megkérdőjelez egy ledönthetetlen tabut és lényegében kijelenti, hogy...

...márpedig hatszázezernyi magyar egyszerre nem jöhetett be!

A szövegrészletet egyik, általam átnézett könyvben sem találtam meg, de más hivatkozásokban sem. Lehet, hogy ott lapul valahol a könyvtárak mélyén, csak elkerülte figyelmemet, de lehet, hogy szomorúbb sorsa lett. Általam ismeretlen forrás ellenére azért közlöm, mert az elemzések újra elvégezhetőek, a következtetések újra levonhatóak, tehát nem olyan nagy a probléma, a szerző esetleges meghurcoltatásától eltekintve, ha retorziók érték bátor következtetéséért. A másik ok, hogy talán így mégis előkerül a forrás.

 

Nagyságrendekkel több csatát, sereget vesztettek el és több hadjárat ment füstbe a hadi logisztikában támadt problémák miatt, mint a hadvezéri bakik által. Például a perzsa sereg és a 300 spártai történetében a milliós létszámot a hozzáértők csak megmosolyogják. Napóleon több mint félmilliós serege sem élte túl az 1812-es moszkvai kirándulást. Alig húszezer tért haza. Zrínyinek elég volt felégetni az eszéki hidat, hogy visszafordítsa a törököt. A középkori seregek rendkívül erősen függtek az utánpótlástól, de nyugodtan kivetíthető más korokra és vonuló népességekre is. Ha az megszakadt vagy zavar keletkezett valahol, futottak visszafelé, félreértés ne essék, nem az ellenség elől, hanem az élelem, ellátás felé.

A logisztikának sokkal fontosabb a szerepe a seregek vagy tömegek mozgatásában, mint gondolnánk. Száraz és unalmas a csaták fergetegével szemben és hajlamosak vagyunk mellékes szálnak gondolni. A szerző gondolatának masszív, matematikára épülő alapja van: egy ember vagy állat "ennyi" utat tud megtenni naponta, "ennyi" napra való élelmet tud egyszerre magával vinni, a haditechnikán kívül. Az oda vezető úton "ennyi" élelmet tud beszerezni. Minél nagyobb a vonuló létszám, ez annál kisebb hányadát teszi ki a szükségleteknek. A különbözetet pedig utánuk kell küldeni, ha lehet, és ha van valaki, aki utánuk küldi.

Ha a középkori török világbirodalom - az akkori USA-nak mondható államalakulat - sem tudott 120-140 ezernél nagyobb sereget elindítani, akkor Árpád idején sem lehetett több, de kerekítsük felfelé, mondjuk 200 ezerre. Hogyan tudta volna beolvasztani az itt élő 1,5-2 milliós népesség nyelvét, írásos nyom nélkül? Sehogy. Nem is olvasztotta be, hanem különálló nemzetrészként élt tovább. Ők voltak a nemesek. A korabeli krónikák egyike sem ír semmiféle törzsekről. Nemekről, nembeliekről, családokról, kapitányokról annál többet. Ez a nemesi réteg vezette az országot, egészen a múlt század közepéig és számuk sem nagyon változott az eltelt idő alatt. Körülbelül 100-200 ezer között volt folyamatosan. Nagyjából azonos méretű Árpád népének lehetséges létszámával. Igaz, a tatárjárás Árpád népét valóban kiirtotta, ahogyan a források írják 90%-k odaveszett. A következő királyok töltötték fel a nemesi létszámot az akkori köznépből, hogy a nemesekből álló katonaréteg meg tudja védeni az országot. Ezért van az, hogy legrégebbi nemesi családfák is csak eddig tudják visszavezetni magukat. Azt se feledjük, hogy ez a közigazgatási felépítés szinte azonos a pártus birodalomR. Ghirsmann: Az ókori Irán, Médek, perzsák, párthusok, 1985. 235-239. oldal belső szervezetével. Természetesen nem azt állítva, hogy mi rokonok vagyunk a pártusokkal. Ami hasonlít ahhoz a kultúrához, az a pártusok lovasnomád rokonnépei által kerültek ide hozzánk és Európába.

Egy tragikus példát találunk az újkori történelemben, a nagy tömegben vonuló népesség kiszolgáltatottságáról, amelyet az 1771-es kalmük vagy torgut exodusként emlegetnek. Politikai okok miatt a kalmük vezetők úgy döntöttek, hogy a cári Oroszországból visszavándorolnak körülbelül 6000 kilométerre lévő őshazának gondolt, kínai fennhatóság alatt álló Dzsungáriába. A hivatalosan elfogadott adatok szerint, mintegy 33000 család, 200 ezres népessége indult el a hét hónapig tartó útra, családostól, állatostól. Az egyharmada érkezett meg (kb. 66 ezer), a többiek sorsa tragikus és jobbára ismeretlen. Emellett a megérkezettek összes állata elpusztult az út végére, ők maguk legyengültek, nyomorogtak. Nem hogy hazát tudtak volna foglalni, mint Árpád honfoglalói, még ők szorultak azonnali segítségre. Az, hogy milyen egyéb körülmények vezettek a tragédiához - ellenséges környezet, szervezetlenség, ellátatlanság, a túl hosszú vándorlás - tulajdonképpen lényegtelen. A tapasztalatok szerint a "mindenemet magammal viszem" típusú nomád vándorlás csak kis létszámban kezelhető. Úgy viszont nem tudnak elfoglalni egy országot, pedig Anonymus szerint „eleink” megregulázták még a kijevi nagyfejedelemséget is.

 

A bevezetőben feltett másik kérdésére is választ adhatunk: Miért fogytak volna el a kalandozó honfoglalók?

A bejövő népesség létszáma 200 ezer alatt lehetett. Nem keveredtek a köznéppel, létrehozva és különállóként megtartva saját, később nemeseknek nevezett rétegüket. A kalandozás, az állandó harci életmód viszont erősebben fogyasztotta a létszámukat, mint a viszonylagos békében élő, védett köznépét. A keleti utánpótlásról nincs tudomása históriásoknak. Volt egy bizonyos szintű kapcsolattartás az őshazával, de a források szerint, rossz híreken kívül mást nem jött onnét. Így létszámuk folyamatos csökkenését vagy a köznépből pótolják, vagy felhagynak a kalandozó, nagy veszteségekkel járó életmóddal. Mellesleg a nyugati hatalmak is felkészültebbek voltak velük szemben, ami szintén elfogyással fenyegetett.

A köznéptől való különállásukról ad bizonyságot egy arab utazó Abu-Hámid al-Garnáti, aki 1150 körül járt a magyar királyi udvarban. Leírja, hogy a magyar király utasítást adott neki, hogy Szuszdalban szervezzen számára egy nyilas csapatot, az se baj, ha nincstelenek. Abu-Hámid al-Garnáti ezt meg is teszi és elindítja a csapatot Unkúrijja - Magyarország - felé. Ez eléggé érthetetlen. Nem lenne egyszerűbb kinevelni a helyi népességből? Mintha most Japánból szereznénk be katonákat. A logikus válasz pedig az lehet, hogy a szuszdaliakat azonos nemzetből - azonos nemből - valónak tartották, az itt élő köznépet pedig nem.

 

Nem lehet szó nélkül hagyni tudósaink érthetetlen hozzáállását a honfoglalás kérdéséhez. Tudományos alaposságra hivatkozva állítják rólunk az erre hivatottak akadémiai állásfoglalásán keresztül, hogy mi tulajdonképpen honfoglalási jöttmentek vagyunk a saját, mindig is itt élt őseinktől örökölt hazánkban. Miközben tudományos alapossággal bizonyítható, hogy nem jöhettek be annyian, hogy beolvasszák az itt élő népesség nyelvét.

...le van írva, hogy bejöttünk és itt vagyunk, nem? - hangzik a következtetés. Egy régi humorforgács:

- Maga egy forint adót nem fizetett. Honnan van a kastélya, a luxusautója, a nyaralója?
- Tudja, kifogtam egy aranyhalat, és azt mondta, hogy hármat kívánhatok.
- Jójó, de ezt bizonyítani is kellene.
- Itt a kastély, nem?

Az kevés, hogy le van írva, hogy valakik bejöttek, és mi vagyunk itt. Nem jelenti egyúttal azt is, hogy mi jöttünk be. A tudományos alaposság erősen szubjektív ebben a témában. Szomorú, de egy nép önbecsülését, lelkét rombolják vele. Még szomorúbb, hogy saját, általunk kinevelt és közpénzből fenntartott tudósaink teszik ezt velünk.

 


4. Morzsák a Kárpát-medencéből


Ha a magyar nyelv Kárpát-medencei eredetű, akkor miért nincs nyoma a honfoglalás előtti évszázadokból? Vagy mégis ott vannak, csak nem 'akaródzik' magyarul értelmezni? Vannak-e olyan adatok, amelyek valamilyen módon megerősíthetik Kárpát-medencei származásunkat? Ezekről lesz szó a következőkben. A felsorolt példák egyike sem perdöntő, csak elszórt információmorzsák, amelyek összességében mégiscsak mutatnak valamilyen irányba.

 

Cassius Dio a pannóniai népekről

Cassius Dio ókori görög történetíró (AD 155-235, ÚR/AD 402-482) a következőket írjaForrás: Ókori lexikon I–II. Szerk. Pecz Vilmos. Budapest: Franklin Társulat, 1902–1904. Pannónia népeiről:

„Augustus idejében nem volt ott város, hanem falunként vagy a vidéken szétszórt egyes házakban laktak nemzetségek szerint. Nem volt a nemzetnek egy közös kormánya, nem volt közös gyűléshelyük, közös uralkodójuk. Háború idején százezer embert tudtak volna kiállítani, de nem tudták összegyűjteni a fejetlenség miatt.”

Két figyelemreméltó állítást mond nékünk Cassius Dio. Az első, a hadviselésről szóló krónikák szerint - jó esetben - tíz ember tud egy katonát kiállítani, tehát minimum egymilliós népességről beszélünk, ami egyáltalán nem felel meg a gyéren lakott térség víziójának, amit megerősít a vidéki szétszórtságról szóló részlet.

A második, a közös kormányzat hiányában fennálló fejetlenség. Ezzel kapcsolatban egy politikai anekdotát idézek: Henry Kissingeren, az egykori neves amerikai külügyminiszteren számonkérte valaki, hogy soha nem tárgyal Európával. Mire a külügyminiszter visszakérdezett: - Tessék mondani, kit kell felhívnom, ha Európával akarok beszélni?

Vetítsük ki e frappáns választ a mai Kárpát-medencében élő népekre: Kit kell felhívni, hogy a palócokkal beszélhessen? Kit kell felhívni, hogy a matyókkal, a jászokkal, a kunokkal, a székelyekkel, barkókkal vagy a csángókkal beszélhessen? Elnézést, ha valamelyik népcsoportot kihagytam. A lényeg, az itt élő, azonos nyelvet beszélő népesség csoportjai a mai napig így élnek. Egyiknek sincs önálló közösség vagy államalkotó kormányzata, ha van is valamilyen újabb keletű kezdemény (pl. a székelyeknél és a jászoknál) csak névleges jogkörökkel rendelkezik. Karakteres, erős állami vezetést a keletről jött népek hoztak létre (Attila vagy Árpád népe), az utolsó az Árpádé, és már több mint ezer éves. A görög történetíró jellemzése a mai napig érvényes a Kárpát-medencén belül élő népcsoportjainkra.

 

Kik azok a jazygok?

Szinte minden magyar történelmet tanulónak feltűnhetett, hogy a római korban élt jazigok helyen ma a jászok élnek, akik állítólag XIII. században jöttek be valahol suttyomban a kunok oldalágán. Szegény jászok még rosszabb helyzetben vannak, mint mi. Mi legalább bejöhettünk a honfoglalás idején. Nem áll módomban a római-kori jazygok zajos történelmének bemutatása, de azt látni, hogy nem voltak a birodalom alattvalói és bizonyára büszkék lehettek szabadságukra, ahogyan a mai jászok.

Ha a ma magyarnak nevezett nyelv a római korban - jazigok korában - is itt volt a Kárpát-medencében, a latin nyelvű írástudóknak igencsak meggyűlhetett vele a bajuk. Az akkori latin ábécének 23 betűje volt. A mai magyar nyelv viszont 44 hangot különböztet meg - logopédus szakember által adott információ - valószínűleg akkor sem volt kevesebb.

A latin ábécé és alatta a mai magyar ábécé betűi, mellőzve a Q W X Y betűket és nyílt A és E hangokat:

A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z

A Á B C Cs D Dz Dzs E É F G Gy H I Í J K L Ly M N Ny O Ó Ö Ő P R S Sz T Ty U Ú Ü Ű V Z Zs

Bármilyen szintű nyelvészeti hozzáértés nélkül is jól látható, ez már számszakilag is kevés ahhoz, hogy a latin nyelv, vagy írás pontosan vissza tudja adni a feltehetőleg már akkor is magyarul beszélő jazygok által kiejtett kifejezéseket, elnevezéseket. Például a 'jászok' szót. A tapasztalat az, hogy nem is igazán iparkodtak vele, inkább elnevezték ők maguk, latinosra.

A derék Cassius Dio szerint, például a Pannóniát állítólag egy panni, pannus nevű köpenyeg-szerű ruhadarabról nevezték el (ponyva?, panyóka?). Ugyan ő írja le, hogy a görögök paionoknak is nevezik őket, de tévesen, mert ezek délebbre élnek. Ez olyan palócosan hangzik az évezredek homályából.

Feltehetőleg a jász és a jazyg ugyannak népességnek az elnevezése, akkor is, ha ez ugyanolyan kapott név lenne, mint a mai magyar megnevezésünk. Mivel a mai Duna-Tisza-közére és Tiszántúlra is jazyg fennhatóságot feltételeznek a szakemberek, valószínűleg ide tartozott a többi egynyelvű népcsoport is, a palóc, a matyó, és így tovább.

 

Ammianus Marcellinus csatakiáltása

Ammianus Marcellinus Rerum Gestarum Libri Qui SupersuntAz eredeti cím : RERVM GESTARVM LIBRI QVI SVPERSVNT című, eredeti latin nyelvű művében a XIX. könyv XI. fejezetében következőket találja az olvasó:

„Visoque imperatore ex alto suggestu iam scrmonem parante lenissimum meditanteque allgoqui uelut morigeros iam futuros quidam ex illis furore percitus truci calceo suo in tribunal contorto „marha, marha", quod est apud eos signum bellicum, exclamauit eumque secuta incondita multitudo uexillo elato repente barbarico ululans ferum in ipsum primcipem ferebatur, qui cum ex alto despiciens plena omnia discurrentis turbae cum missilibus uidisset retectisque gladiis et uerrutis, iam propinquante pernicie externis mixtus et suis ignotusque."

A könyv magyar fordításban is megjelent, Ammianus Marcellinus: Róma története címmel. Az idézett mondat magyar fordításban így szólAMMIANUS MARCELLINUS: RÓMA TÖRTÉNETE, Európa Könyvkiadó - 1993 - Fordította: Szepesy Gyula, 203. oldal:

„Amikor a császár megjelent az emelvényen, és barátságos hangon éppen megszólítani készült, s úgy akart hozzájuk beszélni, mint a jövőben engedelmes alattvalóihoz, egyikük éktelen haragra lobbanva az emelvény felé hajította a csizmáját, és ezt kiáltotta „marha, marha", ami náluk csatakiáltásként hangzik. Erre az egész gomolygó tömeg arrafelé tódult, és hirtelen magasba emelve a barbár zászlót, vad üvöltéssel egyenesen a császár felé rohant, aki a magasból letekintve mindenféle ide-oda futkosó tömeget látott feléje közeledni dárdákkal, kivont kardokkal, kopjákkal."

ConstantiusFelhasznált irodalom: Sebestyén László: Őstörténeti tanulmányok és Pecze László: A „marha, marha” csatakiáltás császár (AD 337-361) AD 359-ben pannóniai körútján Acimincumnál (a helyszín Bácska, Szerémség, mai Kamenicz a Duna-Dráva találkozásánál) földsáncot ásatott és egy magas töltésre rakatta trónszékét, hogy beszédet intézzen az ott összegyülekezett szolgajászokhozSebestyén László: Őstörténeti tanulmányok. Eközben történt ez az incidens. A császár elszaladt és menekülése közben belekeveredett az összezavarodott tömegbe, de nem történt baja, mert állítólag nem ismerték fel. A trónját az aranyvánkossal együtt a feldühödött tömeg szétszaggatta. Az esetet azonnal nagy megtorlás követte. Eddig a történet.

Sebestyén László a következőket írja tanulmányában: Hogy a magyar történészek miért hallgatják el, még találgatni sem tudom, és kívánom. Kire-kire bízom hogy e szó mit jelent, de azt is, hogy ama használatos átvitt értelme miatt kiáltotta-e a haragra gerjedt jász atyafi.

Természetesen, még véletlenül sem adnak magyar értelmezést a szónak, például a könyv megjegyzésében "halál" írnak. Az egyéb nyelvi megoldások egymás sarkára taposva igyekeznek csatakiáltásként jelentést adni neki. Pedig Marcellinus élethelyzet leírása, a csizma eldobása, egyértelműen azt az értelmezést adja, hogy a felháborodott atyafi hozzávágta a levetett koszos saruját a római császárhoz és lemarházta - lásd Bush elnök esetét az felháborodott újságíróval. Csak a váratlan esemény miatt tört ki a zavargás. Ha ez valóban csatakiáltás, és a császár megölésére hívott volna fel, nem a csizmával kezdi, hanem valamilyen fegyverrel. Ráadásul a császár belekeveredett a kavargó tömegbe, nem úszta volna meg, ha a szándék más irányú.

Ami fájdalmas: az erőltetett tülekedés, hogy nem, nem lehet magyar értelmezés! Hisz ekkor még itt se voltunk!

 

Hérodotosz szigünnái

Hérodotosz és a majd kétszáz évvel később élt Apollóniosz Rhodiosz szerint a Havasalföldtől az Adriáig, az Isztroszon (Duna) túli területeken (Havasalföld - Erdély - Alföld - Dráva–Száva vidéke) egy szigünnai, illetve szigünoi nevű nép élt. Hérodotosz a következőket írjaHérodotosz: A görög-perzsa háború, Terényi István fordítása a szigünnákról a görög-perzsa háborúkról szóló művében:

„...az Isztroszon túl egyetlen nép lakik, a méd viseletben járó szigünnák. Bozontos lovaiknak, amelyeket állítólag öthüvelyknyi szőr borít, termete kicsi, orra tömpe, s egy embert ugyan nem bírnak el, de kocsiba fogva páratlanul gyorsak, s ezért az ott lakók mind kocsin járnak. Azt mondják, területük egészen az Adriai-tengernél lakó enetoszok határáig terjed, s hagyomány szerint a médektől vándoroltak ki."

A különböző források a szigünna szót többféle alakban említik. Így szigünnai, szigünoi, sziginnoi, szigümnoi formájában a Duna mentéből és a KaukázusbólHérodotosz után ötszáz évvel élt Sztrabón szerint az említett nép a Kaukázus környékén élt. Végül is lehetett egy hasonló nevű nép ott is.. Jelentésében is több feltételezés szerepel a kutatók írásaiban. Van aki a szigony Fischer Antal Károly javaslata. (Fischer, A. C. (1917): Erklärung der skythisch-sarmatischen Namen und Wörter aus der ungarischen Sprache. Berlin) és van aki a szegény Tóth Imre (2009): Magyar őstörténet, avagy „nem jöttünk mi sehonnan sem”. Budapest. jelentésben látja a megoldást.

A szigony jelentést több forrásHesykhios in Schmidt, M. (1867): Hesychii Alexandrini lexicon. Jenae. Preston, W. (transl.) (1822): The Argonautics of Apollonius Rhodius. is említi. Például Preston idézete Timonaxtól (ÚR/AD szerinti II-III. század): „Szkítiához ...ötven különböző törzs tartozott. A Sigunni és Graucenii ide számláltattak. Nevüket előbbiek az általuk használt sajátos lándzsáktól kölcsönözték." Valamint Arisztotelész, aki azt írja Poetikájában, hogy a szigünon szó, lándzsa illetve szigony értelmezéssel a ciprusiak számára bevett kifejezés, de számunkra idegen. Egy fegyverről elnevezni egy népet nem gyakorlatias, talán nem is volt szokásban. A szigonyt átvehetik és használhatják mások is, pl a ciprusiak. Akkor ők szintén szigünnák lesznek? Ez inkább hadseregeknél praktikus megoldás.

Tóth Imre gondolatával egyetértek és a szegény értelmezést tartom jó megoldásnak. A közelmúltig és talán napjainkban is, a szegény szavunkat nem csak az egyes emberre használjuk, hanem a népességre is, illetve az alacsonyabb rangon álló, szerényebb körülmények között élő köznépi rétegre. Tehát mint népi réteg megnevezés, a mai napig használt kifejezésünk. A mai szegény kifejezés a nincstelen értelmezést valószínűleg a Kárpát-medencét elfoglaló különböző uralkodórétegek által kapta az idők folyamán.

A Hérodotosz idejében használt értelmezésre kell rájönnünk, ahhoz pedig vissza kell menni az alapokhoz, és a képző nélküli szótő, a szeg jelentésében ajánlatos keresgélnünk. Innen már egy kicsit ismerős, ha a Kárpát-medence települések és helyek elnevezésére gondolunk. Egy halom olyan névvel találkozunk, amibe benne van a szeg szó, köztük például Szeghalom. A Hérodotosz-féle szigünnából pedig a szig marad, mint terület, sziget, szeg, szárazulat értelmezéssel. Szigetből sincs kevés, sőt, olyan helyeken is találunk szigetes nevű települést, ahol ma nyoma sincs víznek.

A halom szót sem véletlenül említettem. TöbbA bekezdés további mondatainak forrása Kiss Csaba "A kunhalmok védelme és megmentésük lehetőségei" című munkája. (Kisújszállás, DATE-MVFK, Szarvas 1998.) ezer ősi mesterséges halmot tartanak nyilván szerte a Kárpát-medence vízjárta helyeinek közelében. Számok egykor 40000 lehetett, mára körülbelül 2000 maradt. A mezőgazdasági és egyéb talajmunkálatok az idők során eltüntette őket. A mai ismertebb nevüket, a kunhalom nevet Horváth István (1784-1846) használta először, mivel kunoknak tulajdonította őket. A halmok nagy része rézkori, korabronzkori temetkezések, bronzkori telepek, szarmata, germán, honfoglalás kori temetők, Árpád-kori templomok és sírok, olykor valóban kun temetkezések nyomait őrzi. A nagy folyószabályozások előtt, az Alföld jelentős része időszakosan vízjárta terület volt. A halmok rendszerint erek, völgyek, vízfolyások, tavak, vízállások közelében, vagy ezek partjain emelkedtek árvízmentes helyen, mindig vízmentes területen.

Az árvizes időszakokban ezek a mesterséges földhalmok és a természetes magaslatok szigetekként emelkedtek ki a majdnem összefüggő vízfelületekből, mentsvárként szolgálva az itt élő népeket. A szigünnák eredeti jelentése pedig a szegiek, szigetiek lehetett. Talán ezért maradt meg a Kárpát-medence nagy részén mai napig is fellelhető a csónakos fejfás temetkezés. Az itt élők kultúrájának szerves része, létfeltétele volt a csónak. A hun Attila udvarában járt Priszkosz rétor leír egy esetet, amikor a vihar befújta sátraikat egy tóba, és környékbeliek azonnal csónakokat hoztak, és azzal halászták ki elveszett értékeket. Megjegyzendő, hogy a csónak a letelepedett, megállapodott életmód jele. Nem tartozik a nomád élet eszközei közé.

 

Sarmisegethusa, a dák főváros

Bevezetésképpen: lehet, hogy a dákok nem magyarul beszéltek, lehet, hogy egyetlen magyarul beszélő atyafi sem volt a közelében - amit az Erdélyi medence dák fennhatósága miatt erősen kétlek - de az biztos, hogy Salmisegethusa tipusú szóösszetételes helyneveink nyüzsögnek a magyarlakta területeken. A helyeket pedig az ott élő népek nevezik el, rendszerint a saját nyelvükön, és ahogyan László Gyula professzor mondja, a helynevek eléggé szívósan megőrződnek (Duna, Tisza, hegynevek, stb.).

Amit hivatalosan tudni lehet róla:

Sarmisegethusa, az egykori dák főváros romjai Hátszegtől 17 km-re délnyugatra, Várhely település szélén találhatók, az erdélyi Hunyad megyében. Valószínűleg az i. e. I. (ÚR/AD III. század) században építették BurebistaKét forrás említi: Strabo Geographica-ban és Jordanes a Getica című művében Byrebistas és Boirebista alakban. dák király uralkodása idejében. Burebista egy Argedava vagy Argidava nevű helyről tette át székhelyét, aminek pontos helyét nem ismerjük. A város és a dák birodalom virágzásának a DecebalDecebal, (Diurpaneus) AD 87-106 (ÚR/AD 334-353) utolsó dák király volt, halála után országa megszűnt létezni. Fiatalkoráról nem sokat lehet tudni. Vezetésével verték meg a dákok a római sereget Vaskapu-hágónál, egy Tapae (Tápé?) nevű falucska mellett Cornelius Fuscus seregét, a csatában maga a római vezér is elesett. Az újra és újra támadó rómaiak ellen 88-ban uralkodóként vereséget szenvedett ugyanott, Tapae mellett. uralkodása alatt Traianus légiói vetettek véget. Az AD 98-ban (ÚR/AD 345) hatalomra került Traianus több hadjáratot indított ellenük, aminek végén, AD 106-ban (ÚR/AD 353) megsemmisítették a várost és a lakosságot elköltöztették. Decebal menekülés közben öngyilkos lett, hogy elkerülje a római fogságot. A várost elbontották és a 40 kilométerrel odébb Ulpia Traiana Sarmizegetusa néven építették újjá a római Dácia új fővárosaként.

A dák főváros nevének eredeti alakját nem egyszerű rekonstruálni. Mind a rómaiak, mind a görögök saját hallásuk szerint rögzítették a település nevét. Az idegen írástudó hallomásra leírt valamit. Ki így, ki úgy. Ebből számos, különbözőképpen írt változat lett. Alább a lista körülbelüli időrendben:

Sarmisegethusa - (Ptolemaiosz, Geográfia, AD 150 - ÚR/AD 397)
Zarmigethusa - (Ptolemaiosz, Geográfia, ~AD 150 - ÚR/AD 397)
Zermizegethusa - (Dio Cassius, AD II-III. század - ÚR/AD IV-V. század)
Zarmizegetusa - (latin feliratokból)
Sarmizegetusa - (latin feliratokból)
Zarmizegethousa - (görög leiratból)
Zermizegethouse - (görög leiratból)

Két rövidített változatot ismerünk:

Sarmategte - (Tabula Peutingeriana)
Sarmazege - (Ravennatis Anonymi Cosmographia)

Az a tény, hogy ilyen sok formában került megőrzésre, azt mutatja, hogy a latin-görög abc nem tudta visszaadni a kiejtett alakot. Ez egy olyan nyelv felé mutat, ami több hangot használ, mint az említettek, például a ma magyarnak nevezett nyelv. A fentebb felsorolt változatokban a következő szótagok fordulnak elő, utána a valószínűsíthető megfeleltetése olvasható:

1. szó: Sarmi-Sarma-Zarmi-Zermi - Valószínűsíthető jelentése: ismeretlen, de lesz róla szó

2. szó: seg-zeg-seget-zeget - Valószínűsíthető jelentése: szeg-sziget

3. szó: ethusa-etusa-husa-housa-housa - Valószínűsíthető jelentése: egyháza-háza

Az listánk első alakjának magyar szóösszetételekből álló változatai:

Sarmi-seget-husa => Sármi-sziget-háza

Sarmi-seg-ethuza => Sármi-szeg-egyház

Néhány a hasonló felépítésű magyar település a teljes Kárpát-medencéből, ahol az 'egyháza' szó szerepel: Székásveresegyháza, Fertőfehéregyháza, Szászfehéregyháza, Tiszafejéregyháza, Felsőnyáregyháza, Kiskunfélegyháza, Mezőveresegyháza, Biharfélegyháza. Egyházat a beszélt nyelvben inkább etyháznak ejtjük, de a latinban nincs ty, így 'ethusa'. Azonban nem valószínű, hogy az egyház ebben a korban létező kifejezés volt. Olyan települést, ahol csak a "háza" alak szerepel, több mint 260-at találtam. A szeg és sziget kifejezések száma pedig kétszázon felül van, és ezek csak a hivatalosan regisztrált településnevek. Az egyes településeken belüli "háza"-"szeg"-"sziget" tartalmú helynevek száma pedig ennek többszöröse lehet. A három szórészből álló helyneveink számát - beszámítva az időközben valamilyen oknál fogva már megszűnt településeket - még nagy közelítéssel sem tudom megbecsülni, de nem leszek messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy közel ezer lehet a számuk.

A két rövidebb változattal kapcsolatban megjegyzendő, hogy a rövidítés jellemző a magyar helynevekre a mai napig, például Vásárhely Hódmezővásárhely helyett, Egerszeg Zalaegerszeg helyett. Hosszú listát lehetne összeállítani a hasonló hétköznapi példákból. A Sarmazege és a Sarmategte a Sarmazegetusa rövidített alakja, ahol husa, thousa részt mellőzte írója. Rögtön idekívánkozik a magyar helynevekben igen gyakori szeg alak: például Sarmaszege. Ugyanakkor Sármás, Nagysármás szintén létező települések. Emellett van egy Szészárma nevű falu is a Nagy-Szamos mellett, aminek a névmagyarázatában szerepel az orom kifejezés. A Sarma, Sarmi szóalakoknak van magyar eredetű egyéb példája. Azt nem tudni, hogy ezek a nevek időben mennyire nyúlnak vissza, de mint tudjuk, a helynevek igen szívósak.

A dák főváros neve hangzás alapján leírt, szokványos magyar helységnévnek tűnik. Latin vagy görög ábécével és hangzás utáni lejegyzéssel nem is lehet más eredménye, mint amit ma ismerünk. Ha a ma magyarnak mondott nyelv mindig is itt volt a Kárpát-medencében, valószínűleg nem a vezető réteg nyelve volt. Abban az esetben sokkal több nyelvi emlékkel találkoznánk. Így csak erős nyelvi torzítással, itt-ott lejegyzett nyelvi alakok maradtak meg. Például a már említett 'marha' szó azért maradhatott meg eredeti formában, mert minden betűje megtalálható a latin ábécében és mai kifejezéssel élve, média érzékenységi küszöböt átlépő esemény kötődik hozzá.

A Sarmizegethusa lehetséges magyarázataiban felmerült a Strigy folyó egykori latin neve, a Sargetia. Megérne egy misét az előző székhely, ArgidavaArgidava vagy Argedava felmerülő alakjai latin szövegekből: Argidaua, Arcidavával, Arcidaua, Argedava, Argedauon, Argedabon, Sargedava, Sargedauon, Zargedava, Zargedauon. Görög szövegekből: Argidava, Argeday, Arganda, Argdeody, Surgade, Surgedon. nevének vizsgálata is. Ebben az a meglepő, hogy több változatban, pl. a Sargedava-ban felismerhető a folyó latin alakja, a Sargatia. A Strigyfalva - azaz Sargetia-falva - pedig létező község, ma Zaykfalva a neve. A falva pedig dava-ból jöhetett létre, vagy épp fordítva. Hasonlóan körül lehetne járni Burebista és Decebal nevét. Mondjuk Bure Bista (Pista) és Decse vagy Décse bá(n), ami ritkának mondható, de ma is használt keresztnév.

A dákó-román kontinuitásA dákó-román kontinuitás román és a latin nyelv rokonságán alapuló elmélet, amely szerint az erdélyi románok az egykori római Dácia lakóinak, a romanizált dákoknak és a római telepeseknek leszármazottai, tehát ők Erdély őslakói. elmélete: egy politikai-hatalmi játszma erősen sántító szándéka, felejtsük el. A románság feltehetőleg azoknak a leszármazottai, akiket ’vlahok’-ként, azaz ’ulahok’-ként, oláhokként ismerünk, és ezzel nincs semmi baj. A mai magyarok ősei nevezték így régen a ma románnak nevezett népet. Magyarként nagyon sok Oláh családnevű ember él köztünk, tapasztalatból és meggyőződéssel mondom, az Oláh nevű ismerőseim mindegyike tiszteletreméltó életet él, és bármelyiket példaként állíthatnám magam elé. Az sem olyan nagy probléma, hogy a déli, egykori magyar területeken nagyon sok román él. Ez a folyamat az egykori jégkorszak végén indult el, azzal, hogy a jéghatár egyre északabbra húzódik vissza. Ezt a határt pedig az emberi közösségek követik, minden egyéb életformával párhuzamosan. Nem csak itt, mindenütt. A mai magyar nyelvű életközösség kétezer éve délebbre élt, a többi néppel együtt. Ezért találhatók délebbre is magyar jelentésű helynevek.

Az észak felé történő terjeszkedés pedig a mai napig nem állt meg, legfeljebb lassult. Pont emiatt, a nyelvi/hatalmi kultúrák határain rengeteg véres konfliktus zajlott, ami végigkísérte az egész emberi történelmet. Az, hogy a korábbi magyarlakta és magyarul vagy más nyelveken elnevezett helyeken ma a románság van túlsúlyban, a jégkorszak óta tartó terjeszkedés törvényszerű következménye. Azonban a dákok idejében jóval délebbre és keletebbre éltek. Egy tudatosan létrehozott, félrevezető álelmélet alapján jogot formálni egy területre, miközben szisztematikusan leromboljuk, eltulajdonítjuk az őshonos kultúra nyomait, diplomatikusan fogalmazva, nem korrekt eljárás. Elég lenne annyit mondani, hogy jöttünk, vagyunk.

Véleményem szerint - amit más kutatók is állítanak - a dákok egy szűk uralkodóréteg volt, akik egy többnyelvű közösség felett uralkodtak, míg a rómaiak ki nem irtották őket. Olyanok lehetettek, mint a hunok, avarok, rómaiak, talán még az egykori jászok is, vagy a régi magyar nemesi réteg a tatárjárásig. Addig uralkodtak, míg a következő hódító hullám el nem távolította őket a hatalomból.

 

Régi istenek magyar nevei

Az előző rész méretes kenyérdarabra sikeredett, ez viszont igazi morzsácska lesz. A gondolat arra az ötletre alapul, hogy az istenek nevei általában tabuk, emiatt megőrződnek valamilyen szinten. Ha a magyar nyelv itt őshonos, akkor valamit át kellett vennie ezekből a nevekből, vagy maradt valami közös bennük. Elsősorban a római, etruszk és a görög mitológiából vette nevekre összpontosítottam. Olyan kapcsolatokat kerestem, ahol az adott mitológiai lény nevének vagy egyes tulajdonságának van valamilyen magyar értelmezése, megfelelője.

Apolló, Apollón vagy Apulu, Aplu - azaz Ápoló.

A zene, az igazság és a prófécia, a gyógyulás, a nap és a fény, a pestis, a költészet istene. Egyben a gyógyítás istene is, aki megtisztította a bűnös lelkeket, ha arra érdemesnek találta az illetőt

Artemis, Artimos, Aritimi - azaz Ártó, Ártalmas, Ártatlan(?).

A szűz istennő. Apollón ikertestvére. A Hold és a vadászat istennője, ő segít a szülésnél és védelmezi a nőket és a gyermekeket. A vadállatok úrnője. Az ikrek tulajdonságaikban is kapcsolódnak egymáshoz.

Zeusz - azaz Zajos, Zengő.

Zeusz az istenek és a mindenség királya, az ég, a viharok és a villámok ura.

Kronosz - azaz Gonosz.

A legfiatalabb titán, aki megette saját gyermekeit.

Orion - azaz Óriás.

Orion, Poszeidón és Eurüalé fia, egy óriás termetű vadász.

Árész - azaz Erős.

Arész, a háború istene, a veszélyes fizikai erő, az értelmetlen vérontás és kegyetlen öldöklés megtestesítője.

 

Értelmezésben különleges egységet alkot a következő három etruszk mitológiai alak:

Charun vagy Karun - azaz Kapus : Az alvilág bejáratának őre

Culsans - azaz Kulcsos (Kulcsár) : Az átjárók, kapuk és ajtók Istene.

Culsu vagy Cul - azaz Kulcs : Női alvilági démon, aki az átjárókhoz kapcsolódik. Culsans társa.

 

Eddig és ne tovább a morzsák összeszedegetésével. Hiszem, hogy maradt még bőven. Azt is remélem, hogy sikerült felébresztenem a figyelmet valódi őseink iránt és lesznek majd bátor és hozzáértőbb kutatók, akik mélyebben tudnak hatolni a Kárpát-medencei létezésünk titkaiba, hogy végre megtaláljuk magunkat és igazi hagyományainkat.

 


5. Hon(t)foglalókról


Felvetődik a kérdés, akkor ki jött be hódítóként vagy honfoglalóként? Ehhez újra fel kell idézni a Nesztor krónikák ide vonatkozó mondatait.

„Mikor pedig a szláv nép, mint mondottuk a Duna mellett élt, a szkítáktól, mégpedig a kazároktól jöttek azok, akiket bolgároknak neveznek, és letelepedtek a Duna mentén, és a szlávok elnyomói lettek.

Majd ezután a fehér ugorok jöttek és örökölték a szlávok földjét, miután elkergették a volohokat (frankokat?), akik azelőtt foglalták el a szlávok földjét.

Ezek az ugorok ugyanis Hérakleiosz császár korában (i.sz. 610-641) jelentek meg, aki megtámadta Khoszrou perzsa császárt. És ebben az időben tűntek fel az oborok (avarok) is, akik harcoltak Hérakleiosz császárral, és kis híján el is fogták. Ez a nép harcolt a szlávokkal is, s le is győzték a szlávok közé tartozó duléb-okat, … így igázták le teljesen a duléb-okat.

Az oborok (avarok) magasak és gőgösek voltak, de az Isten haragjában elveszté őket, mert hírmondójuk sem maradt; és ma is megvan az orosz közmondás: eltűntek, mint az oborok (avarok), kiknek se utódjuk, se örökösük nem maradt…

…utánuk érkeztek a pecsenyegek, majd később a fekete ugorok (Árpád magyarjai) vonultak Kijev mellett Oleg idejében (i.sz. 879-912).” 

A népek nevei az orosz nyelvű változatból szöveghű alakban vannak feltüntetve, de zárójelben szerepelnek mellette a fordítók által feltételezett nevek is.

A voloh népnév eredetére van egyszerű válasz, csak akkor el kellett volna ismerni, hogy mai magyar nyelv már a honfoglalás előtt itt volt a Kárpát-medencébe. A voloh a vlah és a vlasi népnév nagy valószínűséggel ugyanarról tőről fakad. A korai latin írásban az "u" hangot "v" alakban írták. A vlah népnév így ulahnak is olvasható, egy korai forrásban fellelhető az ulahusz alak. A vlasi pedig ulasi, azaz olaszi. Hasonló népnév ismert a magyar nyelvben, az oláh, a mai románok egykori neve és az olasz. Az első mai napig gyakori családnév is egyben, a másikat pedig most is használjuk népnévként. Bármilyen furcsa is tehát, a románok és az olaszok megnevezése egy tőről fakadA mondat forrása: "Olasz fórum: Digó, olasz, talján (szótörténet 2.)".

További információt kaptam a honlap fórumán keresztül egy kedves OlvasómtólAz információ Ökrös Gábortól származik. Köszönöm az ötletet., aki nem is olyan régen a következőket írta:

...volohok valójában olaszt jelent. Lengyelül Olaszország neve Wlochy. Az olaszok a rómaiak utódai, akiket a hunok űztek el Pannóniából. Tehát ezen az úton arra a következtetésre jutunk, hogy a ravennai székhelyű Római Birodalomról lehet szó.

Mint már korábban volt róla szó, hogy Árpád népe, azaz a fekete ugorok vezetői bizonyíthatóan türk nyelvűek voltak. Ez alapján nem nagy tévedés azt állítani, hogy a fehér ugorok vezetői is türk nyelvűek lehettek. László Gyula szerint a griffes–indás kései avarok azonosak a fehér ugorokkal. A kettős honfoglalás fejezetben történt állítás alapján a griffes–indás kései avarok azonosak Attila hun népével, vagyis a fehér ugorokkal, így nem maradt más teendő, mint megkeresni, hogy honnan jöhetett a fehér ugorok népe

Fehér jelzős népet keresve közép-Ázsiában, i.sz. V század körül – ami az Úr időszámítása szerinti VII. század - a heftaliták, azaz a fehér hunok birodalma azonnal szembe ötlik.

A fehér hunok birodalma az egykori pártus birodalomtól keleti irányba található. A heftaliták már az i.e. I. századtól itt éltek, de birodalmat csak az V. században tudtak alapítani, és a VI. században már a nyugati türk birodalom található a helyükön.

  Már korábban említettem, hogy a pártus királyok a bajban keletre élő sztyeppei rokonaiknál kerestek segítséget, illetve menedéketR. Ghirsmann: Az ókori Irán, Médek, perzsák, párthusok, 1985., 236. oldal, kiegészítve azzal, hogy a hosszú idejű kapcsolattartás során az időszámításukat szükségképpen átvették az ott élő lovasnomád rokonnépek, akik közül az egyik az orosz krónikákban megírt fehér ugrok népe lehetett. Ezzel egy másik útvonalon visszaértünk oda, ahonnan korábban elindultunk, a Pártus Birodalomhoz.

Ide kapcsolódik az elmúlt évek egyik genetikai szenzációja. Az egyetlen hitelesen beazonosított Árpádházi uralkodó - III. Béla - maradványait vetették alá DNS vizsgálatnakAZ ÁRPÁD-HÁZ EREDETE – III. BÉLA KIRÁLY CSONTJAINAK TANÚSÁGA (https://mttmuzeum.blog.hu) Szerzők: Bernert Zsolt (MTM Embertani tár), Fehér Tibor, Németh Endre, Varga Dániel. A vizsgálat eredménye szerint III. Béla a Z2123 alcsoporthoz tartozik. Az alábbi kép mutatja az alcsoport előfordulási gyakoriságát.

Talán nem is csodálkozunk, hogy a legnagyobb gyakoriság az egykori heftalita vagyis a fehér hunok birodalmán belül van. Megjegyzésképpen: a középkori magyar krónikák az úgynevezett magyar őshazát Magna Hungaria-nak hívták. A magna, azaz a nagy jelző az új hazához, a Kárpát-medencéhez képest jelzi nagynak az uralkodó réteg egykori őshazáját. Egy ekkora területnek nem szabadna csak úgy, nyom nélkül felszívódania. A hivatalos őstörténet szóba jöhető őshazái pedig kisebbek a Kárpát-medencénél.

A fentebbi képen látható területnek csak a központi része - amit Turáni-alföldnek hívnak - kb. 2 millió km2. A Kárpát-medencéhez (330 ezer km2) képest valóban nagy, körülbelül hatszorosa. Mellékesen a turáni átok - a széthúzás szinomímája - jól ismert kifejezés volt, mind az Árpádháziak, mind a vezető nemesi rétegben. Feltehetőleg a Nesztor-krónika fehér ugorjai és az Árpád népével azonosított fekete ugorok is innen indulhattak hódító útjukra.

 

Következtetések:

1. A belső-ázsiai sztyeppékről kiinduló, többségében férfiakból álló lovasnomád népcsoportok hódították meg sorra a Kárpát-medencei és a Duna-mentén letelepedett földműves népeket.

2. Az innen jött ugor népek és vezetőik azért beszélnek türk nyelven, mert ezen a területen mindig is türk nyelvű népek éltek és többségében ma is azok élnek.

3. Feltehetőleg az innen származó fehér ugorok népe hozta be az időszámítást a Kárpát-medencébe.

4. Azért pontos Attila halálának 700-as évszáma, mert a Kárpát-medencében, abban az időben jegyezték fel.

 

A Honfoglalás kérdőjelei című részben már említettünk egy humorosnak ható kérdést: miért csak a magyar magyaráz? A válasz pedig a fentebbiekre támaszkodva már magától értetődő:

Mert abban az időben, amikor a magyaráz szó keletkezett, a magyar-nak mondott hóditó, akinek el kellett mondani valamit, türk, vagyis török nyelvű volt. Jelentése így: mond el neki törökül. Idővel a török nyelvű népesség úgymond elfogyott illetve nyelvét vesztve lassan beolvadt. A kifejezés viszont megőrződött és a szókincsünk részévé vált, az érthetően elmond jelentéssel. Állítólag egyedülálló, a világ nyelveinek egyikében sincs hasonló szóhasználat.

 

Az oborok Attila halála utáni hatalmi harcokból győztesen kikerült vezető réteg lehetett, akiket avarokként emleget a história. Idővel fokozatosan beolvadnak az alapnépességbe, és úgy eltűnnek, hogy „se utódjuk, se örökösük nem marad”, ahogyan a Nesztor krónikák orosz közmondása állítja. 

Mi is egy bejövő népességről - a magyarokról, illetve a madjarokról - kaptuk a nevünket, ahogyan a bolgárok az ősbolgár türk népről. A korabeli források onoguroknak nevezi őket. Állítólag a bolgár népnév levezethető az ótörök nyelvből, ahol a bol gazdagot, hatalmasat jelent. A hatalmat megragadó ősbolgárok beolvadnak az alapnépességbe, nyelvükkel együtt. Ugyanúgy, mint a mi ősmagyarjaink és nyelvük, csak mai bolgár nyelv egyértelműen a szláv nyelvtengerbe tartozik, ezért felismerhető a nyelvi beolvadás. A mai magyar nyelv viszont nem tartozik egyik szomszédos nyelvcsaládhoz sem, ezért fogják rá a keleti eredetet.

Az (ős)madjarok egy létező török nyelvű népcsoport a kazahsztáni Torgaj-vidéken, akiket nemrég fedeztek fel. Létszámuk ma pár ezerre tehető a történelem viharai miatt. A vizsgálatok szerint a földrajzilag körülöttük elhelyezkedő népekhez képest a madjarok állnak genetikailag legközelebb hozzánk. Valószínűsíthető, hogy Árpád bejövő népeinek őseiről, rokonairól van szó, akik aztán beolvadtak az alapnépességbe. Ezért találhatóak meg bennünk ezek a keletről jött gének, de csak egy-két százalékban, és ezért vannak nyelvünkben türk és iráni eredetű szavak.

 


 

 

 

Beírás az alábbi fórumba:

Második könyv: őshonos őstörténet




Humán ellenőrző kód:
Másik_kód_kérése
Írd be ide a fenti képen látható kódot. A kis nyilakra kattintva kérhetsz egy másikat


 
STATISZTIKA
TÁRSOLDALAK
ELÉRÉSEK
REGISZTRÁCIÓ

Felhasználónév:

Jelszó:


 

Ma érvényes évszámok


Jelenlegi

:

2020

Etióp

:

2013

Kopt

:

1737

Iszlám

:

1441

Perzsa

:

1399

Zsidó

:

5781

Indiai

:

1942

Bizánci

:

7529

Örmény

:

1468


Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.

 

Téves évszámok


Jézus születésétől számolt (i.e.7)

TévesHelyes

2027

1780

Arszakida éra

TévesHelyes

2267

2020

Szeleukida éra

TévesHelyes

2332

2085


Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.

 

Civilizációk téves évszámai


Róma alapításától számolt évek

TévesHelyes

2773

2526

Egyiptomi Nabú-nászir-éra

TévesHelyes

2767

2520

A görög olimpiai éra

TévesHelyes

699 ol. 0 év

634 ol. 0 év


Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.

 

Fontosabb évszámok


Az újTörténelmi eseményekA régi
ÚR e. 516A görög időszámítás kezdeteBC 776
ÚR e. 252A marathoni csataBC 490
ÚR e. 242A thermopülai csataBC 480
ÚR e. 209A szalamiszi csataBC 449
ÚR e. 190A peloponnészoszi háborúBC 431
ÚR e. 75Nagy Sándor halálaBC 323
ÚR e. 65Szeleukida időszámításBC 312
ÚR/AD 1Arszakida időszámításBC 247
ÚR/AD 175Spartacus rabszolgafelkeléseBC 73
ÚR/AD 203Julius Caesar naptárreformjaBC 45
ÚR/AD 204Julius Caesar halálaBC 44
ÚR/AD 220Római császárkor kezdeteBC 27
ÚR/AD 239Augusztus népszámlálásaBC 08
ÚR/AD 247Mai időszámítás előtti 1. évBC 01
ÚR/AD 248Mai időszámítás szerinti 1. évAD 01
ÚR/AD 531Diocletianus császár ur.AD 284
ÚR/AD 572Niceai zsinatAD 325
ÚR/AD 622Hidzsra (Mohamed futása)ugyanaz
ÚR/AD 642Római Bir. kettészakadásaAD 395
ÚR/AD 700Attila halálaAD 453
ÚR/AD 723Az ókor végeAD 476
ÚR/AD 774Justinianus császár ur.AD 527
ÚR/AD 784Római időszám. megszűnéseAD 537
ÚR/AD 800Nagy Károly megkoronázásaugyanaz

 
 
A könyv címlapja

 

Unsoft.hu


Levél a webmesternek

 
  Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS és a betlehemi csillag
  GONDOLGOK
  FORRÁSOK
  www.kisbiro.hu: Közhírré tétetik!
  Szekeres Anna Fotó
  Mocsáry Évelőkertészet
  Mlinkó István Általános Iskola, Eger
  Elektro-Tec, Gyöngyös
  Ősmagyar nyelvek
  Eurochess - ONLINE SAKKISKOLA
  Heves megyei sakkélet
  Gyöngyösi ENERGIA SC sakkegyesülete
  Meglátások
  Boricsev Oleg
  Mellár Mihály: Atlantisz - hol volt, hol nem volt
  Szekeres Sándor: Munkahelyek és a népességcsökkenés
  A gyöngyösi Ringsted utca oldala
  Évelő növények, évelő virágok
  Dionysius Exiguus latin nyelvű munkái
  UNIX-időbélyeg kiszámítása
  Szekeres Sándor: Egyszerű játékok a sakktáblán
  Szkíta Főnix
  The Scythian Phoenix
  Eurochess - ONLINE CHESS SCHOOL
  Chess Quotes
  Laws of Chess
  Chess piece names
  Sakk aranyszabályok
  PGN Specification and Implementation Guide
  PGN kódok jelentése (ENG/HUN)
  Chess Glossary
  Sakk kifejezések szótára
  Sakkfigurák nevei más nyelveken
 

Szekeres Sándor

Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS

és a betlehemi csillag

A könyv a múlt és a jelen sérthetetlen dogmáit kérdőjelezi meg, fájdalmas sebeket szakitva fel a társadalmi közérzeten, mind a hétköznapokra, a tudományos életre és a hit világára vonatkoztatva. Megtalálta a valódi betlehemi csillagot, szó lesz a történelmi, a pártus Jézusról, a valós keresztrefeszítéséről és egy szörnyű végű összeesküvésről, aminek egyik következménye a téves időszámításunk és a kronológiánk sötét középkora. Talán nem is véltetlen, hogy most íródott meg a könyv - írja - ismét az útkeresés korában járunk. Létezésünk és hitvilágunk alapjai esnek szét, új kérdések jönnek, új válaszok kellenek. Ezek alapjait érinti meg ez az írás, új szemléletet adva eddig érinthetetlennek gondolt tabuknak.